X

ELŐHEGY

Ripka Gergely

Az aszú csendes megszállottja

Széles aszúvertikális Tarcalon: Matyisák-Vízkeleti Pince

Kevés borászt ismerek, aki maga készíti hordóit is és mindkettőben eredményes. Matyisák Gábor az Andrássynál volt borász évekig, s egyben kádár is végzettségét tekintve. Az építkezések végeztével az idelátogatóknak is szeretné ezt a szakmáját méltó keretek közt bemutatni. Persze, hogy a borokban is több szerep jut a hordóhasználatnak, mint másutt. El tudom nézni. Tudni kell még róla, hogy az aszúborok megszállottja, elképesztő készletei vannak a különféle évjáratokból, és bár kevesen hallottak talán nevéről, akad néhány igazán szép és modern kiadás is nála. Mit néhány? - A tarcali pincében páratlan hosszú sort kóstolhatunk végig 5 és 6 puttonyosból, de aszúesszenciából és natúr esszenciából is. Csupa egyedi ritkaság a Tokaji-hegy tarcali oldaláról.

Tovább

Ripka Gergely

Hárslevelű – kóstoló a Kakasban

exkluzív sor jó társaságban

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

Tovább

Ripka Gergely

Milyen volt Tokajban 2006?

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Tovább

Ripka Gergely

Bott Pince/2012

A Bott Pince Tokaj-Hegyalja meghatározó kisbirtoka. Egyike azon műhelyeknek, ahol a legnyitottabb hozzáállás mellett a jövő legtisztábban definiált borstílusai hoznak gyönyörű virágokat. Főszerepben természetesen a termőhelyek vannak, de a Bott édes borokat kóstolva is az az érzés kerít hatalmába, hogy teljesen újszerű árnyalatok bontakoznak a Bodó-műhelyben. Bott Judit és Bodó József borai a makulátlan tisztaságra épülnek. Soha nem keresték a feltűnést. Hozzáállásuk nélkülöz mindenféle erőltetett, öncélú viszketegséget, helyette mindig sokkal jobban örülnek a közösségi sikereknek. Ez is része az említett tisztaságnak, és a visszafogott marketing ellenére érdekes módon, ha külföldi szakemberek Hegyaljára látogatnak, Demeter Zoltán, Szepsy István mellett egyre inkább ezt a birtokot is ugyanazzal kíváncsisággal keresik föl. Igazuk van. Az új, nem rég letöltött 2012-es tételekből kóstoltam a hétvégén a pincénél:

Tovább

Ripka Gergely

Látogatás a Bott Pincénél

A tisztaság maga

Egyre inkább úgy látom, hogy a kezdeti nagyberuházásokkal alapított, s valóban innovatív nagypincék után, ma inkább a kis családi borászok alakítják Hegyalja történelmét. Az ő kezükben van egyre inkább a kulcs; olyan borminőségek tudnak megszületni általuk a kisebb mérvű piaci nyomás révén, aminek egy jelentős része szükségszerűen külföldön realizálódik inkább (sajnos vagy nem sajnos). Így sajnos a boraik gyorsan elfogynak idehaza, látszólag kis lépésekben fejlődnek, de ezeknek a világszínvonalú minipincéknek a hátterében bizony óriási küzdelmek, mindenen átívelő erejű családi és a szemmel sokszor alig érzékelhető közösségiség, baráti összefogás húzódik meg. – Olyan dolgok ezek, amitől egy kis birtok sikeres vállalkozás tud lenni, de az adóbevallásban nincsenek rá kitöltendő pontok.
A Bott Pince friss tételeiről ebben az évben már sokszor írtam, de az ő stílusukra mindig kellemes élmény rácsodálkozni:

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Lösz Arcai/2012.

Mi újság a löszön? #1.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.



Tovább

Ripka Gergely

Borozás a Skanzenben

Egy családias délután Szentendrén

Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

Tovább

Ripka Gergely

Nagy 2007-es tokajiak nyomában

Viszonyítási pontok #9

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Tovább

Ripka Gergely

Ne csak írja, tudja meg…/Vol. #2: Bott minták – 2011

Tokaji hétvége #3/2

A tegnap fölvezetett, hétvégi „Ne csak írja, metssze is meg” családias borblogger összejövetelen annyi inger ért Bottéknál, hogy kis túlzással hónapokra elegendő bejegyzési témát nyújtanak, de túlzott aggodalomra semmi ok: csak egy hétig fog tartani, amíg minden megint kisebb birtokméretű hegyaljai egyéniségekről szól majd minálunk. Ahogy említettem, első nap este a már pár hónapja megízlelt 2011-es tételeket nézhettem végig újra (akkor úgysem írtam róluk így külön-külön), ezúttal több másik dűlős tétellel kiegészülve, melyek sorsa hamarosan megpecsételődik majd a palackozással: vagy önálló tételként kerülnek letöltésre, vagy házasítva jutnak szerephez. Íme a mostani ígéreteik:

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább