Pár napja az egri bikavér márka mai helyzetképéről számoltunk be. Mai posztunk pedig remélhetőleg az egri terroirszemlélethez visz majd minket közelebb, legyen az bármi is. Dűlőkről beszélni ma már szinte kötelező, ha borról van szó. Nem csak Hegyalján vagy Burgundiában dübörög a terroir-őrület, de Szekszárdtól, Mátrán át immár Egert is elérte ez az egyébként nyilván izgalmas és érdekes szemléletmód. Fajták jönnek és mennek, a klíma változik, a közízlés sem éppen állandó, de a termőhely örök narratíva (bármelyik borvidék számára). Kérdés persze, hogy mit lehet megmutatni ebből fehér vagy éppen vörösborokon keresztül egy adott borvidéken? A konkrét egri víziót nem igazán fedeztem fel, de íme az ő válaszuk a kérdésre. 

Hosszú idő óta az egyik legizgalmasabb egri rendezvényen vehettem részt a minap. A Wineglass Communication (Tóth Adrienn és csapata) az egri borászok kezdeményezését erősítve szervezte meg az Egri Bornapot a Societé-ben. Szakmai program, remek helyszín, illusztris előadók, ígéretes témák segítettek elmélyedni a borvidék aktuális borminőségeiben. Mert ha egész őszinték akarunk lenni egymáshoz és magunkhoz, akkor a teljes igazság az, hogy Egert szeretjük, de tele vagyunk még 30 év után is vegyes érzésekkel. (Máshogy, mint Tokaj kapcsán.) Sok szempontból Eger még nehezebb keresztekkel küzd, mint számos más borvidék (írtam én is, hideget meleget egyaránt egri borokról). Amennyire én meg tudom ítélni, Eger a sokféleséget igyekszik erényként bemutatni, de alighanem épp ebben vesznek el a fontos üzenetek, mire a fogyasztóhoz érnének. Két ültetett kóstolóval igyekszünk felvenni most a fonalat. - Az első mesterkurzuson Fiáth Attila, Gál Tibor és Hegyi Ádám a borvidék kiemelt vörösbor márkájáról, a bikavérről okfejtetek.

Animális és enyhén oxidáltba is hajló illatot mutat, tompa érettséggel, sőt öregséggel. Bőrös, fűszeres, gyógynövényes ízek. Nagy test, de az is kissé lomha mozgású, a végén étcsokis lecsengéssel. Nagyon rég várok már egy igazán megnyerő St. Andrea bort (vagy valami olyat, ami az árával pariban van), de engem rendre elkerül az ilyesmi...

Vegetális buké, fakéreg, elsőre nem túl megnyerő illat, de fejlődik a levegőn. Lágyabb korty, fekete színek, testes, puhább tanninú, túlérett gyümölcsösség teszi némileg egydimenziós borrá. Jól esne még némi élénkség, lendület...

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Egyedi illat, savanyú, érett szilva és más fekete gyümölcsök, bőr, aztán szépen nyílik. Sötét húsú gyümölcsök, moderált, de azért szárító, húsos, harapható, kedves íz, mely nem esik túlzásokba sehol. Hosszú, gazdag, mély korty. Szép és ígéretes egri tétel.

Ismét egy poszt azoknak a törzsolvasóknak, akiknek Tokaj már a könyökén jön ki. A Wineglass Communication (Tóth Adri) és persze az egyre aktívabban összekacsintó egri borászoknak hála kaptam egy szép bikavérpakkot a minap, s úgy voltam vele, ha már az ölembe pottyantak az egytől egyig új egri palackos tételek, miért is ne legyünk hatékonyak és osszuk ezt meg az olvasókkal. A coravinnek köszönhetően pedig egyszerűen van rá mód, hogy ezeket a palackokat az ember megszondázza. Tudjuk nagyon jól, hogy a bikavér mezőny évtizedek óta nagyon vegyes, régen vegyesebb volt, ma vannak szigetszerű szép teljesítémények; ezen borászok mintha évről-évre képesek lennének tiszta, finom bikavéreket letenni az asztalra. A sor persze egy felszínes merítés (több sztárborász sincs benne), de "a papírforma hozza a papírformát" megbízhatóság tekintetében . Lássuk, a hat pince közül, ki hogyan muzsikált a pohárban.

Direkt fa. Rumos, kókuszos, vaniliás hordó uralja. Szárító sav, fanyar kezdés, de szép rétegek, finom részletek, meggyes szárítás a végén, végül a hordó sem durva, kis kesernyével zárva. Fiatal még, tapadós kissé a vége, teste közepes. Szélsőségek közt lavírozik nálam ez az egri pince...

Debrői hárs a műfaj egyik legmagabiztosabb művelőjétől. Visszafogott illat, friss sárga és fehér húsú gyümölcsök. Laza, kerek, egyszerű íz, közepes cukor, tiszta jegyek. Nem túl hosszú, de élvezetes, közérthető édes stilus, szinte frisstíő, üdítő formákkal.

Egyedi egres, zöldes gyümölcsök, primer jelleg, ribizli érezhető orrban. Szép húsos korty. Finom sav, szép szerkezet, egyedi világ, sok déli gyümölcs ízben, passion fruit, licsi, halvány bukéssággal fűszerezve. Csillagban korrekt darab!