Egészen érdekes szituáció kerekedett ki nem rég egy posztból. Pár héttel korábban Chablis-élményeket gyűjtöttem egy csokorba, s egy kedves (francia) olvasó megjegyezte, hogy azok (meg úgy en bloc) a hazánkban föllelhető vérszegény Chablis-kép bizony egész konkrétan semmit nem mutat meg a termőhely mitikus szépségéből. Komment kommentet, email pedig emailt követett és Pascal Meruccival végülis a számára hazai pályát jelentő Balzac 35-ben ültünk le, hogy az étterem igen finom tengeri ételei mellett mutathasson nekem pár palack érdekességet a magán gyűjteményéből (amiket ő sokkal izgalmasabbnak tart az óriás Laroche és Fevre birtokok alapborainál).

Mi is az a verjus? Egyre többen veszik elő a témát. Itt van a kertek alatt. Vagy mindig is itt volt, itt lett volna velünk, csak elfeledkeztünk róla? Tavalyi évben készült el Demeter Zoltán verjus-jének második és harmadik kiadása (két féle szüret). De nem ez az első, melyet közismert magyar borász palackoz (ifj. Franz W és Gere Attila után tavaly már Egerben Gál Tiborék is készítettek zöld szőlőlevet). Tavaly nyáron Tokajban megkóstoltam a júliusi szüretből származó bor levét, aztán egy burgundi verjus-t is. Kettőjük közül nem a franciának volt gyümölcs íze. Már az az élmény elég volt ahhoz, hogy egyértelművé váljon: ez a kiegészítő borászati termék megérdemli a nagyobb figyelmet (mely eddig valahogy elkerülte).

Még mindig nem írunk annyit külföldi borokról, mint kéne. Épp ezért igyekszem megragadni minden lehetséges alkalmat, hogy behozzam ezt a lemaradást, már amennyire tőlem telik. Augusztusban kaptam meghívást a la plaza spanyol étterem részéről, hogy ha van kedvem, ismerjek meg két díjnyertes spanyol bort. Volt kedvem.

Demeter Zoltán borai mindig nagy hatást gyakorolnak arra, aki megkóstolja őket. Legyen szó hazai vagy épp tengerentúli borértőről, úgy tűnik, a borok sajátos energiákat szabadítanak föl. A még mindig kevesebb, mint 10 hektáros családi borászat 2011-ben is formálódott, sőt bővült is és elég sok újszerű vagy már ismert különlegességgel készül e nagyszerű évjáratból. A magas árszínvonal mellett sokszor elhangzott már az is, hogy Demeter Zoltán szortimentje az egyik legprofibban fölépített termékpiramis, melynek bázisát a birtokborok adják (2008-óta édessel kiegészülve két pillérrel). Ez volna az a belépő szint, mely elsődlegesen a fogékony hazai fogyasztókat célozza meg (a borász szándékosan nem is ad el külföldre belőle). Nekem a 2007-es évjárat óta van szerencsém figyelemmel kísérni a birtokborokat (a 2007-es pár hónapja is elvarázsolt, a 2008-as ugyanúgy félszáraz, s abból az évből az édes óriási hatást gyakorolt rám többször is, a 2009-es az eddigi legletisztultabb változat; aztán pár hónap szünet a 2010-es esztendő viszontagságai miatt szükségszerű volt). Most végre itt vannak az évjárat kincseit fölvezető 2011-es birtokborok.

Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy ott lehettem a már tavaly is komolyan átszervezett, örvendetesen magasabb színvonalra emelt Pannon Bormustra díjátadó gáláján. Ezúttal ugyanis nem a későbbi Budai Gourmet Fesztivállal kötötték össze az eredményhirdetést, hanem gyakorlatilag az összesítés után szinte azonnal, a Gerbaud Házban, az Onyx által megálmodott étkek kíséretében olvasták föl az aranyérmesek listáját (így sajnos a kereskedelmi kontrollpalackoktól el kellett tekinteni, pedig az tavaly szerintem jó ötlet volt).
Ahogy arról már nem rég beszámoltunk, három magyar és hat külföldi zsűritag erősítette idén Pannonhalmán a bírálók csapatát (Kató András, Romsics László, Mészáros Gabriella, Alder Yarrow, Isabelle Legeron, Jamie Goode, Tara Q Thomas, John Szabo és Wojciech Bonkowski). Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tehát idegen nyelveken is lesz visszhangja a múlt heti eseményeknek. Ezen a héten a díjátadó május 12-ei tapasztalatiról számolok be én is több részben.

Ha már borból mostanában kevesebbet fogyasztok, maradok az étterem-beszámolóknál. Ezúttal egy másik kellemes, budai helyre sikerült ellátogatni, ezúttal nagycsaládosan. A Budai Gesztenyés lassan már nem csak a budakesziek körében örvend népszerűségnek; a vasárnapi, ebédidőt elnézve, azt hiszem, nincs oka panaszra az étteremnek.

A vad szárnyasok azok közé az ételek közé tartoznak, amit nem sűrűn eszünk, nem sűrűn jutunk hozzá, nem is könnyű beszerezni, és nem olcsó általában. Viszont, ha mégis szerencsések vagyunk és valami biztos forrásból mégis sikerül ilyesmit főznünk, sütnünk, vagy esetleg étteremben választjuk, akkor rengeteg fenséges borpárral kell számolnunk. Sörétre vigyázni!

A következő bor+étel epizód egy manapság igen divatos konyha felé visz minket. A különféle távol-keleti ételek reneszánszukat élik napjainkban. Nem csak hogy egymás után nyitnak az egzotikusabbnál egzotikusabb, nívósabbnál nívósabb ázsiai gyökerekkel rendelkező éttermek világszerte, de a háztartásokba is beköltöztek fogások, alapanyagok, receptek, melyek szép lassan mindennapos részeivé válnak étrendünknek. Ezért is fontos, hogy megtaláljuk melléjük a megfelelő hazai/külföldi borpartnert. Ez nem egyszerű feladat, - ezek az ételek sokszor az édes, sós, savanyú és keserű (tehát sokszor homlokegyenest ellentétes) ízek közt képeznek átmeneteket, mellettük csupa izgalmas nevű fűszernövény adja a színpompás díszletet, így tehát valódi kihívást jelenthet a megfelelő bort megtalálni melléjük. Rizikós játéknak számít ez a szakmában, még a legkomolyabb sommelier-k számára is. „Egyáltalán édes legyen vagy száraz?”

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Minden sommelier álma a desszertbor+desszert duó, mely végeredményben az ízek határtalan orgiáját képes kihozni mindkét oldalon. Ahogy mindig, ezúttal is azt tudom ajánlani, tapogassa ki mindenki a maga személyes „gejlérzetének” határait, mert az alábbiakban talán csakis a legédesebb szájúak találják meg az igazi nirvanát. Ugyebár alapszabály, hogy gyümölcsös desszertekhez az édesborok kiválóan passzolnak, de sose legyen édesebb a desszert a bornál. Az én tapasztalatom az, minél gyümölcsösebb (azaz minél könnyebb) a desszert, annál jobban iható mellé a késői szüretelésű borcsoda. (Könnyebbség persze, ha a bor sem túl édes, és van benne kellő mennyiségű, üdítő sav is.) Éppen ezért kezdőknek javaslom, próbálkozzanak eleinte minél magasabb gyümölcsarányú desszertek mellé a borokkal...nehogy az Eszterházy torta mellett ott pusztuljon a poharakban (s idővel talán az üvegben is) a komoly 6 puttonyos.