Friss, fiatalos, déli gyümölcsös, egzotikus illat, zöldes húsú gyümölcsökkel, körtével, barackkal. Alacsony cukor, kesernye, légies, laza, könnyed, nem túl hosszú édes tokaji, fehér húsú őszibarack, körte, naspolya. Aki olyan édes borra vágyik, ami nem telíti el könnyen, akkor itt helyben is vagyunk...

Újra összeállt egy tucatnyi vegyesfelvágott Hegyaljáról, így eljött az ideje immár sorrendben a hatodik vakkóstolásnak a nappaliban. A metódus ugyanaz: vakon történik a kóstolás, de a bontott palackok egy hét alatt, lassan “kopnak el” (slow tasting) és így formálódik a végső leírás (a pontoknál perjellel feltüntetve, ha az első benyomáshoz képest eltérés alakulna ki). A TokajGuide friss kiadásának tartalmi része egyébként szép lassan lezárul. Nagyjából 150 pince fog helyet kapni (kicsit átstrukturálva) a jövő évi kiadásban, mely várhatóan a tavalyi évhez hasonlóan március-április környékén fog majd kijönni a nyomdából. A fordítással és a grafikai kivitelezéssel párhuzamosan zajlik a szükséges kiadások, árajánlatok egyeztetése, pályázás stb. De lássuk, mi újdonság van a nap alatt Tokaj környékén, némileg túl a fősodor hullámain:

Óriási megtiszteltetés, hogy a világ talán legfontosabb boros véleményformáló személye, Jancis Robinson oldalán szerepelhetek egy cikkíró pályázat keretén belül. Attilával sokat beszélgettünk az elmúlt években a klímaválság hatásairól, hogy mi lesz az aszúval és persze napi szőlészeti és borászati mozdulatai közepette mindig is törekedett a fenntarthatóságra. A mai angol nyelvű cikk az első része a 3 pályamunkámnak.

Csütörtökön Juhász Panka révén, pénteken pedig az én cikkemmel Homonna Attila saját, illetve Jakab Borászattal kapcsolatos munkássága állt a középpontba a Master of Wine-legenda weboldalán. A teljes  írás angolul itt érhető el (sok egyéb hasonszőrű gondolkodású borászat bemutatásra kerül egyébként a világból, érdemes böngészni a legutóbbi cikkeket): https://www.jancisrobinson.com/articles/wwc20-homonna-tokaj 

Klubkóstolóinkat a liszkai/vámosi Rány-dűlővel folytattuk a minap. Rácz Erika remekelt előtte egy héttel, de azt is lehetett sejteni, hogy Homonna tavalyi Határis menetelése után a Ránynál sem marad majd el a taps. Mindkét ikonikus dűlőt tulajdonképpen Attila fedezte fel nekünk és az első nagy formátumú Rány-dűlős bor az alább is kóstolt 2012-es évjárattal debütált. Egy.két évra rá tucatnyi pince vásárolt itt szőlőt és jelent meg a nagy múltú (1248) terroir boraival. Mindig elmondom, hogy az én olvasatomban két borász tudott eddig gyakorlatlilag valamennyi évjáratában időtálló bort készíteni: a februárban megénekelt Bodó Judit féle Csontos sor (2006-2018) mellett a tavalyi Homonna Határi sor (2003-2017), illetve a decemberi Jakab Rány és Padihegy vertikális élmények voltak erre az ékes bizonyság. Sok olvasó számára nyilván nem újdonság, hogy mai posztunk főhőse készíti a Jakab borokat is (sok egyéb ragyogó pincészet mellett). Mindig elmondom azt is, hogy még a legnagyobbak is rengeteget vargabetűt írtak le 2000 óta saját TokajDry receptjük terén: számomra azonban ezer szónál is többet mond el egy vincellérről az, ha 15 éve következetesen és tudatosan egy irányba képes haladni. Attila borai ezúttal is minden kétséget kizáróan bizonyítottak.

A karantén-kóstolásaink friss epizódja igen szép meglepetésekkel szolgált. Az előző felvonásban tárgyalt Homonna Édes Hármas 2013 elvérzett, de most látni fogjuk, hogy még a helytelen tárolás közepette is van esélye egy palacknak a túlélésre, hovatovább a dugó alatt micsoda palackvariancia fordulhat elő (pláne mostoha körülmények közt). Abaújszántóról egy kevéssé közismert, fiatal pincének a kiváló borai is bemutatásra kerülnek, de pár régebbi évjáratból is kaptunk meglepetéseket. Ezúttal pedig csillagokban sem szűkölködtünk. Köszönjük a borászoknak a felajánlott palackokat a szokásos többnapos ismerkedéshez (konklúziók édesborok terén a poszt végén):

Karanténkiadás. Folytatjuk a vakkóstolást további innen-onnan beröppenő palackokkal. Alföldi Merlot kolléga nem rég nagy ívű posztot közölt az otthon kóstolás kontra rapid benyomások/tesztelések problematikája körül (jó írás, ajánlott). A kettőt ötvözve zajlik egyébként a mi vaktesztünk: a borokat vakon kóstolom és pontozom odahaza (Dórim segít), s aztán napokon át rájárunk a maradékra, ebből alakulnak ki aztán a végleges jegyzetek, a művelt alkoholistán (és általam) is preferált "slow tasting" módszer jegyében. Azt gondolom, bár erre nyílik alkalom ritkábban, csak ezzel a módszerrel lehet igazán objektív képet kialakítani a borokról: a pillanatnyi benyomások a felszínt mutatják csak meg, noha erre sajnos én is rákényszerülők időnként: kóstolók, pincelátogatások, borversenyek alkalmával. Folyik a soronkövetkező TokajGuide tartalmi részének összeállítása, de ebben a tanulságos vaktesztben most talán többen vannak a vájt fülűek számára némileg már ismert pincék. Lássuk, a harmadik forduló milyen meglepetésekkel szolgált:

Sokféle boros díj van hazánkban. Kicsit mind másképp működik, de 2007-ben Rókusfalvy Pál a Vinum Praemium Alapítvánnyal gondolt egyet és elindított egy olyat, ami talán követhetőbb, talán igazságosabb, talán reprezentatívabb minden tekintetben a többinél. Ha esetleg nem lenne az olvasó képben, hogyan működik a Borászok Borásza díj, most részletesen levezetjük, aztán a Top 50 Kóstoló Körének tokaji borait mutatjauk be. A tavalyi felhozatal parádés volt, lássuk idén sikerült-e überelni!

A Holass sztoriról 2016 környékén alighanem elsőként ezeken a hasábokon értesülhettek a hazai borkedvelők. Debütált náluk egy 2015-ös sümegi rosé 2016-ban, ami nem csak szerkezetben volt komoly fehérboros, de egyenesen tartalmazott is fehérszőlőt: kaptam is erre hideget és meleget, mikor leírtam, hogy már én hogy képzelem, hogy borbloggerként ilyen borhamisítást magasztalgatok, fel. Az az érzésem a borkészítés egyre kevésbé a konvenciók , és sajnos pont idehaza egyre inkább a hamisítás platformja, de ez természetesen a legkevésbé sem a Holass Projekten múló helyzet (sajnos). De lesujtó aktuál-borpolitikai elemzésbe ezúttal sem kezdek (talán majd a szüret után): ma inkább arról lesz itt szó, hogy van egy kedves család, akik kellő ízléssel, nyugatias világlátással és egyéb érzékekkel megáldva magyar-osztrák borokkal kereskednek belga és francia csúcséttermekben. Méghozzá sikerrel.

Az előző posztban egy évszázadok óta klasszis terroirt jártunk körül Mádon. A Király nagyságához történelmileg kétség nem férhet; más kérdés, hogy az a száraz sor igen vegyes képet mutatott, a jelen kor tehát még keresi az értelmezését a múltbéli nagyságnak. A mai dűlőnkkel éppen fordított a helyzet: a borok már most nagyon ígéretesek, noha a történelmi múlt ezt kevésbé alapozta meg úgy, mint a Király esetében. Ma a Rány aranyát keressük.

Újra itt. A könyvbemutatók miatt kimaradt ugyan egy hét, de ez éppen azzal magyarázható, hogy most rengeteg dolog történik a TokajGuideTour19 miatt. A legutóbbi száraz TokajMagicen azonban egy igazán rendkívüli sort sikerült megkóstolnunk együtt. Homonna Attila a mádi, bodrogkeresztúri és tokaji-hegyi száraz referencia borok megjelenése közben elsőként villantotta meg, hogy lehet komoly száraz terroirbort készíteni északon is (2005/2006 tájékán). Az Erdőbénye és Olaszliszka közti Határi-dűlőben, a furmint fajtán keresztül megjelent egy olyan következetes, csiszolt, elegáns borstílus, ami a délebbi termőhelyekre kevéssé jellemző. Azóta a sikerek és a nemzetközi visszajelzések mind igazolták Attila borait. Mégis a legfontosabb érdeme az, hogy bár még a legnagyobbak is sokat változtak azóta az idővel, a Homonna Határik szinte minden évjáratban ugyanúgy viselik magukon a terroir, a fajta és a borász természetes, egyedi kézjegyeit. A kezdetektől napjainkig szinte minden évjáratot sikerült összegyűjteni erre a szép estére: