Az egyik legszebb édes bor, amit eddig a pincétől kóstoltam, gyönyörűen eltalált egyensúllyal és példás tisztasággal. Illatában sok érett őszibarack, körte, fiatalos primer túlsúly. Ízben mádias mélység, hosszú és komplex szamorodni. Valósággal aszús teltség, zamataiban is rengeteg barackos jegy. Még roppant fiatal bor egy gyönyörű évből és persze kiváló termőhelyről. Nem kérdés a csillag. (7)

Úrágya és Király furmintja. Finom érlelés, koncentrált buké, sok almatermésű jeggyel színezve. Komplex, vastag íz, sósság, hosszúság, melyet jóleső kis édes zamat gömbölyít. Szép sav ad neki pazar egyensúlyt és nagy szerkezetet. Több, mint megnyerő száraz tokaji. (7)

Visszafogott szín. Almás, körtés, elég diszkrét illat jellemzi, de szép és elegáns buké. Ízben mádiasan magas cukor, krémes textúra, enyhe savakkal a meleg 2018-ból, melyek vakon kóstolva is beszédesek. Az édesség kap benne hangsúlyt, de így is tiszta, elegáns, megnyerő ízvilág emeli ki e műfajon belül, s még biztosan sokáig őrzi szép minőségét a palackban. (6+)

Így 12 év után sem tudom elképzelni, hogy más körül forogjon az életem, mint Tokaj. S ha sorolnom kéne az okokat, amiért ez így van, akkor elsők közt említeném a rengeteg inspiráló egyéniséget (noha ez is sokat formálódott bennem az idők folyamán). Lehet az ő küldetésüket is sokféleképp értelmezni: a borász időnként kicsit sztár, akiért rajong a közönség, akinek tapsolnak a borbemutatók, brilliáns borvacsorák, díjak és ünnepi beszédek végén. Aztán látjuk a közösségi médiában a posztot a kékszőlőtől piros kezekről, a hajnali munkakezdésről, a hősies küzdésről, és ami ebből fakad: esendőség, időnként hibák, felelősségvállalás stb. De ahogy látni fogjuk bizony nem feltétlen csak termelők alakítják egy borvidék jövőjét. Három év után frissítem a listámat és nagyon érdekes látni a régi és az új nevek tendenciáit ezen a listán.

Orvosságos, papíros, olajos magos, császárkörtés furmintosság illatában. Telt, kerek zamatú, hosszú és 2018-asan gömbölyded érzetű bor. Lágy savak, magas szesz, de összességében mégis szép és most lehet a csúcsa közelében a bor, fogyasztásra készen, benne a mádi furmintok minden elvárható, vonzó, komplex jellegével. 

Újabb mádi köröket tettünk múlt héten. Az eredetvédelmi egyesület legutóbbi ültetett szeánszán egy igen hálás témakör, a szamorodnik vették át a porondot. Ha van olyan műfaj, amiben kiváltképp élen jár és komoly referenciákat tudhat magáénak a borvidék legnagyobb hegyközsége, akkor a szamó mindenképp az: **Szepsy István 2003-ban kezdte kiengedni a szamorodni-vitorlákat (a korábban szabadabban készített cuvée kategóriát rövidesen háttérbe is szorította). Az okok érthetők: a szamorodninak az 1700-as évekig visszanyúló hagyományai vannak, idő közben a termékleírása is ráncfelvarrásra került és nem utolsó sorban használható a tokaji fehér palack is (míg a késői szüret és cuvée esetében nem). Mondanom se kell, rövidesen elég sok mádi pince kezdett el aszúhoz hasonló színtű szamorodnikkal piacra lépni, és a mostani bemutatkozókból, de a borokból is kiderült egyértelműen, hogy a koncentráció a cél (ahogy Mádon szinten minden bortípus terén). Nézzük, melyek ragyogtak most a legszebben…!

Tavaly nem tetszett, de most szerencsésebb palackot foghattam ki. Kimondottan hordós, fűrészporos illattal indul. Ízében viszont sok őszibarack, puha szerkezet, finom egyensúly, ami alapvetően a cukorról szól. Hosszú, testes, mádiasan vastag szamorodni. Jól állna neki még egy kis lendület, dehát 2013 alapvetően ilyen öblösebb édeseket adott, sok botrtitisszel és nagy mélységgel. 

Mádon aztán zajlik az élet mindig. - A borvidék központjává érett 2000-től, a dűlős terroirgondolkodás jelentős borműhelyeivel, 2009 körül egy grandiózus kooperációval (Szent Tamás, mádi palack stb), ami kicsit egész Mádra kihatva sok metamorfózison ment keresztül. A befektető pár hete ránk szabadította a MAD bubbles jelenséget, mely sokakban sokféle érzelmet váltott ki; azt ki lehet jelenteni, hogy osztatlan sikert nem aratott a piacon és erősen szembemegy a második mondatom értékeivel is (aligha lesz azonban mérhető hatása bármire is). Azt tudjuk, hogy a közösségi összefogás nem a kedvenc témája sajnos borászainknak, és én is gyorsan megtanultam az elmúlt 10 tokaji évem alatt, hogy a legfőbb gond a borvidéken az, hogy lassan bármilyen téma mentén képes két hegyaljai borász végtelen vitába bocsátkozni (építő párbeszéd helyett). Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a piaci pozícionálás terén koncepciózus játékszabályokkal mind a mai napig adós a borvidék (működő eredetvédelem, jól átgondolt termékleírás, dűlők értelmezése, árpolitika stb). Tíz borász így nyilván tízféleképp fog gondolkodni a szőlészkedésről, a borkészítésről, stratégiákról, kb mindenről. Pedig a Mádi Kör egyike a borvidék számos egyesületének, melynek furamód épp a szigorú eredetvédelem az egyik legfőbb programpontja, ezt a borvidéken belül is önállóan (településileg) értelmezi és szervezi, ami zajos visszhangokat generál. Rendszeres tematikus kóstolóinak legutóbbi szeánszán nagyon kíváncsi voltam, hogy a hosszú életűnek tartott mádi szárazak miképp érnek a palackban. A meglepetések nem maradtak el:

Két év távlatából visszatekintve simán ki merem jelenteni, hogy az elmúlt 30 év legproaktívabb és legbátrabb húzása a borvidéken alighanem a Nagy Tokaji Borárverés megszervezése volt. Persze ha létezik hazai bortípus, melyhez a borárverések világa jól közelíthető, az alighanem a tokaji. Én így gondolom. Pár hete egy elismert étterem sommelier-jével beszélgettünk a témáról, és úgy döntöttem, ideje kicsit a mélyére ásni, hogy a tények és számok mezején mit tud felmutatni egy árverés Tokajban. Burgundiában 150 éve árvereznek borokat hordós tételekben, világsikertől kísérve. A fekete öves borisszák körében bizonyára Burgundián túl Bordó, azon belül Sauternes, esetleg édesebb rieslingek jutnak először eszükbe, hisz ezeknél létezik becsülhető piaci érték, melyet mondjuk egy 30-50 éves palack hordoz, és ami aukciósházak számára is érdekes lehet ilymódon. A Tokaji Borlovagrend hat éven keresztül rendezte meg éves árverését. A legutóbbit 2018-ban, noha a kezdeti szándék hagyományteremtő volt. Azóta csendesebb üzemmódra váltottak, de nézzük meg kicsit közelebbről, hogy ez a hat esztendő milyen tanulságokkal és sikerekkel szolgált egy alternatív értékesítési csatorna mentén Tokaj számára. Le is vezetem, miért mondható el, hogy van ok hinni benne, hogy nagy történetek íródhatnak Tokajban az aukciók hangulata mellett.

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?