Mádi villanásoktól a borvidék távolabbi szegletei felé
Hogy milyen gondolatokkal búcsúzunk az idei Furmint Februártól? Biztos sokan megírták a február első csütörtökén megtartott Nagy Kóstoló tanulságait, de annyi minden más érdekes bor és téma akadt, hogy ezek a jegyzetek kicsit várattak magukra. Végre rájuk tudtam szánni a kellő időt és figyelmet. A furmintnak ugyanis kell a figyelem. Akárhogy is közelíti meg az ember: a szőlőben, a pincében, vagy éppen a pohárában. - Tetszik vagy sem, a furmintot többnyire úgy tudjuk megérteni, ha kicsit másképp, kicsit mélyebb odafigyeléssel vagyunk felé. Visszagondolok az elmúlt 11 év tanulságaira, hogy mennyi konklúziót hoztak a februári furmintozások:
A Furmint Február mindig kihívás. Nem csak a borásznak és a kiállítóknak.... Egy olyan seregszemle ez az év elején, amivel nagyon mély merítésből lehet benyomásokat és válaszokat szerezni: hol tart Tokaj, hol tart a furmint, hol tartanak egyes borászatok a stílusuk kiérlelésével? Minden évben igyekszem valami koncepciót találni, hogy minél több bort meg tudjak kóstolni, de így is látom, hogy egy személyben csak az elvárások egy részét tudom teljesíteni (ezúton is elnézést azoktól, akikhez nem jutottam el vagy csupán egy bort tudtam megkóstolni, esküszöm, hogy három előtt elkezdtem). Mivel tavaly az emeleten kezdtem, s a mádi terembe már csak zárás előtt értem oda (volt, aki már lerámolt, másnál elfogyott szinte minden), így idén lent rugaszkodtam neki: Tarcal, Bodrogkeresztúr és Mád, majd a felső szinten folytattam a többiekkel. Több, mint 80 furmintot sikerült megkóstolni. Jövőre megint fentről lefelé kezdek neki...
A Furmint Februrárt egy elég szép édes stílusgyakorlattal kezdtük, ahol félszáraztól eszenciáig végigvettük, mitől lett ez a fajta klönleges a világban. Miközben sok törekvés és sok borászat kommunikációja által egyre hangsúlyosabban a szőlőfajtára irányul a figyelem (közben már a szlovénok, horvátok, osztrákok is siponoznak, furmintoznak javában), ne feledjük, hogy a legfontosabb érték, ami az egyediséget, utánozhatlanságot hordozza, az a termőhely vagy terroir. Ezt pedig a borvidékeken és dűlőkön keresztül a furmint is remekül közvetíti. Sőt alapvetően ezt is kellene megmutatnunk, néhány termelő pedig szerencsére ebben gondolkodik, igényes munka mentén. Bodó Judit és Józsi borászata a TokajKalauz 2016-os kiadásában kapta meg birtokcsillagát. Egyrészt kívülről is minden igaz rájuk, ami miatt a szívünkhöz nő egy pince: remek borok, tisztán végzett munka, szimpatikus emberek, alázat, törődés, de nem csupán a borral és egymással, hanem a szűkebb és tágabb értelembe vett környezet, közösség felé is. Kicsit jobban árnyalva a képet, a borok, melyek jelentős részben sajnos külföldön fogynak el olyan krisztálytiszta és megnyerő formában mutatják be a dűlőket szárazban, Tokajt, a borvidéket magát pedig édesekben, hogy az ember több, mint egy évtizede csak ámul, ahogy ez a két csallóközi ember együtt csodákat művel Hegyalján. A borok minősége mellett egyébként elkészült a Csontos Présház, a hajdani bodrogkeresztúri kerámiagyárban pedig épül a birtokközpont (vendégfogadó, étterem, kóstolóterem stb).
Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?
Idén is volt nagy furmintozás a Vajdahunyad várban. Pár napja szóltunk előre, hogy idén tizedjére rendezi meg Kézdy Dániel és stábja ezt a nagyszabású kóstolót, ahol többszáz hazai és néhány külföldi furmintba is bele lehet kóstolni, egyszeri belépő mellett. A kép most is elég változatos, töredékes, sokszínű...ki honnan nézi (térben és időben mérve). Pár főbb tanulság: rengeteg középszerű bort kóstoltam, alighanem ezekből volt a legtöbb. Akadt sajnos néhány olyan bátor pince is, akinek még lehet, hogy nagyon sok dolga lenne otthon (elsősorban kóstolni a nagyvilágból, de legalább azoktól a szomszédoktól, akiknek láthatóan sikeres a bora egy népesebb/szofisztikáltabb fogyasztói körben; de tárolóedény kérdésében, higiéniában és technológiában is van baj néhol). Továbbra is nehéz logikát keresni abban, hogy ha valaki dűlős bor készítése mellett dönt (külön szüreteli, külön dolgozza föl, külön palackot és címkét vesz hozzá, külön engedélyezteti), akkor ugyan mégis hogy jut el fejben oda, hogy agyonvágja a szerencsétlen termőhelyet fával. Mire gondolhatott a költő? (Inkább nevezte volna el a furmintját prímszámokról vagy az unokahugáról vagy Furmint Grand Selection Reserve-nek.) Felfelé kiugró példák szárazban most is csak elvétve találhatók, komolyan nagyon célirányosan kell őket keresni. Vak tyúk alapon egy ilyen eseményen a laikus el fog tévedni, ez biztos; ahogy az is, hogy 20 furmintból 20 különböző stílust fog megismerni. Na de melyik az igazi...?
Itt is van a furmint hónapja. Tizedszer (tíz éve...)! A kérdéseket és a válaszokat pedig lassan húsz éve vizsgáljuk. Miről is írnánk másról 2019-ben is, mint az aktuális/mindenkori furmintos feladványokról? A borsajtó az interjúk, a forrongások és a sokadik megfejtő, világmegváltó poszt helyett, mi onnan indítjuk a furmintszondánkat, hogy Tokaj (és benne a furmint) azért alapvetően a természetes édes bortípusokkal tört be a világ borpiacára, s mindmáig ebben a műfajban tud igazán egyéniség lenni. Tokaji aszú, tokaji szamorodni, tokaji eszencia, tokaji késői szüret (mit ad Isten: soha nem jelölték rajtuk a szőlőfajtát). Az édes tokaji csillogó drágakő, a száraz bor csipke, millió részlettel díszítve, de mindkettőt meg kell tanulnunk megfelelően hordani. Fölösleges talán egyiknek vagy másiknak a nagyobb jelentőségét bizonygatni, hisz láthatóan mindkettő utat tör(ne) magának. Egymásra épülnek. Elválaszthatatlanok lettek Hegyalján. Együtt kell őket gondozni.
Takács Lajos Somló egyik legnagyobb figurája. Volt. Volt? - Alighanem igen, mivel tavaly a saját útját járó borász átköltözött Hegyaljára. Ahogy ő mondja: haza. Nem is térnék most ki ennek a hátterére részletesen. Maga a borász is elérzékenyült szűkszavúsággal nyilatkozott a témában. (A történet hátterét terveim szerint egy mélyinterjú fogja majd megvilágítani hamarosan.) Maradjunk egyelőre a jelenben: furmint február van. Lajos és a Terroir Club pedig elhozták 20 lelkes érdeklődőnek a kultikus Hollóvár pince összes eddigi Furmintját. Bevallom, hozzám a pince borai közül mindigis a Furmintok álltak a legközelebb. Hiába a hársak kaptak talán összességében nagyobb visszhangot, s lettek talán följebb is pozicionálva. - Takács Lajos furmintjainak nagy szerepe van abban, hogy a fajtának anno híve lettem, s vagyok ma is (minden szkeptikus hang ellenére). Felettébb izgalmas volt látni, hogy a gyakorlatilag azonos terhelés és azonos évközi mozzanatok mellett milyen szépen kidomborodnak az évjárati sajátságok az alábbi borokban. Gyakorlatilag lecsupaszítva ott volt előttünk a forró nyár vagy épp a sok csapadék hangulata. Mint tíz szobor.
A Bodó házaspáréké egyike hazánk legszínvonalasabb pincéinek. - Ez szent meggyőződésem. Persze a színvonal is viszonylagos fogalom, feltételez egyfajta (egészséges) értékrendet is. Ha valaki gravitációs elven megkomponált földolgozó-komplexumot vagy csili-vili kóracél-tartályok végeláthatatlan erdősségét érti színvonal alatt, pompázatos wellness hotellel, az lehet, hogy elsőre nem azt kapja, amire számít, de ha a színvonalat alázatos, kompromisszum-mentes és kristálytiszta elhivatottságban és hasonlóan makulátlan borokban mérjük, akkor nagyon kevés pincénél kopogtathatnánk jobb helyen, mint Bott Juditék ajtaján. (Kaló Imrétől már rég tudjuk: csak az eféle hófehér kövezetről szabad kiindulni mindennek, amibe belefog az alkotó ember.)
Javában tart a Furmint-február. Holnap este a Terroir Clubban egy ültetett kóstolón igen illusztris Furmint sort lehet a Bott Pincétől végigkóstolni húsz igen szerencsés résztvevőnek (a férőhelyek pár nap alatt elfogytak). A Csontos-dűlő száraz borai a hegyaljai referenciák egyik legerősebbike, de aki tiszta édes borokra szomjazik, annak ott lesz négy évjárat Bott-rytis és egy kivételes tehetségű szamorodni is! Ők lesznek a holnapi este főszereplői. Poszt nem sokára…(ha nem tűnnek el megint a jegyzeteim:)
Alább pedig Bott Juditot lehet megcsodálni a belga vino! magazin címlapján. Az aktuális számban több mértékadó hegyaljai pincéről készítettek egy átfogó körképet:
Több dolog is van. Először is a Nagy Furmint Februárról átfogó bejegyzés egyelőre nem lesz, mivel az esemény folyamán a jegyzetfüzetem eltűnt arról a helyről, ahova utoljára letettem… Ilyen is van (bár ha valaki eltette volna, fogalmam sincs, milyen értéket képvisel egy zs-ketegóriás blogger OLVASHATATLAN jegyzetfüzete bárkinek is…azért hízelgő). Összesen mintegy negyven autentikus borászat (Balassa, Gizella, Bott, Kikelet, Demeter Zoltán, Dorogi István stb) furmintjának a hívószavai voltak benne; ha valaki tényleg elvette, ez mind történjen meg vele, lehetőleg 13 és fél perc leforgása alatt(: Mikor hazafelé menet a zsebeim utoljára átkutattam, egy csinos lány névjegyét és egy elsöprő meglepetést jelentő miniborászatét találtam csak meg. Hanem annyiban hálás vagyok a jegyzet eltűnéséért, hogy nem szeretek gépelni, ezért helyettem is rövidre zárván a dolgot ezúttal az év első csillagainak kiosztása helyett egyetlen egy, figyelmet érdemlő birtokot emelnék most ki az eseményről.
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:
