Alighanem minden célországban más és más pezsgőházak váltak sikeressé Champagne-ból. A legnagyobb volument készítő Moet nyilván komolyan megvetette már magát mindenhol a mainstream berkekben, világszerte. A Veuve Clicquot és a Tattinger is nagyon régóta kapható hazánkban és szintén erősek marketing munkában, Pol Roger Churchill miatt, a Roederer a cárok és a Cristal nagysága miatt vált inkább már az értők kedvenceivé. A történetiség és tudatosabb elmélyülés révén a vájtfülűek megkedvelhették a két féle Heidsiecket is, több közepesen ismert név mellett. Létezik egy felső ház, ahol évjáratosok és special cuvéek foglalnak helyet, itt egyszerű halandók már ritkán kalandozhatnak (Krug, Dom Perignon, Cristal stb). Noha a Ruinartnak is van alap, évjárat nélküli pezsgője, a nagy storytelling talán kevéssé röpítette messzire a hírét, pedig bizony Dom Thierry Ruinart nyomán alapították az első igazi Champagne házat a borvidéken. A ház évjáratos pezsgője is az ő nevét viseli és bizony nem csak polci árát tekintve emlegethetjük egy lapon a sampányjedik kedvenc vintage tételeivel. Tovább is van:

Tiszta, kifejező pezsgős jelleg orrban. Virágok, fiatalos, friss, üde jelleg, diszkrét briós, de az autolitikus jegyek abszolút a felszín alatt maradnak. Nekem tetszik ez a modern hangszín. Határozott, de elegáns buborákok szurkálnak, miközben krémes, konzisztens és integrált minden: a cukor, a szénsav, a test, a savak és az üde, friss gyümölcsök pedig egyenesen játékosak. Barack, citrusok, roppanós alma. Szuperelegáns, kerek, jó ivású MT pezsgő, ahogy mindig. 

Pár hónappal korábban egy igazán rendkívüli botritiszes nagyvilági kóstolóban volt részem a Bécsben élő és dolgozó Varga Zoltán borgyűjtő jóvoltából. Belejöttünk az olasz borokba itt a blogon egy időre (ha már a személyes olaszországi látogatás egy ideig biztosan nem reális), ám most az alábbi nagyszerű sorral búcsúzunk Itáliától egy időre. A kóstolónak nem minden bora került be a posztba, egyrészt a töredékes jegyzetek miatt, másrészt volt pár érettebb bor is a sorban, amiről az idő vasfoga szinte már nem is hagyott semmi írnivalót. Egy 1991-es Prunotto Barolo, ami már jócskán a végét járta véleményem szerint, akárcsak egy 1979-es Badia a Coltibuono Chianti Classico Riserva, de az 1967-es Antinori Chianti Classico is túl jutott a szebbik korszakán. Nézzük, mik voltak igazán emlékezetesek az idő közben nemzetközivé formálódó borsorban:

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Kellemes, krémes és egyszerre ásványos terroirbor. Egy chardonnay, amiben nem hivalkodó a hordó és semmi nem közhelyes illatában, tetszik. Ízben hozza a fajta krémes hordós vonásait, de mégis mély, hosszú, szép vastag teste van, az alkohol is érezteti hatását (egy picit talán sok is, melegséget ad a borhoz). Magyar chardonnay mátrixon belül korrekt darab.

A gombák misztikus világ a természetben. Ha belegondolunk, az élet mennyi területén játszanak jelentős és mégis szemmel nem látható szerepet: lehet ez hasznos szimbiózis és lehet parazita jellegű a jelenlétük (akár a testünkben), az erdők föld alatti, fák közötti misztikus “webkapcsolatát” alkotják, ahol egy egyed akár több kilométeres kiterjedésű is lehet a gombafonalakkal, gyűjtjük és megesszük őket (sőt időnként még hallucinogén hatásuk is lehet). Kierjesztik a bort, ott vannak a pince falán, esős/párás időben pedig szürke rothadástól nemes rothadásig megannyi fertőzést okoznak a szőlőn is (sokszor egyazon gombafaj által). A metamorf borkészítési eljárások egyik legsajátosabbika a Botrytis cinerea által okozott aszúsodás vagy nemes rothadás, mely tudjuk, nem csak Tokajban játszik szerepet a borkészítési eljárásokban, hanem a Föld számos más borvidékén is alkalmazzák a borra gyakorolt természetes édesítő hatását. Varga Zoltán, Bécsben élő borgyűjtő jóvoltából most világkörüli botritisz-turnéra indultunk, de nem csupán térben, hanem bizony időben is. Milyen egy 58 éves aszú, hogyan érik egy 26 éves új-zélandi chardonnay és milyen egy kékszőlőből készült eszencia töménységű ruszti Ausbruch? A Tovább gombra klikkelve elmesélem.

Sok újdonságot nem árulok el az olvasóknak azzal, hogy a Carpe Diem az egyik legfontosabb boros törzshelyem volt az elmúlt néhány évben. Akkor is, ha nem sokat voltam épp Pesten, akkor is, ha nem feltétlen az én pénztárcámhoz lett szabva teljesen a szortiment, akkor is, ha Tokajjal foglalkozom, s arról írok az időm nagy részében. Ez a hely fontos volt. Itt lehetett megkóstolni olyan borokat, amelyekről többnyire a hazai borkedvelő csak angol nyelven olvashat vagy az instagramon láthat fotókat, megrendelheti távoli országokból, aztán vagy megérkezik egyben, vagy nem. De legalábbis rengeteg olyan bor jutott el a FineWines.hu-n és Ferin keresztül a poharainkba, amik idehaza elérhetetlenek. A múlt idő azért indokolt, mert a Capre Diem 2o2o-tól csendesebb üzemmódra vált, s novemberben be fog zárni. Addig is (fix nyitvatartás helyett) csak akkor nyit majd ki, ha tematikus események lesznek (többek közt oktatás is). Egy korszak lezárul, s ezt december 30-án egy méltó sorral, kellemes társasággal igyekezett búcsúztatni Tar Ferenc, tulajdonos.

Eléggé technológiai, direkt illata van, friss primer jegyekkel, fehér gyümölcsökkel. Üde, kerek, finom édes zamatok, szép gyümölcsökkel, édeskés lecsengéssel, s egy pici pezsgéssel.

Kicsit klisés húzás lett volna pezsgőzéssel zárni vagy épp kezdeni az évet, de a fiók mélyén, a rejtett almappában még pihent egy pezsgő-trianguláris tesztről készült jegyzet, melyet a Borkollégiumban a nagy chardonnay-zás végén töltöttek a poharamba. A játékos vakkóstoló lényege az volt, hogy mondjuk meg, melyik pezsgő lehet chardonnay, melyik nem, s melyik házasítás, illetve hogy milyen értéket képviselhetnek a borok egymáshoz képest. Ismét szembesülhettem vele, mennyire felületesek a tapasztalataim peszgőben....persze ha megengedőbb, kevésbé ostorozó akarok lenni magammal szemben, azt is mondhatnám, hogy egy bor, ami kétszer erjed, éveket tölt el palackban stb, abból még nehezebb jóslatokba bocsátkozni, mint egy sima, 1-2 éves csendesbor esetében. De nézzük, mi is lett a végeredmény.

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.