A klasszikus Disznókő alapfurmint, mely némileg megújult külsőjét tekintve (tokaji palack+üvegdugó), de a stílus örök: friss, reduktív iskola, a könnyed vonalról. Üde illatában szigorú, birses, körtés, zöldalmás furmintosság, termőhely, kevéssé az aromákkal hódít, de ez a furmint kapcsán egyre kevésbé lep meg, no meg egy kissé 2020 is ott bujkál benne érzésem szerint.  Ízben is jönnek a fehér húsú almatermésűek, erőteljes, szikár, furmintos savakkal és szélességgel. Citrusok, sósság, közepes test, élénk, roppanó frissesség, tiszta korttyal (egész halvány fenolos kesernyével). Hozza az elvárt kötelezőt, de leginkább fehérboros ételek mellé kívánkozik szigorú savaival.

Már-már érett szalmaszín. Érett sárga húsú gyümölcsök, kis petrolosság, puskapor, füstös kövesség. Aromatikában nem egy világbajnok. Friss, élénk korty. Lendületes, mozgékony és szikár, vágóan éles savú, sok lime, citrusok, sőt azok kesernyés héja, grapefruit is bevillan, kifejezetten fanyar végszóval, ami egyenesen ételekért kiált. Középen nem sok mindent mutat, de szép terroirkarakterrel búcsúzik, igaz röviden. Profi, precíz és pontos vonalvezetés, osztrákosan lineáris bor, mégis egy kis "görcsös erőlködés" sejteti benne, hogy odaát sem volt az évszázad évjárata 2020.

Örök etalon a fajtából, igazi iskolapélda: fűszepaprikával, borssal, rengeteg elragadó és őszinte fűszerrel, gyógynövénykerttel, érett fekete gyümölcsökkel. Ízben elég újvilági édességgel indul, aztán előbújnak benne a nyelven a fajta kifejező fűszerei is. Elég sűrű és komplex ízvilág, ami rengeteg zamatos sötét húsú gyümölcsöt tartogat: cassis, szilva, áfonya. Enyhék a savak, s épp annyira újvilágias és (édeskésen) buja, ami még nem zavaró vagy unalmas ezen az árszínvonalon. 

A Bortársaság alap loire-i sauvignonja, mely sokadik éve megbízható origo a műfajon belül. Ez a 20-as most egy kicsit mégis más, mint amit eddig ez a bor mutatott. Illatban elég diszkrét, kis kréta, licsi, egres és némi csalán, paprika bújik elő belőle a pohárban forogva (de úgy gondolom, aki ennél kifejezőbb, harsányabb sauvignonra vágyna, nem egy hazai tétel kifejezőbb tud lenni nála aromák terén). Ízében aztán meglepően lekerekedett élek és sarkok jellemzik, mintha nem lenne teljesen száraz. Zamatos barack, egreses, enyhén grapefruitos, zöldalmás ízek, frissesség van benne bőven, de a fajta roppanóan fineszes, citrusosabb, szárítóbb ízei elmaradnak. Így inkább egy amolyan feminin sauvignon ez, amit a savra érzékenyek fognak szeretni. Tiszta és remek bor, de volt már izgalmasabb kiadása is...

Idén másodszorra kerül a poharamba, és most sem csalódok benne (2004 óta gyakorlatilag sosem). Illatában mostanra (a májusi hordósság helyett) a gyümölcsök dominálnak: érett szilva, dzsem, finom fűszeresség és elegáns érlelési jegyek. Ízben selymes, elegáns, a végén enyhén étcsokis és édes fűszeres, babéros. Megvan a kellő test, de hosszúnak vagy erőteljesnek nem mondanám, de hétköznapi élvezetek mellé most is ideális. Szuper vétel ezúttal is.

Az új, kacsás Balassa alapbor. Ha jól sejtem a közösségi infrastruktúra (egyébként korrekt) produkciója és ha jól nézem karcsúsított árban az előző Balassa alapfurminthoz képest. Nagyon friss, direkt, citrusos, vidám, citromhéjas, körtés illat. Nagy kortyokban lehet inni: frissítő savú, élénk íz, csupa játékosság, citrus, a végén egy finom, játékos zamattal megcsavarva. Egy tiszta, jól érthető tokaji bor, amit nem kell magyarázni, de kár lenne tartogatni is. Most frissen az igazi.

Farkas Krisztián és Hajdú János közösen jegyzett kis pincéje Bodrogkisfaludon sok éve a megbízhatóság egyik fontos bástyája a borvidéken. Nagyon jó látni, hogy az évek alatt néhány borászat milyen szépen tudott bővülni, épülni és élni a lehetőségekkel, anélkül, hogy elszálltak volna az árakkal vagy a mellény méretével. Napok kérdése és megnyit a frissen elkészült, igényes vendégház, nagy kerttel, medencével, kóstoló teremmel, közvetlen a kicsiny pince és feldolgozó fölött (több másik vendégház, gin-manufaktura és pop up gasztro helyszín közelében: a Petőfi utcában bizony zajlik az élet...). A borászat terén a kísérletezőkedv persze továbbra is megvan, a 2019-es száraz borok pedig csodaszépek. Nézzük meg a sort közelebbről petnattól aszúig:

Pár hete volt egy írás itt arról, mennyire fel van adva a lecke mostanság Hegyalján, ha az ember kulináris kalandozásba kezdene (vagy csak szimplán megéhezne napi három pince savai után). Nagyban adódik ez abból is, hogy a borvidék centrumában, Mádon sajnos több fontos bisztró is bezárt, melyek bizony vastagon színesítették a felhozatalt. Ám szerencsére új is van a nap alatt: a Szarkaláb Bisztró a COVID első hulláma idején nyitotta meg kapuit a Magyar utca tetején és Szarka Dénes, illetve felesége Enikő azóta is lankadatlan mosollyal, kedvességgel várják a vendégeket a hangulatos, családias, bensőséges egységbe. Szemközt az Úrágya és Urbán parcelláiban gyönyörködhet a szem. Dénes vendéglátós tapasztalata mellett nyáron kinn az udvaron, télen néhány asztal erejéig a belső térben tudják leültetni a vendégeket: egyszerű, de frappánsan tálalt fogásokkal, helyi alapanyagokkal és persze a mindenkori saját borokkal teljessé téve az élményt. Utóbbiakat most külön posztban mutatjuk be.

Intenzív és egyenletes bubik, szép habzás. Tiszta, kellemes, csábító és fiatalos gyöngyöző illat, sok friss virággal, szőlőlével, almával, körtével (csendes borként is tetszene ez a buké). Ízben szép és frissítő habzás, egészen elegáns száraz pezsgős fanyarság, roppanó gyümölcsök, virgonc savak. Tiszta íz, érintésnyi cukorral, de szerencsére megmarad frissítően száraz, nyárias szomjoltónak túlzó maradékcukrosság helyett. Nagyon kellemes darab a műfajon belül.

Az eltéveszthetetlen baracklekváros, sűrű tokaji illat, ami azonnal leveszi a lábáról bárkit. Koncentrált íz, hosszú, szinte aszús hömpölygést érezni benne. Aszalt gyümölcsök, mellette életteli, friss savakat sikerült megőrizni a meleg évből.