Sanzon édesekre jellemző módon nagyon halvány szín (majd az idő mélyít rajta, hisz elképesztően szép potenciál lakozik benne). Illatban a legszebb édestokajis jelleg, ami létezik: aromatikus, parfümös, déli gyümölcsös, egzotikus és szuper elegáns. Fehér és sárga gyümölcsök, virágok, egyszerűen imádnivaló. Ízben modern, feszes, az évjárat mindent elsöprő savai mellett nagyon masszív beltartalom és elképesztő potenciál. Alighanem most a legszebb, amíg ilyen hamvas és energikus, de nyugodtan lehet érlelni is! A feszesebb (értsd kevésbé aszús) irány felől a legszebb szamorodni, ami most elérhető...ősz óta javít egy csillagot.

Érettebb, enyhén oxidált illat, kifejező birssel, sárga gyümölcsökkel, intenzív aromatikával. A kortyban markáns savakat érezni az évjáratból. Hosszú és széles íz, a végén markáns kesernyével. Szép száraz tokaji. Komoly tétel, komoly múlttal és előzményekkel, 2003 óta az egyik legszebb kiadása a dűlőnek szárazban.

Egy geológus, akinek Bényén van a pincéje (bérelhető trezorral, sok régi évjárattal), és aki bár konkrét elképzelésekkel közelít a borkészítéshez, tisztában van vele, hogy a mai piaci elvárások mit várnak például egy aszútól, szemben a régi közízléssel. Hajlandó ezt figyelembe véve idomulni is hozzá, de a régi vásárlói kapcsolataira is ugyanúgy vigyáz, jöjjenek akár bringával vagy turistabusszal. Talán azt tudja, hogy az ófurmint divatja is rég leköszönt, de láthatóan szereti és van, amiről nem tud lemondani ma sem. Még tavaly kaptam a meghívást az Illés Pincétől egy nagy aszúteszt és kóstolás levezénylésére, ami sajnos nem jött össze. Pár éve a bényei pincén túl a Szerelmi Pincesoron is megnyitották kapuikat a vendégek előtt, ahova szintén invitálták. Most végre sikerült sort keríteni a találkozásra. Illés Jánossal kóstoltam Tokajban (4-től 9-ig, és nem időben, pontokban):

Arra gondoltunk, gyorsszemle sorozatunk és állandó rovatunk megérett a névváltozásra, mely kicsit jobban lefedi a valóságot és vonzóbban is hangzik. Sokat járunk Tokajba, de más borvidékekre is. Sok pincét látogatunk meg, beszippantjuk a dűlő levegőjét, elhozzuk fotókon is ide, közben leülünk, őszintén beszélgetünk, kóstolunk vagy épp hordómintából pörgetjük ki a tanulságokat. Ilyenkor szeretnénk közelebbről megérteni, mi az ami a borászt mozgatja, filozófiában, tettekben és persze a borok megformálása közepette. Innentől tehát a kincskereső munkacím helyszíni szemle lesz (kb. míg jobbat nem találunk). Rácz Erika erdőbényei borászatát évek óta figyeljük. Egyike a legutóbbi TokajGuide legszebb új felfedezéseinek. Ha az ember ellátogat hozzájuk a feldolgozóba és a pincébe, akkor is figyelemreméltó a precizitás és fegyelem, mely a Sanzon borok születését körülveszi, de immár számos nemzetközi elismerés is igazolja ezeket a borokat. Erikával szétnéztünk a deres Rány és Szentvér-dűlőkben, aztán kóstoltunk a (tartályban, Kádár Hungary és Stockinger hordókban) készülő 19-es szárazak mellett néhány 18-as palackos tételt is. Felismerhető jelenség lett a borvidéken Sanzon-stílus, szűkebb és tágabb mezőnyben mérve is.

Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?

Idén is volt nagy furmintozás a Vajdahunyad várban. Pár napja szóltunk előre, hogy idén tizedjére rendezi meg Kézdy Dániel és stábja ezt a nagyszabású kóstolót, ahol többszáz hazai és néhány külföldi furmintba is bele lehet kóstolni, egyszeri belépő mellett. A kép most is elég változatos, töredékes, sokszínű...ki honnan nézi (térben és időben mérve). Pár főbb tanulság: rengeteg középszerű bort kóstoltam, alighanem ezekből volt a legtöbb. Akadt sajnos néhány olyan bátor pince is, akinek még lehet, hogy nagyon sok dolga lenne otthon (elsősorban kóstolni a nagyvilágból, de legalább azoktól a szomszédoktól, akiknek láthatóan sikeres a bora egy népesebb/szofisztikáltabb fogyasztói körben; de tárolóedény kérdésében, higiéniában és technológiában is van baj néhol). Továbbra is nehéz logikát keresni abban, hogy ha valaki dűlős bor készítése mellett dönt (külön szüreteli, külön dolgozza föl, külön palackot és címkét vesz hozzá, külön engedélyezteti), akkor ugyan mégis hogy jut el fejben oda, hogy agyonvágja a szerencsétlen termőhelyet fával. Mire gondolhatott a költő? (Inkább nevezte volna el a furmintját prímszámokról vagy az unokahugáról vagy Furmint Grand Selection Reserve-nek.) Felfelé kiugró példák szárazban most is csak elvétve találhatók, komolyan nagyon célirányosan kell őket keresni. Vak tyúk alapon egy ilyen eseményen a laikus el fog tévedni, ez biztos; ahogy az is, hogy 20 furmintból 20 különböző stílust fog megismerni. Na de melyik az igazi...?

Kézdy Dániellel nem rég megjelent egy méltató cikk a Forbes online hasábjain. Stella cikke kétségkívül helyén van, sokban egyetértek, de én teljesen más szemszögből vagy „rokon-szenv” oldaláról látom Danit (minthogy szimplán a gazdagok és a gyűjtők kereskedője). Kézdy Dani borpiaci szerepe és hatása a mai magyar borkörforgásban egészen máshol csapódik le véleményem szerint. Az hogy ő komoly borokat, akár nagyobb tételben megvesz, elhoz magyar borászoktól (éveken át) szinte mint magánszemély, azt gondolom, példaértékű mecénási szerepvállalás is egyben (nincs igazán felnőtt fogyasztói kultúrája ugyanis ennek az attitűdnek idehaza annál a rétegnél, aki ezt megtehetné). Aszú Day, Aszú Prime kezdeményezése Tokaj és a tokaji borászok számára egyaránt nagyon pozitív hozadékokkal bír. Segítségnyújtás is sok kisebb pince számára, új megjelenési felület is, és nem utolsó sorban a legfontosabb tokaji márkát, az aszút is helyzetbe hozza/hozhatja, ami régóta megoldatlan gordiuszi csomója  a borvidéknek. Ezek a szándékok jutnak eszembe nekem először, ha Kézdy Dánielre gondolok. 

Rácz Erika a borivdék szülötte. Aztán csak jóval később, felnőttként kezdett Erdőbényén borkészítésbe. Péter Robiék kezdeti segédkezése után a 15-ös évjárattal mutatkozott be a nagyközönség előtt. A téli időszakban jártam is nála: ugyanaz a precizitás, tisztaság köszön vissza a pincében is, ami a borokon is azonnal érzékelhető. Az ízlésesen csomagolt borokra eddig is jellemző volt a masszív savérzet, a feszesség, de az elegancia és a termőhelyi karakter is (2016 meg aztán végképp nem is a savszegény évek képviselője). A Rány-dűlő egyre több borász kezei közt mutat valami igazán izgalmasat az északi termőhelyek közt.

Eléggé erősen hordós, most még a fa uralja az illatot, pedig van még mögötte sokminden más dísz is. Krémes, hosszú íz, kevésbé szolgai savakkal lehetne élőbb is.

Nos az Ábrahám borok sem olyanok, amiket gyorsan kéne megítélni, kutyafuttában. S Péter Robival is órákat lehet beszélni olyasmikről, amikről az ember sosem hinné, hogy valaha is beszélgetni fog, ráadásul pont egy olyan valakivel, akivel életében max kétszer találkozott. Elképesztő egy fazon, az biztos. Szintén az ösztönös borászok táborát erősíti, aki ugyancsak rátalált egy olyan egyedi ízvilágra, melyet nem lehet semmi máshoz sem mérni: olyan savak és olyan sósság van az Ábrahám borokban, amit csak náluk találunk meg. Kicsit olyan ez, mintha lenne nekik egy olyan hangszerük, ami senki másnak nincs a világon és azon keresztül játszanák a dalokat. Más hangulata is lesz tőle a furmintoknak, szamorodniknak, aszúknak. A garázs forgatagában megnéztünk pár mintát, aztán a régi parasztház konyhájában kóstolgattuk Hegyalja kevésbé szabálykövető árnyalatait: