Vannak azok a borászok, akiknek simán az alaptermészetük és munkájuk nyugalmat áraszt. Dorogi István például nem ült fel a trendekre, borai így is elég jók, hisz bennük, egyediek, és sokat mesélnek a termőhelyről. Nem akar egyik nap a pezsgővel kitűnni, másik nap a narancs borral, egyszerűen magas minőségű száraz és hagyományos édes borokat is képes tisztességesen elkészíteni. Az ehhez hasonló stabil értékekből pedig sajnos egyre kevesebbet találunk ezen a borvidéken, ahol István elmondása szerint is két három évente újabb nagy, világmegváltó ötletek jönnek, miközben a kisméretű termelők számára ez igen csak labilissá teszi a működést és hosszú távú sikerességet. Pedig rendíthetetlen véleményem, hogy az ilyen és ehhez hasonló kis családi borászatok jelentik a borvidéken a legfontosabb értékeket, amit a leginkább védeni kell. Dorogi Pistinél meg lehet nyugodni Hegyalján: minden értelemben. - Egyrészt a terasza, vendégháza igazi kis eldugott helyszín, ahol (még én is) le tudok kicsit lassulni, másrészt a borok is megnyugtatóan szépek. Lássuk most, hogyan fejlődnek a régebbi évjáratok:

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Bodó Juditék egyik kedves barátja, Pollák Tibor szokta megszervezni minden évben Bodrogkisfaludra azt a kóstolót, ahol a tíz évvel korábbi évjárat érett tételeiből kóstolgatjuk. Mindenki hoz, amit otthon a pinyóban talál, a borászok beszállnak saját tételekkel és (nyilván) a kezdő pezsgő és a jó hangulat mellett nyílt diskurzusban arra is keressük a választ, hogy miképpen fejlődnek (előre vagy épp vissza) a különféle borok a palackban. A reflektorfényben persze leginkább Tokaj. Ezúttal pedig 2011 került terítékre, mely sok szempontból fejtöréseket tartogató év. Lássuk, miért…!

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

A Furmint Február mindig kihívás. Nem csak a borásznak és a kiállítóknak.... Egy olyan seregszemle ez az év elején, amivel nagyon mély merítésből lehet benyomásokat és válaszokat szerezni: hol tart Tokaj, hol tart a furmint, hol tartanak egyes borászatok a stílusuk kiérlelésével? Minden évben igyekszem valami koncepciót találni, hogy minél több bort meg tudjak kóstolni, de így is látom, hogy egy személyben csak az elvárások egy részét tudom teljesíteni (ezúton is elnézést azoktól, akikhez nem jutottam el vagy csupán egy bort tudtam megkóstolni, esküszöm, hogy három előtt elkezdtem). Mivel tavaly az emeleten kezdtem, s a mádi terembe már csak zárás előtt értem oda (volt, aki már lerámolt, másnál elfogyott szinte minden), így idén lent rugaszkodtam neki: Tarcal, Bodrogkeresztúr és Mád, majd a felső szinten folytattam a többiekkel. Több, mint 80 furmintot sikerült megkóstolni. Jövőre megint fentről lefelé kezdek neki...

A Tarcali Bűbájos Hétvégén idén vettem részt először. Felejthetetlen két napot tölthettem egyik kedvenc hegyaljai településemen: gyönyörű fekvés a Tokaji-hegy lábánál, vendégszerető borászok, akik szinte mind többgeneráció mentén kötődnek Tarcalhoz, de közben nyitottak a korszellemre is. Nincs is jobb települési imázs, mint a helyiek összefogása: legtöbbször nagyokat akarunk álmodni, megváltani egy csapásra az egész világot, pedig lehet, hogy apró, de szívből jövő rezdülésekkel messzebbre jutnánk, melytől hacsak pár napra is, de felpezsdül egy-egy település, sokszínű programokkal, koncertekkel, tábortűzzel, nevetéssel, boros sztorikkal, az időjárástól függetlenül... Ilyen kis dolgokból születhetnek szép és értékes hagyományok, melyeket megtanulhatnánk ápolni. Az biztos, hogy én jövőre is ott leszek. Dorogi István tavaly óta semmilyen szert nem használ a szőlőben. Évek óta nem jártam nála, most legalább erre is sor került Tarcalon, és bizony egy cseppet sem bántam meg....

Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben: