Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Somló régi/új szerelem. Szeretném Somlót a lehető legjobban körbejárni, ami mellett csak pozitív érvek szólnak. Elég csak néhány pincét említeni ilyen érvként, s máris tódulnak az izgalmasabbnál izgalmasabb borok. A Somlói Apátsági Pince már az új generációs miniborászatok táborát erősíti (akárcsak Takács Lajos vagy Spiegelberg Stefán). Ezeknek a kispincéknek a közös jellemzője, hogy sajátos filozófiát és többnyire természethű, haladó borászati szemlélet vetőmagját hozták a termékeny talajú borvidékre, ezzel fontos és üdítő színfoltokkal gazdagítva annak spektrumát. Hitelesség, természetes tisztaság, sallangmentesség, kompromisszumok kerülése. Nagyon fontos bástyáknak érzem ezeket a borászegyéniségeket, s jó lenne, ha a Somló jövőbeli történetének írásában minél nagyobb részt tudnának vállalni.

Somló az egyik legizgalmasabb, legegyedibb termőhely a világon. Ezt hivatott hirdetni 'Somlóiak' sorozatunk is. Egy kedves társasággal múlt héten el is látogattam ide. Ismét kisebb szégyenérzettel kell beismernem azt is, hogy amióta borok körül sündörgök, azóta ez az első látogatásom ezen a hegyen. A többieknek már volt némi helyismerete, sőt dolgoztak is pincénél Somlón, úgyhogy ők javasolták baráti hangulatú hétvégének helyszínként. Az első találkozások egy hellyel mindig nagyon meghatározóak, és úgy bevésődnek az ember emlékei közé, ahogy talán egyik későbbi, kapcsolódó élmény sem. Nyári napsütésben érkeztünk. Délután azonban szinte egyik percről a másikra elkomorult az egész hegy. A szieszta után fölkelve zord és hideg hellyé változott körülöttünk minden, mely ólmos felhőkbe, esőbe burkolózik. Sötétszürke kövei csak még drámaibbá tették hűvösen zord hangulatát és olyan érzésem volt, hogy hazai borvidékeink közt a legjobb helyszín lenne a vízvezeték és közvilágítás nélküli, elszigetelt világ egy melankolikus, megrázó művészfilmhez. Szombat éjjel hazafelé megmászva a hegy déli oldalát ránk szakadt az ég út közben. Nulla világítás, csak a földig is leérő villámok világították meg másodpercenként az utat és annak két oldalán a bazaltból rakott embermagasságú támfalakat. Természetesen ronggyá áztunk, de a misztikus olümposzi hangulatú, viharos hegy egy nagyon sajátos élménnyel tett gazdagabbá. Az északi oldal állítólag még ennél is lidércesebb... A hegyet azonban nem istenei miatt ismerjük (persze az emberek sok helyen szeretnek Istent játszani; a borvidékeken sincs ez másképp). Meglátogattunk pár pincét, ha már erre jártunk.

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

Ahogy az előző poszt elején is taglaltam, azért jó, hogy külföldi borszakértők jönnek bírálni hazánkba, mert rengeteget tanulhatunk a benyomásaikból, ha hagyjuk, hogy az eljusson hozzánk. Sokszor szóba kerül a ’magyar száj’, mely valóban nagyon fontos, hogy tényleg szeresse a magyar borokat, de nem szabad, hogy elhomályosítsa értékítéletünket, s azt gondoljuk, hogy borászatilag, sőt fogyasztói kultúrában sincs hova fejlődnünk! A tavalyi bormustrán a lekváros, magas alkoholú (sokszor igen magas polchoz árazott) vöröseinket vetették össztűz alá (valójában most sem volt ez másképp). Az Olaszrizling is kapott egy sokat kritizált kritikát (mely szerintem végső soron, biztos, hogy épít). S szóba került, hogy Tokajban a száraz terroirborok is ugyanúgy maximálisan megérdemlik a világ figyelmét (ld. Matt Kramer 9-es, famentes Veres-élménye). Ezek az emberek pedig saját hazájukban prófétának tekinthetők (persze nem megváltónak). - Ez talán túlzásnak tűnhet elsőre, de ők bizony azzal, hogy leírnak valamit, nem csak egy szűk borimádó réteget tudnak megszólítani, hanem bizony kőkemény, mérhető hatásuk van nemzetük borfogyasztási trendjeire; ha úgy tetszik, nem csak hozzászólnak, ők maguk formálják azt.

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Tavasszal a Bortársaság tartott nagyszabású bortavaszos partnertalálkozót (jóég mennyi minden történt azóta, mintha évek teltek volna el…), decemberben pedig Zwack Izabella és a ZIB borászai mutatták be a Soroksári úton, hogy hazai viszonylatban bizony erre a szortimentre is oda kell figyelni (bevallom, én például életemben először jártam a Zwack-házban). Bár keveset beszélünk az itt föllelhető borokról, de közben olyan borászokat tudhat a kereskedő a maga oldalán, akik neve – azt gondolom – maximálisan önmagáért beszél: Szecskő Tamás, Balogh Zoltán (SAP), Ráspi József (bár nem kizárólagos), hogy csak néhány radikális példát ragadjak ki. Persze a nagykereskedők világa hazánkban megint egy külön, összetett és sokszor nehezen követhető sztori (aki tudja, érti…). Ebből az évből az évben az utolsó előtti komolyabb kóstolásom jegyzetei következnek.

Halvány citromszín. Illatban meglepő gazdagság, sokszínűség. Puha marcipán, cukrozott sütemény, és hihetetlen mennyiségű ásvány eleganciája. Ízben hosszú és ugyancsak telt. Markáns, tartalmas bor, komoly beltartalmat érezni benne. Mikor egy éve kóstoltam tartózkodó volt és nyers, azóta mondhatni tökéletesen kinyílt. Ásványai kibuktak a felszín alól, zamatai lekerekedtek, pici kesernyéje jól esik, savai belesimultak, fitten tartják a bort. Van a juhfarknak egy elegáns krémessége (nem olyan, mint a Chardonnay-nál, annál rusztikusabb, amolyan régi vágást ad a boroknak, amik engem nagyapám ság-hegyi borait juttatják eszembe kicsit). Ez a fajta krémesség ebben a borban a lehető legszebben mutatkozik meg. Elegánssá és nem fülledtté teszi, ahogy sok somlói esetében tapasztaltam mostanában. Meglepően pazar kis juhfark, igazán remek árban. (cca. 6+)

2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Ahogy tavaly is, idén is bemutatta a Somlói Tavasz Egyesület a borvidék friss évjáratú borait az arra fogékonyaknak. Nem könnyű dolog a jellemzően hosszabban érlelhető somlóiakkal ilyen fiatalon barátkozni, kihívásokat, komoly útvesztőket tartogat az ilyesmi, de a kezdeményezés ezzel együtt is nagyon dicséretes és követendő. Egyúttal mindenkinek jelzi, (aki nem tudná) hogy nem csak a tokaji, villányi, egri borászoknak, de a Somlónak is van határozott öntudata! Szeretjük is őket, a borokat is, a borászokat is...az évjárat meg, nos az olyan lett, amilyen...de ahogy már többször is utaltam rá: a biztos kezektől származó meglepetésekre mindig érdemes felkészülni, nyitottan közelíteni feléjük...