Szerettem 2008-at. Akkor is, ha ebben az évjáratban újabban rendre csalódnom kell a száraz tokaji sorokban ennél az évnél rendre fel-felbukkanó határozott kukoricásság miatt. Pedig fiatal formájukban hogy szerettem a mérsékelt idő okozta szép savkaraktert, a meleg őszutó okozta nagyszerű édeseket is. Aszúban az egyik legszebb évjárat: hosszan eltartható, savgerinces aszúk és késői szüretek, melyek közül ezúttal négyet Furmintfan kollégánál kóstolhattam meg a minap. Milyenek is tíz év múltán egy nagy tokaji évjárat késői szüretei? Négy műfaj, négy stílus mentén kóstolgattunk:

Stephanie-nál is bizony rég jártam már. Tán évjáratok is elmentek, amióta a borvidék talán legnagyobb szárazboros tehetségével utoljára le tudtam ülni kóstolni, beszélgetni, hallgatni, ahogy egyéni látásmódjával ráközelít Tokajra, Tarcalra, furmintra, hársra. Pedig náluk mindig van valami különös rezgés. Egy dolog azonban változatlan: Bereczék továbbra is kitartanak a Tokaji-hegy és Tarcal mellett. A borok mindigis elegánsak és csiszoltak voltak, szerkezetben és érésben ezek a borok egészen máshogy viselkedtek mindig, mint akár a mádiak, akár a bényeiek vagy bodrogkeresztúriak.

Löszös Tokaji-hegy, tarcali oldal. Sárga virágok, citrusok, deli gyümölcsök, szépen, frissen, elegánsan, hársasan, érzékien, Stephanie-san jönnek a fajtajegyek. Tele van energiával, bájos szépséggel. A korty cizellált, tiszta, csiszolt, de egyben kerek és komplett is. Egyszerre melenget a tartalom és hűsít a száraz sav. Senki nem tudja ezt ennyire szépen: úgy üdén savas ez a bor, hogy jól áll neki és a penge savra rengeteg finom dísz van felfűzve hosszan, és mégsincs sehol sallang, vagy fölösleges elem. Furmintoknál sem nagyon fordul ez elő ilyen kifejezetten. Sós és csontszáraz a vége. Fiatal is még. Fantasztikus fehérboros ételpárok jutnak eszembe mellé.

Immár hagyománnyá vált, hogy minden augusztus elején összejön egy szakmai-baráti társaság borászokkal, szakmabeliekkel (zömmel Hegyaljáról, Etyekről és a Mátrából) és együtt kóstolunk, beszélgetünk, adott tematika mentén. Az egész napos habkönnyű kis program Demeter Zoltán Kakas-dűlős teraszán kerül megrendezésre 4. éve és ha már a pezsgő központi kérdés a szóban forgó tokaji birtok mindennapjaiban, így idén az „elegáns buborék” került fókuszba. Hoztak tokajit (furmintot, hársat is), proseccot, trentoit, cavat és természetesen a champagne-i extázis és rácsodálkozás sem maradhatott el. A pezsgőkről és készítőikről Márkus Gyuri (szakértő) és Hantos Laci (kereskedő) mesélt. A jó hangulatú kóstoló tanulságai és jegyzetei:

Van az úgy, hogy egy nehéz évjárat is meglepetéssel tud szolgálni. Bereczéknél két szűk évjáratról kell beszélnünk zsinórban, hisz 2013-ban kaptak egy nagyon kemény jégverést is. A 14-es évet bizonyára nem kell bemutatni a feketeöves borértőknek. Esős, beteges év, kevés (szép) eredménnyel, kis palackszámokkal. Talán édesben lehetünk boldogabbak. De itt egy makulátlan száraz tokaji: friss, üde, fókuszált, makulátlanul tiszta, semmi bizonytalanság. Ízben is ellenállhatatlanul csillog: csupa lédús citrus, hosszú, benne a löszös termőhelyek Stephanie-s kedvességével. Magas a savérzet, de hosszúvá, ragyogóvá teszi a bort, akár egy nagy Sauvignon esetében. Az esős évek borai általában gyorsan öregednek, itt nem hinném, hogy így lesz. Ezt a fajta vitalitást csak nagyon kevés tokaji borász tudja, legyen szó bármilyen évjáratról.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szép lesz... Intenzív illat, virágok, sok érett gyümölcs, sós kövek, tengervíz, déli gyümölcsök. Zamatos, tiszta, friss, citrusos, élénk, mégis kecses, kifinomultan bájos löszbor. Végén egy egészen diszkrét krémes tömörség adta hossz teszi föl rá nálam a koronát. Kitűnő formában van most, és remekül megmutatkozik benne a borász keze munkája, elegáns stílusa is.

Van egy hely a 12. kerületben, ahol pár kedves ember valami hozzájuk hasonló kedves dolgot álmodtak és valósítottak meg. Egy hangulatos, értékes helyhez nem kellenek óriási dolgok, túlgondolt hipertrendi megoldások, elég lehet hozzá az érzékenység, és az odaadó lelkesedés, ami napról-napra képes betölteni egy kis kávézót, borbárat az otthonosság bájos hangulatával. Valami hasonlót lehet érezni a Galéria 12-ben is, ahol a borszerető tulajdonos csapat: János és Sára találják ki a kreatív tematikát hétről-hétre. Pár hónappal ezelőtt Bott Juci mutatta itt be néhány tételüket a Furmint Februárhoz kapcsolódva, június végén pedig a legutóbbi Borászok Borásza, Berecz Stéphanie aszatalához és boraihoz lehetett csatlakozni, ezúttal minden borhoz külön kreált kísérő finomságokkal.

Annak, aki még esetleg nem látta:

http://www.youtube.com/watch?v=j-VwK1ccg7I

A Tokaj Kalauz 2014-ben ez jelent meg februárban a 2014-es év borászáról, Berecz Stéphanie-ról:

Lehet, hogy hazánk legizgalmasabb borászegyénisége nem is magyar? - Berecz Stéphanie Franciaországot hagyta maga mögött, s lelte meg a szerelmet Tokaj-Hegyalján. Itt, a szőlősorok közt ismerte meg későbbi férjét, Berecz Zsoltot is, s miután a messziről jött hölgy a Disznókőnél annyi mindent letett az asztalra, megalapították saját családi birtokukat 2002-ben, Tarcalon. Ha pedig Tarcal, akkor lösz. A Kikelet pedig napjainkra a löszös termőhelyek egyik legmagabiztosabb mívelője lett, melyhez teljesen önálló, egyedi borstílus párosul! Kezük munkája nyomán a löszös borok oly csodás strukturába rendeződnek, hogy másodpercre sem hisszük azt, hogy ez a közeg kevesebbet tudna, mint a vulkániak. A Kikelet borok is azt jelzik, hogy a virágos Hárslevelű mutatja kedvesebb arcát löszön. - Akár Lónyai, akár Kassai vagy Váti Hársat választunk, biztos, hogy a borvidék legdíszesebb, legkecsesebb arcaival fogunk testközelből megismerkedni. Tehetség és tisztaság.

Our most exciting winemaker might actually be from abroad. Stéphanie Berecz finally left France when she finally found love in Tarcal, on two levels. She found it among the vines, along with her husband, Zsolt. After working really hard and effectively in Disznókő, they finally established their own boutique winery in Tarcal, named Kikelet, in 2002. When someone says Tarcal, it always means loess and on loess soil Kikelet is always one of the best choices, with an unmistakable and innovative style. Such lovely structure can be found in those Hárslevelűs thanks to their work, so much so in fact that everybody is now convinced that loess is no longer second-rate when compared to the volcanic vineyards. As a result the dry Hárslevelű with its floral character works well on loess, showing each others charm. Whether you choose Lónyai, Kassai, Váti or Farkas, there’s no doubt that you’ll learn about the most graceful and most vital face of Tokaj. Oozing talent and purity.

Ez pedig a róla készült interjúnk: http://tancolomedve.hu/atfogo-irasok/1124-interju-berecz-stephanie-val

A tavalyi 'év felfedezettje' - díj után, szerintünk is jobban kijár neki ez az elismerés. Tavalyi beszéde is fontos és világos üzenetekkel szolgált, az idei díjátadón is felemelő volt hallgatni gondolatait a díjazása kapcsán (video hamarosan...)

Gratulálunk neki. Igen nagyra értékeljük eddigi életművét.

Illatában már rég nem a friss primer (bodzás, grapefruitos) jegyek dominálnak: abszolút a termőhely került előtérbe. Tűzkő, puskapor, sósság, kevesebb trópusi gyümölcs. Ízre viszont annál többet őriz élénk üdeségéből. Gyakorlatilag fiatal fehérbor. - Virgonc, friss savak. Mégis húsos, hosszú és gazdag korty, tele gyümölcsökkel, arányos testtel. Közepesnél mindenképp hosszabb lefutás. Most egy halvány maradékcukor színezi az amúgy feszes, életteli és vidám képet. Remek arányok, de talán jobb vagy nagyobb ennél már nem lesz. (Szükségtelen különösebben ecsetelni, mekkora vétel ez mostanában....)