X

GÜNZER ZOLTÁN

Ripka Gergely

In Franc we trust

Vegyes magyar sor, vakon

A bordói fajták körüli hype eljutott idehaza arra a nyugvópontra, hogy mi magyarok szakmán belül kiemeltünk közülük magunknak egyet. Nem akarok rosszmájú lenni, de mintha lenne benne valami kizárásos alap is: a kaberné túl éles, a merlot gyakorta túl lekváros, ha drága bort akarunk készíteni belőle. A franc viszont mindig megmarad szolidan középen. Nehéz rajta fogást találni, minden évjáratban biztonságosnak tűnik. Bevallhatom, hogy én soha nem voltam a fajta elvakult rajongója. Sőt, ahogy telik-múlik az idő gyakorta vélem érteni, miért lett a kemény cabernet sauvignon a világsiker, s egyúttal nagyon tudom szeretni a merlot testét, gyümölcseit is. Ám a franc valahogy nehezen győz meg. Pedig tényleg sokkal disztingváltabb két fiatalabb bordói rokonánál, melyek amellett, hogy örököltek tőle tehetséget, mindketten képesek voltak valamire, amire a franc nem: egyéniségek lettek a világban fajtaborként is. A Cabernet franc a biztonságra utazik. Fűszerei, gyümölcsei is finomak, de épp visszafogottsága miatt nagyon-nagyon ritkán kapok tőle igazán maradandó élményt, amiért nem csak pár percig vagyok képes rajongani. No, de majd nekünk magyaroknak sikerül! Sikerül?

Tovább

Ripka Gergely

Randevú a Kakasban/#1.

1. rész: A Kadarkák

Hol is kéne kezdődnie a szakmán belüli kommunikációnak? Hagyomány alakult ki a Kakas-dűlőben pár éve. Gervai János (Onyx* - headsommelier) és *Demeter Zoltán közös szervezésében egyre népesebb szakmabeli csapat/baráti kör verődik össze augusztusban, hogy valami kis tematika mentén beszélgessenek, megosszák egymás közt saját tapasztalataikat különféle témákkal kapcsolatban. A nap alaptematikája a kadarka volt, de utána természetesen a környékbeli neves borászok jóvoltából száraz tokajiak is kerültek a poharakba. Közben mesélt a kadarka és a furmint múltjáról Nagy Kornél, történész, jelenéről pedig Kovács Tibor, a Hétszőlő színeiben. Sok téma felszínre került az édesítés betiltásától, a régi és a mai borsajtó szerepein át a bioművelés és a klónkísérletek kérdésköréig. Mindenki tudott és mindenkinek lehetett újat mondani és ez a legjobb az egészben.

Tovább

Ripka Gergely

Kadarkák vakon.

Melyik borvidéken érdemes keresgélni a pillangóvá formálódó Kadarkát?

Lassan többet írok Kadarkákról, mint bármi másról (igaz nem olyan rég a fehérborok és Tokaj nyújtottak némi egyoldalúságot itt az oldalon, legyen annyi elég, hogy törekszem a változatosságra). Nehéz ezt a törékeny és szőlőben, pincében egyaránt érzékeny fajtát egzakt módon megfogni. Annyi árnyalata van, annyi borminőséggel találkoztunk már, hacsak akár pár évtized távlatában tekintünk vissza élményeinkre. Volt itt presztízsromboló lejáratás, kannásbor, láttunk nagy (vagy épp nagyravágyó) Kadarkákat Egerből, de egyre inkább a mediterrán klímahatású Villányból is; hétköznapibbakat, mind finomabbakat Szekszárdról, mosolygósabb sillereket, asztali minőségű borokat az Alföldről, végül egyedi különlegességeket (mai) határainkon túlról (Ménes, Hajdujárás, ahonnan mint tudjuk a fajta is benépesítette a Kárpát-medencét).

Tovább

Ripka Gergely

Magyar borok színe-java/ Vol. #3

olvasnivaló egy hosszú hétvégére

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Tovább

Ripka Gergely

Günzer Ördögárok 2007.**

Miközben kóstolgattam, arra jutottam elég régen kóstoltam ennyire izgalmas magyar vörösbort, mely ráadásul villányi létére megfizethető csúcsbor kategóriába sorolható. Biztosan nem lep meg senkit, hogy klasszikus bordói összeállítás, melyben haladó módon a Merlot a főszereplő 60 %-ban (a maradékban pedig a franc a domináns, de további számokat senki ne kérdezzen). Illatban érdekes, hogy elsőre inkább az érett, sötét húsú gyümölcsök a főszereplők: áfonya, szeder, főzött szilva. Később jönnek inkább az intelligens, modern drága hordóhasználatból származó szekunder motívumok: tejszínes cappuchino, kávé és a többiek. Sauska borokat juttat eszembe az egész jelenség. Tanninjai nagyon érettek, puhák, finoman tapadnak. Az egész alapanyag nagyon szép és érett lehetett, legalábbis a bor egészéből vastagon ez sugárzik (de az évjáratot is ismerjük). Masszív, koncentrált, elegáns és profi bor, némi hordóvaníliával és kávés utóízzel körbelengve. Meglepett, és biztos vagyok benne, hogy a termőhelynek is érdemei vannak ebben (a kiváló évjárat, alapanyag és borász mellett). Szép tétel, maximális ajánlás (bár attól tartok, már inkább a 2008-as kapható).

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább