Közeleg a Kikelet. Idén is egy csokorba szedve, premier előtt kóstoltuk meg furmintfan szomszéddal Berecz Stéphanie friss évjáratát. Az esővel, betegségekkel, sok válogatás nyomásával sújtott 2020-as évjárat biztosan nem a legszebbek közt vonul majd be a kánonba. Ezek az évjáratok aztán rendre a botritiszes borokban lesznek inkább izgalmasak, a szárazak gyors öregedése mellett, de egyelőre kár ennyire előre szaladni, hisz egyelőre a szárazak lesznek a főszereplők 2020-ból. Itt-ott már kóstolhatóak az első érleltebb tételek is, és azt tudjuk, hogy a Kikeletnél Zsolt nagyon figyel a szőlőre, Stephanie pedig a borokra. Lássuk, mire jutottak a tavalyelőtti terméssel, és mit mutatnak a tarcali löszborok fiatalon…!

Április 9-én debütált a kétnyelvű TokajKalauz, mely immár negyedik kiadásával mutatja be a történelmi borvidék csodáit a legizgalmasabb pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és legszebb kirándulóhelyeken át a legjobb szálláshelyekig. A friss kötetben három újabb borászat kapott csillagos értékelést, és a sok látnivaló mellett immár több mint 150 meghatározó, kortárs pincészetet ismerhetnek meg belőle az olvasók.

Kedvelem Berecz Stephanie stílusát, és főleg szárazban. - Löszről tőle kóstolhattunk először igazán formabontó TokajDry borokat: olyasfajta eleganciával és törékeny szépséggel megformálva, ahogy addig azt nem ismertük (különösen hárslevelűben). Alkonyi László kronologizálása szerint először a tokaji Szerelmiből, később a Kikelet révén a tarcali Lónyai, Kassai-dűlőkből, a Mester-völgyből, majd a Mézes-mályból és Szilvölgyből kóstolhattunk refereneciákat száraz borban löszös terroirról. Addig a mádi, bényei, keresztúri vulkanikus borokat tartottuk többre szárazban, a löszt sokan (pl. mádiak) a mai napig édes borok tekintetében ismerik el inkább. Azt gondolom, a nap végén az elegancia dönt: a puha lösz pedig mintha gyakrabban nyújtana bájos, kedves, elegáns borokat, mint a rideg riolit és a tufa. Hat-hét évesnél idősebb löszbort nem nagyon kóstoltam, ami még élvezhető volt, tehát ajánlott fiatalabb korukban fogyasztani őket. Ezúttal egy igen sokrétű Kikelet-sorral lesz mód ismerkedni, ahol a buborékoktól a szamorodniig sokminden mikroszkóp alá kerül, őszinte kritikával illetve. Klikk a Tovább gombra a tanulságokhoz:

Ezúttal nem csak furmintok következnek, hisz Berecz Stephanie-nál tudjok, hogy a hárs különleges szerepet tölt be, területi arányaival is. És rendületlenül jönnek egymás után a 2o18-as tokajiak! Azt kell mondanom, egyelőre sok váratlan meglepetés érkezik zsinóron ebből az extrém forró évből. Hogy mennyire lesznek a savak érlelhetőek, az még persze kérdés (van, aki szkeptikus), de a jobbaknál egyelőre én nem érzek megingásokat 2017 után, sőt... Berecz Stephanie 2018-as boraiból ősszel már kóstoltunk több tételt Tarcalon, de furmintfan kollégának hivatalból minden évből lehetősége van a teljes száraz sort megkóstolni, így hát úgy voltam vele, hogy közben el is telt pár hónap, meg rszabi is el tudott jönni, miért is ne nézzük meg ismét így együtt a borokat (ha már úgyis én kézbesítettem őket Pestre). Bevallom tavaly kissé nyers savú 2017-es Kikeletek után 2018 egyelőre izgalmasnak, szépnek, készebbnek tűnik. Külön erény (ahogy mindig), hogy Stephanie-éknak most is elegánsan megmaradtak a savak a száraz borokban. Ez egy ilyen extrém forró évben és termőhelyen külön is szép teljesítmény. Ebben az évjáratban sem a furminté lesz a főszerep a pincénél, ennyit elárulhatok előre...

Az óévet az első klasszis aszús évvel, 1999*****-el búcsúztattuk. Az újat pár napja épp egy olyan évjárattal kezdtük, mely bár sokak szerint kiváló, mégis pont amiatt nem tartozik a kedvenceim közé, mivel elég forró volt az ősz ahhoz, hogy az aszúk eldobják savaikat a magas cukor mellett. Sajnos 2013***** minden tehetsége ellenére is ezt a benyomást kelti, immár egyre több kóstolás által. Vannak szép kivételek: pl. a posztban később is villantó Kikelet vagy a Penditsék 13-as aszúja. A mai posztban itt az ellenpont: hűvös aszús évekkel fogunk most ismerkedni, melyek a klímaválság kapcsán is, illetve a savak okán is értékes válaszként szolgálhatnak. Tokajt különlegessé teszik az évjáratok sajátságai. Tavaly külön TokajMagic eseményen ünnepeltük 1999*****-et, ahol Dagadtos (ex-muveltalkoholista.hu) kolléga témafelvetése alapján érintettük ezt az összetett témát: kell-e az aszúba az extrém cukor, illetve a kaparós sav vagy maradjon meg desszertbor mivoltában moderált savval. Tény, hogy napjaink tokaji divatja egyértelműen a sav felé mozdul el (amiben 1999 felmagasztalása is közrejátszhat), s nem is csak az édes borok körében inflálódtak napjainkra a savak... Hogy a cukorban és savban még mélyebbre merüljünk, ezúttal egy 2010-es és egy 2016-os szépséget veszünk közelebbről szemügyre, méghozzá két közkedvelt borász által.

Ahogy a Szólóról szóló posztból kiderült, Berecz Stephanie-nál is jártam a napokban, ami az emberre valahogy mindig hatással van. Ez most is így volt. Zsolti és Stephanie még mindig olyan csoda, éteri összhangban táncolnak együtt mindenféle porondon, hogy az már szinte művészet. Mindent elmondtunk vagy leírtunk róluk korábban: szárazban a legelegánsabb löszös villanások, pezsgőben is egyre szebb eredemények a palackban és most van nekik egy 13-as aszújuk, amit karácsonykor a műfaj rajongói biztosan nagy örömmel fognak inni (én idén szentestére 2010-es Kikelet aszút fogok bontani, ez biztos). S hogy milyenek Stephanie 2018-as szárazai...?

A bor egyik legjobb barátja a sajt, szokás mondani. Tóth Tamás Antal pár éve leköltözött Hegyaljára párjával, Krisztával együtt. Sokakkal megesett persze már az, hogy Tokaj hívószavának nem tudta ellenállni. A média világából érkező Tamás azonban sajátos érzékenységgel közelít a hazai gasztronómiához is: ehhez a kóstolóhoz például ő sütötte az áfonyás kenyeret (és nem adja a fel ambícióit helyi pékség vonatkozásában sem), közben pedig szépen csendben sajtboltot üzemeltet Pesten, Zsendice néven a Hold utcában. De a mai történet onnan indul, hogy a tokaji borászok provokációján felbuzdulva a Kakas-dűlőben Tamás rendezett egy sajt-bor kóstolót, ahova meghívta a környék megbecsült borászain túl Ficsor Árpádot Dunaharasztiból és Buzás Attila Sándort, vagyis az Őrségi Ínyesmestert, hogy meséljenek és persze tehén és kecskesajtokkal kóstolhassuk össze a tokajiakat mindenféle kategóriában. S hogy mi illik a furminthoz ha pezsgő, ha csendes, ha édes. Leírjuk szépen sorban:

Berecz Stephanie-nál februárban már kóstolgattam tartályból ezt-azt. Elég valószínű, hogy a borvidék talán legszebb, legelegánsabb (természetes) savait lehet majd kóstolni tőle 2018-ból. A Bűbájos Hétvége vasárnap délutánján nála zártam ezt a remek pár napot. Életemben először hallottam franciául beszélni Stephanie-t, jó volt látni, hogy az Ízműhely teraszán zajlik az élet már áprilisban és erre nem csak a magyar közönség fogékony. Aztán a pincében is megszondáztunk pár készülő tételt.

Íme a tapasztalatok:

Furmintfan azzal a szándékkal hívta össze a társaságot, hogy kóstoljuk meg együtt a friss, aktuális 2017-es Kikelet sort, s ha már így együtt vagyunk, akkor a már oly sokszor szóba került Moric Projekt hazai képviselőit is vegyük hozzá. Roland Velich köztudottan az autentikus kisborászatok amolyan nagykövetévé lépett elő, azon túl, hogy burgenland meghatározó borászatát viszi (igen komoly Blaufrankisch-okkal). Szervez maga körül oktatást, fiatal borászok és sommelier-k számára fejtágítást (rengeteg referenciabor kóstolásával). Közben pedig járja a Kárpát-medencét és szüntelenül keresi a kicsi, de izgalmas, hiteles terroirborokat. Ezek közül az első magyar tétel Homonna Attila Peres-dűlős furmintja lett, amit Kis Tamás somlói bora és a Villa Tolnay fehérbora követett. Ezek a borok a világ legkomolyabb éttermeinek borlapjára tudják így eljuttatni az olyan szavakat, mint Balaton, Tokaj, Somló.

Az első generációs borászok közös platformjaként indult el 1999-ben a Pannon Bormíves Céh. A szerveződést tíz komoly hazai családi pince indította, valószínűleg az egyik legrégebbi hasonló egyesület, ami minőség mentén definálja önmagát és a magyar bort. Noha az évek alatt kicsit elhalkultak, a Pannon Bormustra sem nagyon kerül napirendre. Pedig annak kérész életű megújulási törekvései egy pillanatra beengedtek némi nemzetközi levegőt kis hazánk igencsak ellaposodott borversenyeinek terébe. Hagyományos évvégi karácsonyozsára minden decemberben összeverődik a sok neves borász, hogy bevonva a szakmát, borkedvelőket, kicsit visszatekintsenek az év történéseire. Balla Géza, céhtag lett ugyebár az év borásza, Szabó Edit Bussay László emlékdíjat kapott, Mészáros Gabriella pedig megindító módon emlékezett meg az idén fájdalmas hirtelenséggel minket itthagyó Sánta Zoltánról, aki tényleg óriási űrt hagyott maga után ebben a közösségben.