X

BOTT

Ripka Gergely

10 years challenge: 2 0 1 2 ma

Halmozottan hátrányos helyzetű évjárat

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Tovább

Ripka Gergely

Furmint Február - idén kicsit másképp/Vol. #1.

Az érlelhetőség kérdései **Bott-borokkal

Ha jól értesültem, Kézdy Dániel idén eltolta a nagy FF-eseményt tavaszra (merthogy covid meg stb), így 2022-ben is kicsit felemásan telik a furmint hónapja, de azért telik. Sőt így legalább több időt szánunk a műfajra, nemde? Szerencsére, hogy ne múljon el a február tematikus poszt nélkül, a Mitiszol csapatától, Juhász Pankától és Kató Andrástól kaptam kedves meghívást egy izgalmas kóstolóra. A **Bott Pince borai, Bodó Judit vezetésével, ahol olyan flight-ok, olyan ritkaságokkal kerültek terítékre, hogy erre képtelenség volt nemet mondani. Hársak, furmintok és hárs-furmintok dűlős csokrokba szedve. Lássuk a medvét:

Tovább

Ripka Gergely

TokajDry-matuzsálemek

A 15-20 éves checkpoint tanulságai

A rendszeres olvasók tudják, hogy van nekem egy kopott címkés, elásott 2000-es Úrágya furmintom, amit egy éve kezdtem el coravinezni. A Nagy Dűlős Furmint archetípusa mellé került a kartonba 3-4 sokat próbált másik érett TokajDry tétel, melyekkel az a terv, hogy a következő években vakon tesztelve követem nyomon (utolsó) éveiket. A végtelenségig persze nyilván nem lehet játszani ezt a játékot: azt mondják, ha már félig van a palack, akkor nem túl gazdaságos pumpálni a palackba az argont, de ezen a télen is eljött az igazság pillanata. - Lássuk, hogyan is érik az a bizonyos nagy tokaji furmint, ha elvileg minden faktor együtt áll a palackban…!

Tovább

Ripka Gergely

**BOTT Pince - helyszíni szemle

4 sajátos év tükre

Az új évvel itt van a nyakunkon az új évjárat is. Az elmúlt 4 évjáratot pedig a váralan amplitúdók jellemezték és ez a borokon is nyomot hagyott: 2018 az extrém forró, korai évjárat mintája, kevés savval, gyors öregedéssel. 2019 szépnek tűnik szárazban és édesben is, kiegyensúlyozott szerkezetű borokkal. Aztán erre jött 2020, ami 2010-hez és 2014-hez hasonló (sokak szerint még gyengébb, esősebb, betegesebb) feltételeket nyújtott a szőlészeknek. Végül 2021-ben, ha lehet ezt mondani, minden az ideálistól eltérő forgatókönyv szerint alakul: késői fakadás/virágzás, extrém magas savak és limitált termés adta fel a leckét a termelőknek. A két csillagos Bott Pince borain keresztül vizsgálgattuk az eddigi tapasztalatokat.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC: **Bott Exczelencziás: 2005-2019!

Az év egyik TokajDry sora

Soha nem volt még korábban ekkora érdeklődés TokajMagic klubkóstolóra. Bodó Judit bő éve ígérte meg nekünk egy Csontos-vertikálison, hogy Pestre hozza az összes Exczelencziást, ha megszervezem. Sokat rádumálni engem se kell az ilyesmire: idén novemberben jött el a napja: piros betűkkel került a naptáramba. Tudvalevő, hogy a kétcsillagos pincészet szárazban minden évben kizárólag dűlőszelekciókban gondolkozik (fájóan limitált palackszámokkal, de annál szebb érlelhetőséggel). Ami máshol a legolcsóbb birtokbor, több dűlő házasításával, náluk az a kivételes évjáratok, kivételes dűlőösszetétele, azaz a néhai nemes, Zsedényi Ede ihlette Kopott Exczelencziás. - A borászpáros palackba töltött kézjegye, a mindenkori legjobb bor, a non plus ultra, a gyűjtők féltett kincse, melyet most sikerült a kezdetektől napjainkig poharakba tölteni, egy estén, 26 szerencsés vendégnek. Közülük ketten Varsóból utaztak Pestre, csak ezért az élményért.

Tovább

Ripka Gergely

**Bott Pince - SzoBOR-kóstoló

Bor és szobor: műremekek és remekművek

TokajMagic kóstoló ilyen gyorsan még nem telt be talán, mint a novemberi. Pedig dupla létszámmal (2-2 palackokkal) futunk neki a ritka pillanatnak. - A **Bott Pince csúcsborának, az Exczelencziásnak eddigi évjáratait fogjuk majd közösen kóstolni pár hét múlva, és nekem is nagy öröm látni, hogy egy elismerésre méltó pince száraz borsora ekkora érdeklődésnek örvend. Megérdemelt! Judit és Józsi bő két évtizedes hegyaljai munkássága feltétlen példaértékű pályakezdőknek és generációk óta Tokajban ténykedő pincéknek egyaránt. Külön is öröm, hogy van fantáziájuk mindenhez: náluk egy ültetett kóstoló soha nem olyan, mint máshol, mindig van benne valami csavar. Így az idei Mindszenthavi Mulatság szombatján SzoBOR címmel tartottak kóstolót: Makoldi Sándor elsimert bodrogkeresztúri szobrászművész alkotásait, kiállítását kísérték a korábbi évjáratok borászati remekművei a hajdani kerámiagyárban. 

Tovább

Ripka Gergely

2017: egy nagy évjárat aszúi Bodrogkeresztúron

Kezdenek formába lendülni...

Az elmúlt 10 évnek 3-4 izgalmas évjárata volt aszúban: 2013, 2016-ban kevés aszúszem volt, de amiből aszú lett az csoda, 2017-nél nincs kérdés, és talán még 2019 fog felzárkózni (jövőre kiderül). Az én szám ízének 2013 nagyon botritiszes karakterű, pláne most, hogy a borok már átalakulnak a palackban kezd a gombás jegy uralkodni, és halványodnak, barnulnak a gyümölcsök, miközben a cukor többnyire dominál az aszúkban. 2016 ellenben a csodás savak éve: ahol a gomba nem ázott meg nagyon, ott gyönyörűen érő aszúk születtek. Ebben a posztban 2017 kerül fókuszba. - Fagyos tél, meleg nyár (júliusi esőkkel) és szép őszi idő kísérte az évet. Szép lassan ez az évjárat fogja átvenni a piacot, ahogy a 13-asok, 16-os elfogynak a polcokról. Mivel ideális évjárat volt, kevés növényvédelmi bonyodalommal a szüret idején, így biztos, hogy sokáig velünk lesz még ez a csodás év. Az idei Mindszenthavi Mulatságon az aszúborok első ma ismert említésének 450. Évfordulója alkalmából Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud 17-es aszúiban merültünk el. De vajon kik készítették a legszebbet..?

Tovább

Ripka Gergely

1964: Teleki Vineyard (Tokaj), Bott Winery

Old Vine Chronicles/II.

Tokaj is all about terroir. Two main, distinct soil types can be distinguished within the region: loess and volcanic, but what are the main differences and conclusions that can be drawn after the experiences and wines of recent decades? The Tokaj region was named after the town of Tokaj, situated under the emblematic Tokaj Hill, which is in fact the cradle of the oldest winemaking traditions of the historical region between Tokaj and Tarcal. 

 

Tovább

Ripka Gergely

**Bott Pince Csontos Furmint 2011

Jellegzetes koros, hordós furmintosság: érett sárga gyümölcsök, barnuló alma és birs, valahol a kellemes érettség és a már tompuló oxidációba hajló határon (kár érte, mert érezhetően remek alapanyagként kezdte életét, 1 csillaggal). Ízben is követi az illat irányait: reszelt almás, érett, tercier jelleg, kerek formák, élmentes savak, reszelt alma, kis kesernye, de egy finom terroirjegy, hosszú és telt zamat azért mégis emel rajta, eleganciát és komplextiást csempészve az egyébként túlkoros borba (megj: az elmúlt 2 évben mindegyik palack ugyanígy viselkedett; nekem szilárd meggyőződésem, hogy a 2013 előtti üvegdugós borok hosszú távon szignifikánsan gyengébb zárást nyújtottak, mint 2013-tól, ez érezhető a bontáskor is és a borok fejlődésén is; ennek a jelenségnek több 11-es, 12-es TokajDry bor esett áldozatul sajnos, miközben 2009-es, 2008-as Csontosok dugó alatt máig gyönyörűek.)

Tovább

Ripka Gergely

**Bott Pince Bottrytis 2018

Szép, tömör és mély tokaji illat, mintha ismét felsejlene benne muskotály is. Rózsás és virágosan bukés ízében is. Hosszú, széles, vastag és még fiatal késői szüret, mely a meleg évjáratot képes szerkezettel, szépséggel megtölteni, noha ennek a tételnek kétségkívül voltak már maradandóbb évjáratai is. Szemben 2017-tel és 16-tal 2018 - ahogy 2012 is - késői szüretben lágyabb, egyszerűbb szerkezetű borokat adott, mely kevésbé a tokaji savakról, mint a nemzetközibb édes stílusokat idézi fel (Sauternes, Auslese stb).

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább