X

BÁRDOS SAROLTA

Ripka Gergely

Tokaj Nobilis gyorsszemle/#2

biztos alapok

A héten ismét Lengyelországban jártam tokaji borokat a hónom alá csapva. Az értő körökben igencsak közkedvelt "három tokaji borászgrácia" egyikének, Bárdos Saroltának borait kóstoltattam (következő Magyar Konyhában egyébként épp velük közösen lesz interjú). Csupa olyan bor, amihez már volt szerencsém, de az ismétlés soha nem árt. Ezúttal három alapbort sikerült alaposabban megkóstolni a bodrogkeresztúri kézműves borászattól:

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj mai arcai

Egy reprezentatív piramis Hegyaljáról

Pár hete Lengyelországban kóstoltattam tokaji borokat, értő közönség számára. Tudjuk, hogy a lengyelek nagyon fontos exportpiacot adtak száz évekkel ezelőtt Tokajnak (erről tanúskodik a szamorodni szó is…nem szükséges az idelátogató olvasónak ezeket kifejteni). Egyrészt adódott ez a kedvező földrajzi elhelyezkedésből, másrészt a tényből, hogy a lengyeleknek nincs saját boruk (a bort viszont szeretik), harmadrészt bizonyára az évszázadok sodrában kialakult kölcsönös, baráti viszonyból is. Ebből a baráti fogadtatásból én is részesülhettem most, s próbáltam Tokaj Hegyalja olyan oldalát bemutatni nekik, ami valamennyire új, nem hagyományos, de napjaink tájékozott fogyasztója számára mindenképp reprezentatív (s persze azért megfizethető is). Különösen izgalmas kontrasztot képzett ez a kóstoló az Alkonyi-féle 1993-as aszúk bemutatójával. Előtte is és utána is folyamatosan kóstolgattam otthon az alábbi borok maradékait. A múlt/a kezdetek és a jelen. Érdekes látni, hogy aszúk terén milyen minőségektől indult a történet 1993-ban, az avinálás elhagyását követően, és ma milyen trendek figyelhetők meg Hegyalján (aszúkon innen és túl).
Praktikussági okokból is hat palackot vittem, hisz egy kartonba ennyi fér. Egy része a személyes gyűjteményemből származott, másik részét előzőleg vásároltam be:

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji hétvége #2/3

Bott Pince és Tokaj Nobilis

Tehát a tokaji fiúk után aztán vasárnap a tokaji lányokhoz látogattunk el, és itt sem ért minket kevesebb kedves élmény. Bott Judit közvetlen, fiatalos lendülete először a tavalyi Mindszenthavi Mulatságon bűvölt el teljesen. Igazán szimpatikus jelenség, aki ugyan messze nem tősgyökeres tokaji, mégis olyan érzékkel készíti borait, mintha születése óta itt élne. Látszik, hogy rengeteget kóstol(t), kutat(ott), amióta Tokajban dolgozik, és borai alapján egyértelműen látszik, hogy tényleg képbe is került Tokaj reneszánszának új sítlusirányzataival. Akárhogy is, de nagyon elkapta anno a fonalat szerintem. Borainak sajátos és jól fölismerhető stílusát bizony sok, generációk óta itt tevékenykedő borászat megirigyelhetné (a nyitottság egyébként bizonyára mindenki számára hasznos erény lehet, a Tokaji Bormívelők Társaságának tagjai rendszeresen összejárnak kóstolni, az együtt gondolkodás nagyon fontos dolog). A Fülekynél vitathatatlan érdemekre tett szert (számomra eddig a 2002-es 6 puttonyos a legkiválóbb bizonyíték, de Judit szerint a 2003-as sem hétköznapi darab, az volt ott az utolsó évjárata, melyet fájó szívvel hagyott ott). Az önálló, családi pincével saját stílusukat a tokaji élbolyban egész gyorsan kibontakoztatva azonban hamar egyértelművé vált, hogy az igazán jó borász a maga uraként készít igazán szép és teljes értékű borokat (hisz nincs rajtuk semmi külső nyomás, az adott tételt olyan formában hozhatja forgalomba, amilyennek ő maga érzi, látja). Ezek a dolgok előző nap este is szóba kerültek. A minket is fogadó, Szerelmi pincesoron felújított pince-feldolgozó-kóstolóhelyiség épül, szépül. Nem rég a Fülekytől sikerült megszerezni Juditnak kedvenc prését, a vájt érlelőpinceág is elérte végleges méretét, hogy befogadhassa a végleges birtokméret eljövendő borait.

Tovább

Balla Márton

Óriások földjén

Tokaji hétvége #2

"...vannak a Földön helyei a csöndnek, melyek erőterében elgyengülnek a szavak. Értelmüket vesztik, vagy mást jelentenek.(...)"
M. Lengyel László

Tovább

Ripka Gergely

Top 12//2011.

Második évadunk legjava egy kartonba sűrítve

Hosszan kitolódtak januárra a decemberi borélmények, ezért az összefoglalók csak most jönnének. Az első évad is bővelkedett pazar nedűkben, de ha már ilyen lelkesen írunk borokról, s ilyen szépen bővül a Borkatalógus is, arra gondoltam, az év végi Top 12-es listába is kéne vinni valami (jótékony) szigorítást, koncepciót. - Egy termelőtől csak egy bor szerepelhet ezentúl az éves toplistában (tavaly ugyebár Demeter Zoltán volt a legeredményesebb, s a toplistában is duplázott, több ilyen nem lesz). Borvidékenként pedig maximum 3 bor szerepelhet a listában (ne mondja senki, hogy törekszünk a tokaji dominanciára). Nem szempont az, hogy egy bor friss, máig megvásárolható tétel legyen...az élmény foka az, ami számít, ami az adott bornak, adott helyen, adott időben, állapotban kiváltott hatását jelenti, hiszen ezek a kivételes borélmények azok, melyek tényleg alakítanak, formálnak bennünket. Az igazán nagy borok most is az év első felében kerültek elénk, hisz akkor még talán a borászok is jobban ráérnek (rendezvények, pincelátogatások stb), de összességében is nagyon izgalmas évet zárhatunk, azt hiszem. Ha tarthatnánk egy nagyszabású, évösszegző kóstolót, őket szívesen látnánk egy sorban, kartonban (6 fehér és 6 vörös):

Tovább

Ripka Gergely

Terra Hungarica

az együtt-gondolkodás fontossága

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.

Tovább

Balla Márton

Füst és kő

Tovább a nagy száraz furmintok nyomában

A hatodik év nehezen telt a borkóstolóink szempontjából, kicsit megbicsaklott tavasszal, egyéb elfoglaltságaim és a koncepciók ütközése miatt. Hosszas szünet után maradt meg egy 8-10 fős kemény mag, akikkel immár komolyabb irányba tudtunk mozdulni és úgy tűnik ez a fenntartható fejlődés.
Mi mással kezdődhetne egy új korszak mint furminttal. Szofisztikált, nem olyan behízelgő fajta mint mondjuk személyes kedvencem, az olaszrizling. Nehezen érthető, egyedi, ezerarcú szépség. Akadt itt teltkarcsú, telt idomú, ugyanúgy mint filigrán modell, szépségében megöregedett, vagy ereje teljében lévő családanya...nehéz elhinni, hogy nem csak egy sárgamuskotályt lehet női arccal és alkattal felruházni, de a szigorú furmintot is. Dehát...férfiak vagyunk...
Tovább

Ripka Gergely

Nagy száraz furmintok nyomában

viszonyítási pontok #6

Mindenszentekre egy egészséges furmintozást írt föl nekünk az orvos, úgyhogy Marcival hirtelen fogtunk egy cetlit, és fölírtunk rá – mintegy recept gyanánt – néhány érdekes tételt a (közel)múltból. Új munkahelye van, ahol számos új és izgalmas tétel felé nyíltak meg a kapuk számára is, de nekem sem volt ellenemre beszállni egy olyan kóstolóba, ahol számos régi és új kedvenccel ismerkedhettem meg. Zömmel tokajiakat szedtünk össze, köztük volt egy dűlős pár is, de akadt somlói kakukktojás ráadásként. Vak legyen vagy ne? Vak lett, méghozzá elég erős mezőnnyel. Sajnos csak ritkán jön össze, de párhuzamos értékelések jönnek, kettébontva. Ma én - kicsit tárgyilagosabban mutatom be a borokat, holnap Marci osztja meg velünk gondolatait a borokról (amolyan „ősmedvés” elvekhez híven kicsit érzékenyebb megközelítéssel). Annyit elárulhatok, hogy merőben eltérőek lettek, mind a leírások, mind a végső pontok (ezért is döntöttem a két különálló poszt mellett). Tessék:

Tovább

Ripka Gergely

Mindszenthavi mulatság/2011.

Program a szemnek, a szájnak, a léleknek (nem csak borisszáknak)

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Tovább

Ripka Gergely

Mindszent Havi mulatság

2011. október 8-9

Idén másodszor kerül megrendezésre Bodrogkeresztúrban a Mindszent Havi Mulatság, melyen a helyi érdekeltségű kézművesek látják vendégül, és ismertetik meg az érdeklődőkkel a települést. Bodrogkeresztúr sokkal több attól, amit a sietős átutazó lát:  a bronzkor óta lakott falunkban él szobrász, fotóművész, kézművesek és természetesen elhivatott borászok.

Közvetlenül a település mellett folyik a kíválóan hajózható Bodrog, a természetvedelmi területnek számító ártéren pedig sok vizimadár lelte meg élőhelyét.

A kiváló borok - helyi ételek, kézművesek – szüret és aszúszedés, sétahajózás a Bodrogon idegenvezetéssel, kiállítások, egész napos programok, népi játékok, madárles, gyerekfoglalkozások várják az idelátogatót.

Délután Szarka Gyula “Bor és lányka” című koncertje, este Táncház, ameddig a jó kedv tart!

Kóstoltat: Bott Pince,  Füleky, Dereszla,  Patricius, Puklus, Tokaj Nobilis, Breitehbach, Bodrog Borműhely,

Bemutatkozik a Borecet Manufaktúra és a Pántlikás Biokertészet is.

Belépőjegy: 2.000 Ft/fő (elővételben 1.500 Ft/fő) - az ár tartalmazza a programokon való részvételt, és pincészetenként egy bor megkóstolását.

14 éven aluli gyermekeknek ingyenes a részvétel.

Részletes programok www.tokajfestival.hu oldalon.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább