Nyárias etyeki szomjoltó így a tavaszias télben. Fiatalos, friss, primer, direkt (fajélesztős) illatok érződnek benne. Ízben is primer hangsúlyok (és királyleányka) vezetik a bort, kis cukorral, tiszta ízekkel, a frizzante-műfajra jellemző nagy buborékokkal. Egyszerű tétel, pofon egyszerű, üdítő szerkezettel. (5)
A közösségi gyöngyözők kora
Tokajban kevéssé hagyományos, tavasztól azonban mindenki szereti. - Mi az? Naná, hogy a gyöngyöző és habzóborok, melyek 2010 után országszerte reneszánszukat kezdték élni. Ez alól Tokaj sem jelentett kivételt. A Garamvári- majd a Szentesi-pezsgőkorszakok után Tokaj környékén új korszak indult a közösségi infrastruktúrának köszönhetően, hisz a közösségi háromszög bodrogkisfaludi feldolgozójában komplett bubis apparátus áll rendelkezésre a termelőknek, ami gyöngyözőbortól a palackos erjesztésű pezsgőig teret enged a helyiek fantáziájának (az első itt készülő MT pezsgők már palackban pihennek tavalyról, nem csekély palackszámban). Tavaly már többen ki is hoztak innen bíztató példákat, most pedig érkeznek szépen sorban a 2019-es első fecskék is, melyek lassan a nyarat is elhozzák nekünk. Nézzünk is meg két példát közelebbről:
Egy birtok megnyugtató harmóniája
Molnár Péter maga írt nekem pár hete. Régen jártam a Patriciusnál. Ezt ő is így gondolta. Márpedig ha egy olyasféle igazi úriember ír az embernek invitáló levelet, mint Molnár Péter, akkor arra illik igent mondani. Így is lett. Egyrészt Péterrel beszélgetni mindig izgalmas program, másrészt érdekelt, milyen folyamatok zajlanak a Patricius falai közt.
Egy új dallam szól Erdőbényén
Noha 2014-es évjáratával a szerencsésebbek már találkozhattak, a Sanzon Tokaj olyannyira nem hallatta hangját ezidáig, hogy a TokajGuide-okból kimaradt. Pár nappal ezelőtt végre alkalmam nyílt megismerni a kedves, szerény tulajdonost, Rácz Erikát, aki tulajdonképp egymaga irányítja a kis 2 hektáros birtokot. Az igényesen, modernül felszerelt pincében Péter Robi (Ábrahám), a Meszes, Rány, Nyakvágó-dűlőkben pedig Hotyek Zita, szőlész (btw. női-kádár) van segítségére. Erika Hegylján nőtt fel, de nem borászcsaládban; vállaltan a multik világából érkezett haza Bényére a sok utazgatást követően, örökségül maradt rá a 0.3 ha családi szőlő a Nyakvágóban. – Végül úgy döntött, nem adja el. A törékeny hölgy szemében megvan az érzékenység és a világ igazán csiszolt és elegáns boraira való fogékonyság (egyszerűség, természetesség, igényes dizájn, Stockinger hordók, néha csak tartályos érlelés adja az alaphangot a Sanzonnál). A 2014-es évjárat persze nem a legszerencsésebb felütés, de okosan tették, hogy kivártak még egy évet. Mostanáig.
A tisztaság maga
Egyre inkább úgy látom, hogy a kezdeti nagyberuházásokkal alapított, s valóban innovatív nagypincék után, ma inkább a kis családi borászok alakítják Hegyalja történelmét. Az ő kezükben van egyre inkább a kulcs; olyan borminőségek tudnak megszületni általuk a kisebb mérvű piaci nyomás révén, aminek egy jelentős része szükségszerűen külföldön realizálódik inkább (sajnos vagy nem sajnos). Így sajnos a boraik gyorsan elfogynak idehaza, látszólag kis lépésekben fejlődnek, de ezeknek a világszínvonalú minipincéknek a hátterében bizony óriási küzdelmek, mindenen átívelő erejű családi és a szemmel sokszor alig érzékelhető közösségiség, baráti összefogás húzódik meg. – Olyan dolgok ezek, amitől egy kis birtok sikeres vállalkozás tud lenni, de az adóbevallásban nincsenek rá kitöltendő pontok.
A Bott Pince friss tételeiről ebben az évben már sokszor írtam, de az ő stílusukra mindig kellemes élmény rácsodálkozni:
Meglepett ez a könnyű és nagyon olcsó, szinte színtelen Frizzante (másnapos, harmadnapos állapotában ráadásul...). Illatban annyira egészséges, illatos, virágos, és kellemesen üde, hogy ne tovább! Pazar buké, nagyon enyhe gyöngyözéssel (nyilván bontáskor azért ebben erősebb). Ízben félszáraz és nagyon gurul (mármint lefelé), nem is kell hozzá kifejezetten szomjasnak lenni. Maradékcukra nem tűnik csekélynek, kicsit talán nyalós jellege is van, tutti-fruttis, savanyú cukorkás, mégis elképesztően zamatos, csupa sárga gyümölccsel. Finoman szikrázik a nyelvünk hegyén a szénsav, de mégis csupa öröm és nyári jókedv ez a frizzante (első cseppjétől az utolsóig). Köszöni szépen, de nem is igazán szorul magyarázatra, árban pedig ráadásul verhetetlen.
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
Keserédes, felemás élmények
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
Egy viszontagságos év édesei 10 év után
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...: