X

HEYMANN LÖWENSTEIN

Ripka Gergely

Dönnhoff és a világ legjobb rieslingjei

Az év fehér sora Nahe-ból (2018)

Helmut Dönnhoff 1971-ben indította családi borászatát. Nagy évjárat volt, Tar Feri pedig épp abban az évben született. - Felnőtt winegeekként őt sem kerülte el a riesling-rajongás, amiben bizony az idő közben kultikus magaslatokig emelkedő Dönnhoff borászatnak is fontos érdemei vannak. A ma 28 hektáros birtok a Nahe-folyó völgyében található, ahol 80 %-ban rajnait termesztenek. 2007-től egyre inkább Helmut fia, Kornelius vette át a stafétát, és 2009-től immár teljesen ő felel a borokért. Egy német pince, melynek a boraira az egész világ ácsingózik. És egy történet azok kedvéért, akik azt gondolnák, hogy ez túlzás: három nagykereskedő egy alkalommal megkereste Dönnhoffékat, hogy egy komplett évjáratot megvennének tőlük háromszoros áron. Nem adták, a borok fel vannak osztva máig a célpiacok közt. A már korábban Moselben megénekelt 2018-as, nagy évjárat szortimentjéből néhány karton pedig itt van Nahe-ból Ferinél. Noha még épp csak tavaszodik, de tartok tőle, hogy ezt a borsort nem nagyon fogja idén senki sem megugrani…. Lássuk hát, hogy miért:

Tovább

Ripka Gergely

10 titok Moselről: Heymann-Löwenstein (2o18)

A moseli varázsló egy nagy évjáratban

Reinhard Löwenstein ránézésre is különc figura. Egész családja fogékony a művészetre, feleségével közösen viszik a birtokot, de immár borász végzettségű lányuk is aktívan építi tovább a család borászati értékeit. Az 1980-ban alapított borászat mára Mosel egyik legtöbbre értékelt birtokainak egyike. Ennek oka leginkább a sajátos stílus, egy olyan borvidéken, ahol azért elég közismertek a minőség alapkövei: tisztaság, precizitás, magas sav mellett egyensúlyos maradékcukor és egészen megdöbbentő érlelhetőség. Nem titok, számomra a kifinomult elegancia, a stabil eredetvédelem és a cukorral való játék egyik legfontosabb iskolapéldája a Rajna-vidék, mely akár Tokaj számára is építő példa lehet. Tar Feri pedig elhozta a friss évjárat, 2018 borait, melyet 2015-höz hasonlóan parádésnak mondanak. Pár moseli funfact után a friss évjárat tételeivel mesélem el, mitől is olyan nagyszerű a Heymann-Löwenstein stílus.

Tovább

Ripka Gergely

Botritisz a világ körül

Utazás térben/időben, szárazban/édesben

A gombák misztikus világ a természetben. Ha belegondolunk, az élet mennyi területén játszanak jelentős és mégis szemmel nem látható szerepet: lehet ez hasznos szimbiózis és lehet parazita jellegű a jelenlétük (akár a testünkben), az erdők föld alatti, fák közötti misztikus “webkapcsolatát” alkotják, ahol egy egyed akár több kilométeres kiterjedésű is lehet a gombafonalakkal, gyűjtjük és megesszük őket (sőt időnként még hallucinogén hatásuk is lehet). Kierjesztik a bort, ott vannak a pince falán, esős/párás időben pedig szürke rothadástól nemes rothadásig megannyi fertőzést okoznak a szőlőn is (sokszor egyazon gombafaj által). A metamorf borkészítési eljárások egyik legsajátosabbika a Botrytis cinerea által okozott aszúsodás vagy nemes rothadás, mely tudjuk, nem csak Tokajban játszik szerepet a borkészítési eljárásokban, hanem a Föld számos más borvidékén is alkalmazzák a borra gyakorolt természetes édesítő hatását. Varga Zoltán, Bécsben élő borgyűjtő jóvoltából most világkörüli botritisz-turnéra indultunk, de nem csupán térben, hanem bizony időben is. Milyen egy 58 éves aszú, hogyan érik egy 26 éves új-zélandi chardonnay és milyen egy kékszőlőből készült eszencia töménységű ruszti Ausbruch? A Tovább gombra klikkelve elmesélem.

 

Tovább

Ripka Gergely

Roncsderbi helyett váratlan oldtimer találkozó

Patinás száraz fehérborok gondolatébresztő sora (2000-2015)

Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).

Tovább

Ripka Gergely

Finom borokkal a Mának élve, 7 éve

Tisztán és világosan nagy borok Tar Ferinél

Köztudott, hogy ha Pesten járok, és megtehetem, akkor Tar Ferinél, a Carpe Diem borbárba örömmel térek be, kiváltképp, ha valami izgi tematikus este van. Jó érzés tudni, hogy ez a hely immár három esztendeje nyújt teret azok számára, akik eddig megszerzett boros tapasztalataikat elmélyítenék olyan egyedi szelekció és borsorok mentén, melyet egy szakavatott személy válogatott össze immár hét évnyi finewines praktizálásból merítve. Isten éltesse Feri és Li borszentélyét. Számomra egyértelműen kultikus és hiánypótló pontja, jelensége a magyar borkultúrának. A helyzet az, hogy lassan szinte minden egyes kóstolójukban érzem az Év Borélménye faktort (különösen, ha rieslingekről van szó), de alighanem ez a szülinapi sor igazán túlszárnyal bármit... Egy valamivel lettem volna talán boldogabb: ha mondjuk láthattam volna a sorbban egy olyan magyar (száraz) bort, ami képes lett volna megugrani ezt a magas lécet, de alighanem érthető a hazaiak távolmaradása ebből a masszív mezőnyből:

Tovább

Ripka Gergely

Már megint rieslingek?!

Igen…muszáj.

Az a baleset történt egy szerda estén, hogy a jó Tar Feri rámírt messengeren, hogy előző este véletlen kinyílt húsz üveg rajnai innen-onnan. (Hol máshol, mint a Carpe Diemben.) És az alábbi “gyengébbekből” megmaradt 1-2 deci. Aki kapja-marja, egységáron kóstolhatók, amíg tart. Tegye fel a kezét, aki erre nemet tudna mondani! Ők azért olvassanak tovább, mert akkor talán épp most változik majd meg a véleményük a rieslingekről. Aki pedig tudja, mit jelent egy ilyen lehetőség, az tartson velem a Rajna-menti utazásban:

Tovább

Ripka Gergely

Chablis, Mosel, Champagne, Burgundia

Az év első kóstolóján

Mert ennél jobban nem is lehet indítani egy évet. Eddig is csupa izgi témát sikerült körüljárni az elmúlt hetekben, végre kicsit több időm van írni az újév elején (ha már az óévben ez kevéssé tudott megvalósulni). De szeretném 2o18-at olyan posztokra felfűzni itt a Táncolón’, hogy legyen benne nagyon sok nemzetközi kitekintés a legjavára, s természetesen sok-sok írás Tokajról (mint egyedüli nemzetközileg presztízzsel rendelkező hazai borvidék). Így lehet a legjobban fejlődni.

Tar Ferinél volt egy kis morzsaparty Szilveszter után. Olyan tételek voltak kidugózva, hogy muszáj volt élni a remek lehetőséggel (megint). Még mielőtt úgy nézne ki a blog, mint egy Carpe Diem pr-oldal, rögötön bele is vágnék a borok bemutatásába…

Tovább

Ripka Gergely

Évzáró a FineWines.hu-nál

Bajnokok ligája 2017

Munkámból adódóan 2017 is úgy alakult, mint 2016 (s ahogy 2018 is fog): a legtöbb hétvégi boros eseményt ki kellett hagynom. Mégsem sajnálom, hogy  ennyire kevés kóstolóra jutottam el. Van ugyanis egy ivó, ahol mindig sikerült a pultnál vígasztalódni, ha Pesten lehettem. A Carpe Diem Borbár légkörét egész évben szomjazta a szervezetem és lassan talán azt is elmondhatom, hogy fővárosi törzshelyemmé kezd válni a kis borszentély. Számos 2017-es poszt köszönhető Tar Feri izgalmas kóstolóinak. Amíg az ember borkereskedésnél dolgozik, addig a kóstolás gyakorlása nem jelent gondot, de ma gyakorlatilag ez az egyetlen hely, ahol alkalmam nyílik trenírozni magamat borok terén.

Tovább

Ripka Gergely

Német Riesling-magaslatok: Grosses Gewachs 2016

A Rajna-vidék csúcsai 2016-ból

A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal  a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).

Tovább

Ripka Gergely

A Nagy Moseli Utazás

Riesling-leckék felsőfokon

Még csupán február közepe van, de az évem máris bővelkedik felejthetetlen nemzetközi borkalandokban. - Tar Feri alighanem az év borsorát prezentálta múlt csütörtökön a Carpe Diemben. Egy éve kaptam hideget és meleget is arra vonatkozóan, hogy az ő borválasztékát emeltem ki itthon legkomolyabbként egy évvégi portrésorozatban. A sokat megélt kereskedő azonban tényleg olyan missziót vállalt fel, melyet idehaza nagyon kevesen tudnának.....sikeresen. – Gyakorlatilag csak magas árszínvonalú borokat terjeszt. S immár nem csupán a választék bitang erős, hanem itt van hozzá a Zoltán utcában a méltó zarándokhely is a komoly borok rojongóinak. A Carpe Diem olyan szakmai műhely lett, ahol jönnek-mennek a borszakírók, borászok, expat-borfanatikusok, egymásnak adják a kilincset a sommelier-k, kereskedők, világlátott, „sokat kóstolt” arcok. A borlapon csupa izgalmas tétel, melyben mindenki talál magának exkluzív borélményt. Szóval hiánypótló az egész vállalkozás, és bízunk benne, hogy tart már ott a pesti boros közélet, hogy egy ilyen közösségi tér örökké működjön, sőt vendégkörében gyarapodjon.

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább