Régen kóstoltam a tarcali pince borait, pedig a település Tokaj felöli végén szemlátomást bővül, fejlődik a birtok. Szép, a late harvest stílushoz képest elég mély szín. Fiatalos, direkt aromatika. Ízében sok barack, alma, magas édesség érzete, elég enyhe savakkal a forró, aszályos évjárat lenyomataként. 

Kató Andrást legtöbben talán még a Terroir Clubos időkből ismerhetjük. Időközben a képlet sokat változott, emlékszünk még a Terra Hungarica-ra, aztán később lett Mitiszol? - eseménysorozat, s immár a Chefmarketen belül zajlik a természethű borok képviselete, többek közt Juhász Panka szaktudásával megtámogatva a csapatot. A Haris Parkban tartottak tavaszi kóstolót, és mivel egyébként is régen kóstoltam az András által képviselt pincék boraiból, az időpont is megfelelt, így alig vártam, hogy megszondázzam az izgalmas választékot. Lássuk!

Sajátos út a Királyudvar pályafutása Hegyalján. A pince ezredforduló körüli jelentőségét aligha lehet túlbecsülni: merész, formabontó borműhely, hihetetlen csillagállásokkal, elképesztő minőséggel régi és új stílusokban egyaránt: az első tíz év nyomán egyértelmű volt a csillag a 2014-es TokajGuide óta! De aztán valahogy mintha a befektetői/vállalkozói kedv Anthony Hwang számára egyre macerásabbá vált volna (bár alighanem vannak ezzel egy páran így a Hegyalján befektetők közül). Az csak egy dolog, hogy Szepsyvel nem egyeztek, majd Demeter Zoltán is önálló útra lépett. Az általa felkészített Juhász Szabolcsnak súlyos stafétát kellett átvennie, de megbirkózni látszik a feladattal, noha 40+ hektáron kell a biodinamikát gyakorolnia a szomszédok mellett. Közben kibontakozott egy szép pezsgős úttörőmunka is, ám mégis maradt bennem hiányérzet a 2008 utáni borokat illetően. Egyre kevesebb igazán fényes tétellel találkoztam, és olyannal, ami a 99-07 közötti érát megközelíti, akár aszúban, talán egyet sem (a 2008-as aszúval is sok fenntartásom volt). Itthon továbbra is elvétve lehet találkozni boraikkal, de most elérkezett az igazság pillanata. 

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Anthony Hwang történelmet írt Hegyalján. Nem elég, hogy megvásárolt (megmentett) és felújított ehhez egy királyi birtoképületet Tarcalon, komoly dűlőkben vett területet, de maga mellé állította a borvidék két legjobb borászát: a birtokigazgató, résztulajdonos **Szepsy Istvánt és **Demeter Zoltánt. Együtt olyan borokat tettek le az asztalra, melyek valóban átformálták Tokajt. Elég csak a 2000-es Úrágya Furmintra gondolni, az első dűlős száraz furmintra, amiből szenzáció és legenda lett; aztán az 1999-es vagy a 2002-es Lapis aszúkra, amik Hegyaljától New Yorkig ugyancsak megmutatták, hogy történelmi másod osztályú területek is micsoda egyéniséggel tudnak rendelkezni még extrém beltartalom mellett is. Az első methode traditionelle tokaji pezsgő is itt készült a loire-i cremant know how nyomán. Biodinamikában ugyan másodikok a borvidéken (ld. Pendits), de amiben úgyszintén az elsők között voltak még, az a száraz bor és az aszú közötti tér kitöltése. S ha lehetek egész őszinte, mind a mai napig a maradék cukornak köszönhetően érzem a *Királyudvart igazán nagyhatású birtoknak.

Immár hagyománnyá kezd válni a júniusi Királyudvar-bemutató az új évjáratok boraival. Jó látni, hogy Anthony Hwang és Juhász Szabolcs, borász nem sajnálja az időt és az energiát, hogy Budapesten ültetett kóstolón bemutassák egy értő közönség előtt mindazt, amiért például az én horizontomon is az ország három legeredményesebb borászata közt van jelen a nagy múltú tarcali birtok. A csúcsra járatott villányi, szekszárdi, egri sztárok vajon miért nem rendeznek hasonló bemutatókat? (Tavaly már föltettem ezt a kérdést?) A jó ég tudja.

A Királyudvar újjáépítése az egyik legnagyobb sikere a külföldi tőke hegyaljai megjelenésének. Az utolsó órákban mentették meg és varázsolták újjá ezt a több évszázados csodálatos épületet a végső pusztulástól, arról nem is beszélve, hogy igen rövid idő alatt nem csak a borvidéken, de hazai viszonylatban is az egyik legizgalmasabb borműhely jött létre, ahol borvidéki és francia szakemberek egyaránt igen komoly borminőségeket alapoztak meg az elmúlt évtizedben. A Secről, Demi Secről, Ilonáról vagy épp a Királyudvar pezsgőről már nem kell bővebben értekeznem valószínűleg. Végre testközelből látva a pezsgőapparátust tudatosult csak bennem, hogy mekkora dolog, hogy ez egy francia kapcsolat révén meg tudott valósulni Hegyelján. A Királyudvar ugyanis évek óta saját maga készíti el pezsgőit. Anthony Hwang a Királyudvar Loire-völgyi testvérbirtokáról, a Domaine Huet-től kapja a szakmai támogatást ebben a nehéz témában, s készíti szerintem egyedülálló módon tudatosan és magas minőségben methode traditionelle pezsgőit idehaza.

A hagyományos nyárköszöntő Királyudvarolás idén sem maradt el. Most egy szép május végi napon látogatott el Mr. Hwang a budapesti Gerbaud Házba, s hozta el a pince újdonságait, különös tekintettel a 2011-es évjárat debütáló mintáira. A tavalyiés a tavalyelőttikóstoló csillagzápora is bebizonyította, hogy a tarcali nagyborászat a mai napig egyike Tokaj és hazánk legizgalmasabb borászati műhelyeinek. Édesben és szárazban is közelinek tűnik a világszínvonal. Pezsgőben sincsenek lemaradásban, sőt éllovasok (hála a loire-völgyi testvérbirtoknak). Tavaly elvileg biodinamikus útra léptek, s eredményeik biztatóan alakulnak. Pályafutásuk pedig évről évre izgalmasabb lesz a 90-es évek végi erős kezdő csapat okán (Demeter Zoltán, Szepsy stbstb). Egyelőre az új éra 8-as, 9-es, 10-es borai igazolni látszanak a birtokigazgatót, aki köztudottan nem csak Tokajban minőségmániás a kezdetektől fogva. Sok újat nem lehet róluk mesélni…talán én is kezdek leszokni újabban az önálló posztokat kitevő bevezetőkről. (Remélem, van aki örül ennek):

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.

Lassan valóban hagyománnyá válik évente a júniusi "Királyudvarozás" a Terroir Club jóvoltából. A pince bemutatói amúgy sem egyszerű évjárat-bemutatók. Mindig kerül Mr. Hwang bűvészkalapjába más meglepetés is a múlt bizonyító erejű lenyomataként, de ezt igazából a kóstolósorból előre lehetett most is tudni. Tavaly is igazi klasszisokhoz volt szerencsénk 2003-tól 2009-ig, s az újabb évjáratok maradéktalanul bizonyították, hogy a két favoritborász távozásával sem fér bele semmiféle minőségi botlás sem a színvonal terén (is) igen szigorú, egyébként mindig sajátos, derűs elhivatottsággal mesélő tulajdonos számára. Annál is inkább, mivel 2010-től a birtok - nem magyar szervek által... - ellenőrzötten biodinamikus alapokon működik tovább, Tokajban elsők ebben. Mindez amiatt is különösen érdekes, mert A Művelt Alkoholista borász-kérdőívében sok elkerekedő tekintetet válthatott ki, amikor a Királyudvar (ha mennyiségre nem is, de) minőségre 9/10-esre értékelte a tavalyi, sokak által leminősített esztendő alapanyagát. - Egyedüliként. A bemutató alapkérdése így csakis valami ilyesmi lehetett: Vajon a szőlő természetes életközösségének kibontakoztatásával tényleg ennyivel jobb lehet a termésbiztonság?  Lehetett egyébként interaktív módon kérdezni a birtokigazgatótól, megtudtuk például, hogy vásárolt már egy kartonnyit magyar borból, méghozzá Kaló Imrétől; nem nagyon tud arról, hogy a Királyudvar alapanyagban történt volna valaha is almasavbontás (amiben igen, annak egy része Zemplén Hegyhát bor lett, másik részét eladták a környékbeli borászoknak); illetve elmondta azt is, amit már oly sokan az elmúlt pár évben: "a bor a szőlőben készül, a pincében már csak elvenni lehet belőle."

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.