X

ÉVJÁRATOK

Ripka Gergely

Dorogi - helyszíni szemle

Megnyugtató, stabil minőség Tarcalról

Vannak azok a borászok, akiknek simán az alaptermészetük és munkájuk nyugalmat áraszt. Dorogi István például nem ült fel a trendekre, borai így is elég jók, hisz bennük, egyediek, és sokat mesélnek a termőhelyről. Nem akar egyik nap a pezsgővel kitűnni, másik nap a narancs borral, egyszerűen magas minőségű száraz és hagyományos édes borokat is képes tisztességesen elkészíteni. Az ehhez hasonló stabil értékekből pedig sajnos egyre kevesebbet találunk ezen a borvidéken, ahol István elmondása szerint is két három évente újabb nagy, világmegváltó ötletek jönnek, miközben a kisméretű termelők számára ez igen csak labilissá teszi a működést és hosszú távú sikerességet. Pedig rendíthetetlen véleményem, hogy az ilyen és ehhez hasonló kis családi borászatok jelentik a borvidéken a legfontosabb értékeket, amit a leginkább védeni kell. Dorogi Pistinél meg lehet nyugodni Hegyalján: minden értelemben. - Egyrészt a terasza, vendégháza igazi kis eldugott helyszín, ahol (még én is) le tudok kicsit lassulni, másrészt a borok is megnyugtatóan szépek. Lássuk most, hogyan fejlődnek a régebbi évjáratok:

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: 2 0 2 1-es leckék

Az idei elmaradhatatlan all-in a nahe-i legendától

Tavaly nyáron került sorra örökös toplistás német borászatunk riesling-körképe, idén pedig tavasszal kerültek a pohárba a friss évjárat tételei, ismét Tar Ferenc barátunk szervezésében. Az igazat megvallva az elmúlt időszak eléggé riesling-szegény volt: éppen itt volt az ideje az újabb komoly leckének, annál is inkább, mivel ünneplésre is volt ok bőven... Sorra került itt szépen minden izgalmas tétel: alapoktól a dűlősökig igazi csiszolt drágakövek következnek, egy kevéssé szokványos, mégis tündöklően szép évjáratból…

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott aszúk: all in!

Ilyen se volt még (vélhetően nem is lesz)...

2023-ra mindössze 4 zártabb körű TokajMagic eseményt ütemeztem (egyrészt ennyire jut kapacitás, másrészt ebben a formában tud fenntartható lenni a rendszer). Évente gy **Bott tematika immár hagyomány. - Tavaly ősszel Határikat kóstoltunk, aztán Judit bedobta, hogy kéne egy ‘aszú összest’ is tartani valamikor. Mondja ezt pont nekem... Több se kellett: fél év múlvára már be is írtam a naptárba. Pár gyűjtői és egyéb szálat megmozgatva végül össze is állt a komplett sor, kiegészítve a legújabbakkal (a frissen töltött 2019 és az érdekesség/perverzió kedvéért 2021, egyenesen a hordóból, Keresztúrról). Ritka, de kivételes alkalom: nem csak amiatt, mert ennyi féle **Bott aszú egyetlen estén még sosem volt a poharakban, de amiatt is mert ez az első TM-kóstoló, amit meghirdetni sem kellett, elég volt egy kicsit kiszivárogtatni, és másnap már Varsóból jött az első két foglalás. 12 szerencsés résztvevővel végülis igazán parádés élményben lehetett részünk. A kétcsillagos pince továbbra is a tisztaság egyik legszebb példája a borvidéken. Bizony aszúban is:

Tovább

Ripka Gergely

Az édes bor élt és élni fog!

Nemzetközi mélymerülés a maradék cukorban

Izgalmas felkérésnek tettem eleget pár napja a Borkollégiumban. A 3 órás mesterkurzus célja az volt, hogy a világ különféle természetes édesboros technológiáit kóstoljuk össze (az erősítetteket tehát most kihagytuk). Jól tudjuk, hogy ez a piaci szegmens micsoda kihívásokkal küzd eladhatóság és rentábilitás terén, nem csak Tokajban. Mégis megdöbbentő volt azt látni e 21 borral, mennyire sok országban becsülik nagyra a termelők az édesség limitált kincseit mint a természet ritka ajándékát. 

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2013

Egy nagy évjárat tíz év után

Nekem személy szerint ambivalens érzéseim vannak 2013-mal kapcsolatban Hegyalján, de alighanem abban a 10-ből 10 termelő egyetért (és ez is ritka), hogy az előző évtized egyik legszebb éve volt. Bár a szokásos 10 éves kóstolón (Pollák Tibor szervezésében) elég szűkszavúak voltak a borászok, az világos volt, hogy a legtöbben minden bortípust el tudtak készíteni. Stéphanie elmondása szerint Tarcal északabbi végén volt egy durva jégverés, de többnyire meleg, napos őszi idő örvendeztette meg a borászokat. Szerettük a komplex szárazakat, aztán az édeseknél elég gyorsan fény derült két faktorra, ami kuszálja a képet. - Egyrészt, hogy a meleg ősz miatt a savak háttérbe szorultak némileg, másrészt, hogy az a fajta intenzív botritisz, ami 2013-ra jellemző volt nem mindig adott egyértelműen elegáns képet (pláne összeadódva a savdeficittel). Lássuk, is milyen ma 2013 a szépen tárolt borok tanúsága szerint, természetesen vakon, meglepetésekkel.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJ - vakteszt/XVII.

Kincsvadászat címke nélkül: TokajSweet

…már érkezik is a 17. rész. Szárazak után aszú alatti édes tokaji borokkal folytatjuk a coravines vakkóstolások sorát. Bár 2021 novembere óta nem volt édes vaktesztünk, lesznek onnan régi ismerősök most is, kiegészülve néhány meglepetéssel, illetve olyan tételekkel, melyek eddig vakon nem “lettek bedobva” a mélyvízbe. Csapjunk is hát bele a különféle tokaji évjáratokba, azok főbb tanulságaiba!

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJ - vakteszt/XVI.

Újévi retro buli: kincsvadászat címke nélkül

Olyan sok minden történt az év második felében, hogy a lockdown ihlette vaktesztünk sorozata április óta szünetel! Most megtörjük a csendet és különleges vakkóstolással megyünk tovább. Bár decemberben szoktuk a TokajDry korszak hajnaláról származó oldtimer nagyágyúkat corevinezni (*Királyudvar Úrágya 2000, **Szepsyk, **Bottok, ***Demeter Zoltánok és a többiek), most ez is átcsusszant az új esztendőre. Így ma 2013 vagy annál régebbi évjáratok kerülnek a poharakba, hogy lássuk, hol fejlődnek a “tinédzser” borok a legszebben…

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC20/02: 2oo2 aszúi a klubban

Így kell méltó módon zárni az évet!

Nincs még vége az évnek, nincs vége az édes hedonizmusnak sem! Hagyománnyá vált, hogy az én TokajMagic borklubomban 20 éves visszatekintéssel zárjuk az évet. Ilyenkor együtt ünnepeljük Tokaj nagyságát néhány igazi ritkasággal, miszerint képes évtizedeken át is örömet okozni nagyszerű boraival nekünk fogyasztóknak. Tavaly 2001 helyett 1993-al vigasztalódtunk, ám idén végre ismét volt ok meghajolni egy szép évjárat előtt: 2oo2 került a poharainkba, méghozzá nem is kevés aszún keresztül. Szerettem ezt az évjáratot. El is mesélem a borokkal együtt, hogy mitől volt emlékezetes 2oo2:

Tovább

Ripka Gergely

Nem mind tokaji, ami arany…

Winelovers Top 100: édes borok kóstolója

Felettébb izgalmas kóstolót volt szerencsém megtartani a Borkollégiumban múlt pénteken. Az idei Winelovers Top 100 legszebb édes borai kerültek terítékre, melyek közt számos váratlan meglepetés is helyet kapott. Az idén nemzetközileg és itthon elismert szakértőkből verbúvált zsűriben én is helyet kaphattam. A mi panelünk csak édeseket kóstolt (szegény szerb hölgy mellettem a végén már úgy szuszogott, fujtatott a sok cukortól), elnökünk pedig Lenka Sedlackova MW volt; öröm volt látni (később), hogy a legtöbb bornál hasonló értékeléseket adtunk. Elképesztő, hogy milyen keveset ismerünk az édes borok stílusai közül, pedig mennyi színt, mennyi árnyalatot lehet találni a műfajon belül akár csak ebben a honi merítésben. A legnagyobb meglepetések persze most is Tokajból jöttek, de bizony a Balaton-felvidékről, sőt Aldebrőről is érkezett a pohárba eleddig számomra ismeretlen érdekesség. Lássuk is, hogy honnan!

Tovább

Ripka Gergely

**BOTT//2021 évjáratbemutató

Savas év, elegáns komponálásban

2021 lassan érkezik a piacra, amibe vélhetőn a pandémia miatti megtorpanások is közrejátszanak. Ám meg kell említeni azt is, hogy az évjárat szerencsére nem tartozik a bagatell minőségű évek közé, melyek laza, savhiányos, gyorsan érő borokat adnak. Úgy fest, 2021 több bortípusban is több, mint izgalmas, mondhatni, pont olyan, ahogy én szeretem: magas savak, feszes elegancia, és hab a tortán, hogy az aszúsodás sem maradt el (idén is volt, de a 2022-es botritiszes boroktól magas cukrot és puhább savakat várok). Van okunk tehát reménykedni, hogy 2021 lesz a következő 5 csillagos évjárat a TokajGuide-ban (további részletek jobbra az évjáratértékelőben olvashatók). 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább