Nagyon vártam ezt a bort. Meggyőződésem, hogy a köveskáli borász a tramini egyik legmegbízhatóbb honi értője (dr. Bussay László mellett). Gyula régóta ígérgette már. "Késői szüretelésű bornál ráadásul mindig elhúzódik az obiztatás is". Mindig kérdeztem, "jön-e már, jön-e már?", ő meg mindig mondta, hogy "jön az, jön majd". Csak megérkezett végre: - Tetszetős aranyló szín. Illatához térkép kéne, mert könnyű elveszni benne: elsőre hamisítatlan muskotály, sárga rózsával, érett szőlő édes levével, sok parfümmel, mégis érezhetően melegebb, érettebb, esszenciálisabb formába öntve, mint egy megszokott cserszegi vagy irsai esetében mondjuk. Aztán forgatva megérti az ember, tulajdonképpen miért is hívják a fajtát 'Fűszeres' Tramininek. Szerecsendió, szegfűszeg és méz vegyül késői szüretes, sőt aszúsan nektáros, sárga virágos aromákkal, végezetül sok sárga trópusi gyümölccsel tölti meg orrunkat. Közben a vulkáni kövek sajátos bazaltos, füstös jegyei is előtörnek a mélyből. Nagyon izgalmas az illat. Ízben a folytatás is rendhagyó: elsőre azt hinném, hogy hordófűszeres, kávés füstös jegyek uralják a magas alkohol mellett, de több annál. Vastag, olajos és mély bor, határozott ásványossággal. Kicsit befűt az alkohol (14.5). A kávés jegyek szellőzve sokat alakulnak, s alapvetően szerintem inkább a mineralitásból erednek (de nem nagyon találkoztam eddig fehérborban ilyen ízzel). Sok zamat és árnyalat hatja át a félédes tartomány tetején valahol, de mégis a megbonthatatlan rendet nehéz benne meglelni. Maradékcukra tekintélyes, érett, lédús narancs jut róla eszembe. A szegfűszeg és a karácsonyi gyümölcssaláta fűszerei öltenek testet, mintegy rímelve a bukéra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyensúlya tökéletes, vagy hogy gördülékenyen vibráló, lendületes összességében a bor. Eleganciából talán itt is lehetne több (akárcsak a Furmint Szűznél), de így is egy igazán szép variáció Traminire. Téli, hóeséses esték, gyertyafény, fenyőillat jutnak róla eszembe.

Végre nem egy szokványos, pinkes, málnás klisészerű rosé. Színe is inkább még a hagymahéjon is túli narancsos, rozsdás árnyalat. Illata egészen elképesztő, átható, dús és sokrétű: szárított paradicsom, kis gyümölcsösséggel, szellőzve zöldfűszerekkel. Ízben jön aztán a váratlan meglepetés: nem száraz. Sőt félédes. El sem olvastam a címkét, annyira nem is számítottam rá, hogy egy rosé lehet nem száraz is. Mindazonáltal természetesnek hat: gurulós gyümölcsei, finom zamatai, melyek a kifejezetten vibráló savakkal kiegészülnek még így is sokkal hietelesebben adják magukat, mint a szétélesztőzött egyenrosék, amikkel tele vannak a hiperek. Íze is sokkal kitartóbb, ami nyilván a cukor miatt is van, de egyúttal izgalmas is, sőt itatja magát, képes elfogyni. Utóízében van valami kesernyésen citrusos (narancshéj talán), ami még sajátosabbá teszi. Nehéz talán komolyan venni, de izgalmas bor, ha az ember kellően nyitott tud lenni hozzá. Abszolút feminin zsáner, de nem sok ilyet látni.

A juhfark egy szolídabb, egyszerűbb verziója, melyben az a szép, hogy nem próbál felnőni somlói társaihoz, hanem a maga módján akar szépnek tűnni. Színe egész sötét, barnába hajló. Illatban a fajtára jellemzően édeskés, virágos jegyekkel találkozunk, ám ízében szokatlanul krémes textúrát kapunk. Közben a savak is juhfarkosan erőteljesek, melyhez az egyensúly kedvéért kellemes zamatosság is párosul.