A szín bőven nem tükrös, opálos téglás és egy porózus kis kiválás gyanúja ízben is igazolást nyer. De az illat tiszta: piros gyümölcsös, hecsedlilekváros, főtt, kompótos, málnás (hidegen, kitöltés után, aztán rájövök, hogy fölösleges volt behűteni igazából, nem édes borként kell ezt kóstolni). Szellőzve jön egyfajta izgalmas késői szüretesség, némi botritisz, gomba, avar, dohány és csak halványan a korosság.  Izgalmas, sok érett gyümölccsel tűzdelt palackbuké! Ízben eleinte határtalanul zamatos, édes, érett gránátalmás, cseresznyés korty, aztán meglepő savak adnak neki fanyarságot és szárító ízeket. (Porózus kiválás érezhető némely kortyban.) A 15-ös szesz is melenget kissé, és a korty végén megmutatkozik már az érettség néhány csalhatatlan jele. Nincs mese, 10 éves bor, de mégis őrzi még gyümölcseit, szépségét is. Bontás előtt hagyjuk ülepedni talpon a palackot, rendes vörösboros hőmérséklet alatt igyuk (13-15 fok). 6

Sosem találkoztam még Polgár Zoltánnal. De még képen sem láttam, ami azért az internet világában igencsak furcsa. Hiszen mégiscsak a villányi ősbirtokok, nagy öregek egyike. Év borásza is volt, sőt egy másik érámban árultam is a borát. Mit jelentsen akkor ez? – Annyit biztosan, hogy Polgár Zoltán kerüli a felhajtást, nem az a borceleb alkat és ez nekem per pillanat inkább szimpatikus egy olyan korban, amikor egy új borászgeneráció több képviselője kezd átmenni facebook-hősbe: ha épp beborul/kisüt a nap/lemegy a nap a pincénél, muszáj leglább egy instagramos szelfimontázst közölnie.

Nyilván rengeteg dologban jók vagyunk, biztos bármilyen sportban azok is lehetünk később, ha elég milliárdot eltapsolunk rá látványosan, de egy dolog már történelmileg is bizonyított. - Kádárhatalom vagyunk. Akármilyen picik is, de tudnunk kell, hogy a zempléni, mecseki, bakonyi, börzsönyi, mátra-hegyvidéki északi, hűvös, sziklás lejőin a világ talán legkiválóbb hordóalapanyaga tenyészik határainkon belül. A kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) szálszerkezete, szívóssága és remek csersavösszetétele miatt pár éves, szabad ég alatt történő érleléssel (és nem szárítással) világszerte nagybecsű hordókat ad a borászok nagy örömére.
Magam is büszke birtokosa vagyok egy kádár-végzettségnek és maximális örömmel, tisztelettel csodáltam azokat, akik máig űzik ezt a csodálatos mesterséget. A kézi erőt ugyanis mind a mai napig nem lehet kihagyni a hordóból. Persze itt-ott gépesítették, fejlesztettek a technológián, de a humán-háttér ma is nagyon kell a jó hordóhoz. De milyen is a jó hordó? Azért kezdtem el kádárnak tanulni, mert tudtam, hogy egész más a jó hordó egy kádárnak és egész más az ideális érlelőeszköz a borásznak. Hogy ki az, aki ezt a drága technológiát, drága terméket gazdaságossági és piacossági szempontok szerint képes közös nevezővel legyártani a két szakma közt? Kalydy András, a 90 %-ban exportra termelő Kádár Hungary Kft hordók közt és borok közt is magabiztosan mozgó vezetője hívott össze borászokat és borszakírókat egy kis közös kóstolgatásra.

Egerről nem könnyű írni. Nagy borvidék, sokezer borász-szereplővel (nem is gondolnánk, igaz?). Az sem lehet véletlen, hogy a Borbarát hajdani csapatában forró krumpliként dobálták egymás közt az Eger-felelős szerepkört a zsurnaliszták. Nem is akarom bő lére ereszteni én sem, már csak azért sem, mivel ez a cikk leginkább egy tehetséges, fiatal, megnyerő szekszárdi fiú borairól fog szólni és ezek nem is az ő gondolatai, melyeket leírok! De ennek az eseménynek a kapcsán és máskor is oly sokszor előjön bennem a téma hazafelé autózva, hogy (a jó bor mellett) mi tesz egy borvidéket élhető, felejthetetlen hellyé. - Kell jó étterem, jó kávézó, kell jó pék, kell közösség, kellenek közösségi színterek, kellenek hiteles vezéregyéniségek, kell egy jó borvidéki marketing (történelemmel, termőhelyek bemutatásával, definiált bortípusokkal). Nagyjából ezek. A felsorolás elején van, amiben az országos átlagnál is sokkal jobb és élhetőbb ez a hevesi város. De hogy áll Eger a többivel?

Sosem jártam még Vida Péternél. Sőt soha még csak nem is beszéltem vele. Olvastam róla, hogy nagytudású, nagy mesélőkedvvel megáldott borászember, aki egy időben nagyon népszerű volt, aztán (ahogy az egyébként a legtöbb sztárborásszal lenni szokott) kicsit kevesebb reflektorfényt kapott egy idő után. Idő közben jött egy év bortermelője díj is. Most mint kiderült a felszín alatt komoly szakmai és fejlesztési munka folyt, ezért volt viszonylag csendes a piaci jelenlét. A kereskedő jellemzően halkabb szóval szól a piac felé, de Vidáék élnek és jól vannak és a borokat is végre megismerhettem a készítőik, megálmodóik köreiben, ami igazán nagy élmény volt, tényleg. Vida Péter pedig valóban nagytudású, izgalmas borászfigurája hazánknak, akinek konkrét víziók vannak a fejében a borról, a magyar borról, a szekszárdi borról. Tudatosság és alázat van az idősebb és az ifjabb generációban is, és nagyon szépen kiegészítik egymást valahol a megfontolt tapasztaltság és a modern kortárs szemlélet metszéspontjában. Ezeket kóstoltuk a teraszon: 

Hol is kéne kezdődnie a szakmán belüli kommunikációnak? Hagyomány alakult ki a Kakas-dűlőben pár éve. Gervai János (Onyx* - headsommelier) és *Demeter Zoltán közös szervezésében egyre népesebb szakmabeli csapat/baráti kör verődik össze augusztusban, hogy valami kis tematika mentén beszélgessenek, megosszák egymás közt saját tapasztalataikat különféle témákkal kapcsolatban. A nap alaptematikája a kadarka volt, de utána természetesen a környékbeli neves borászok jóvoltából száraz tokajiak is kerültek a poharakba. Közben mesélt a kadarka és a furmint múltjáról Nagy Kornél, történész, jelenéről pedig Kovács Tibor, a Hétszőlő színeiben. Sok téma felszínre került az édesítés betiltásától, a régi és a mai borsajtó szerepein át a bioművelés és a klónkísérletek kérdésköréig. Mindenki tudott és mindenkinek lehetett újat mondani és ez a legjobb az egészben.

Alighanem fiatal telepítés (bár a pincénél szinte minden az). Vártam már egy ideje a Szeleshát kadarkáját. És sokat vártam tőle, úgy sejtettem a pincére jellemző dzsemes gyümölcsösség nagyon jól fog állni majd a kadarkájuknak. Intenzív gyufafüstös illat, de ott lappang benne egy pici csatornaszag is sajnos az egyébként tipikus fűszerek mellett. Gyümölcsbomba íz, csupa kedvesség, jó inni, finom bor, csak az illat...

Színre sokkal halványabb, mint a korábbi években. Beleszaglászva le is lepleződik a tettes: csupa kadarkás fűszert mutat orrban, és primer piros ribizlivel is kényeztet bőséggel. Élénk savérzet, fűszerek, egries hangulat minden részletében, ami autentikusabbá teszi a korábbi turános, alibernet-es, menioire-os kutyáktól. A kadarka egyértelmű hatást gyakorol a borra, bejön.

Kell-e még külön ecsetelni a Gróf Buttler kapcsán a korszakokat; Bukolyi László jelentősségét és ellentmondásos szerepeit, a látszólagos hanyatlás utáni 'gb' borok áruházi sikereit, Herczeg Ágnes szerepvállalását? Benedek Péter után egy másik fiatal borászra, immár Adamovich Károlyra hárultak a borkészítés feladatai. Az itt kóstolt borok még részben kettejük csapatmunkájából születtek meg. Konkoly Mihály sommelier meghívására érkeztem a Kogart Házba múlt héten, hogy megismerjem általa, Mikuska Péter, új birtokigazgató és persze a borász jóvoltából a pince jelenlegi helyzetét és borainak jelenlegi karakterét is.

Az utolsókat rúgja a nyár. Előkerülnek lassan a vörösborok a borhűtőből. Mielőtt a Tokaji Nyaram utolsó bemutatkozó pincéjére rátérnék, úgy döntöttem, egy poszt erejéig megszakítom a sorozatot. Nem mostanában történt a kóstoló, de néhány igazán izgalmas hazai vöröset sikerült egymás mellett megkóstolnom. Nem gyakori, hogy ilyesmit mondok magyar vörösborokra, de most így alakult. So, az öröm jeleként nem rejtegetném a fiókban tovább a jegyzeteket: