X

FEKETE HEGY

Ripka Gergely

Bock Fekete-hegy Cabernet franc Selection 2015

Illatában fűszeres, karakteres hordóval, mélységgel, szilvalekvárral, kátránnyal, de leginkább sok fával jellemezhető! Persze a korty is hordós, tanninos, vaníliás, nagy testtel. Étcsokis, fűszeres díszek. Kiadós korty és súly. Kicsit farnehéz. Markáns anyag, ami egy-két korty után jócskán eltelít. De az ilyen villányi borokkal az idő csodát tud tenni (én még képes vagyok hinni ebben, aztán kiderül...). A 90-es évek vállalkozójának villányi bora.

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Bock Cabernet franc Fekete-hegy 2009.**

Érett gyümölcsök dominálnak meglepően tiszta bukéjában. Mellette bőr, aszalt szilva, cseresznye, tejszín, cappucino. Érett tanninok, kávé, étcsoki, bársonyos textúra és emelkedettség. Remek egyensúly és nagyon meggyőző elegancia (15-ös szesz mellett is). Messze a legizgalmasabb csúcsvörös Bockéktól, melyet az elmúlt években kóstoltam. Legyen ez a pince első kettős csillaga nálunk.

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább