Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Szerettem 2008-at. Akkor is, ha ebben az évjáratban újabban rendre csalódnom kell a száraz tokaji sorokban ennél az évnél rendre fel-felbukkanó határozott kukoricásság miatt. Pedig fiatal formájukban hogy szerettem a mérsékelt idő okozta szép savkaraktert, a meleg őszutó okozta nagyszerű édeseket is. Aszúban az egyik legszebb évjárat: hosszan eltartható, savgerinces aszúk és késői szüretek, melyek közül ezúttal négyet Furmintfan kollégánál kóstolhattam meg a minap. Milyenek is tíz év múltán egy nagy tokaji évjárat késői szüretei? Négy műfaj, négy stílus mentén kóstolgattunk:

A bor, amit nem kell magyarázni: az is érti, aki még soha nem kóstolt rendes bort. Parfümös, szappanos, virágos fajtajegyek tobzódnak benne, valósággal kiugrik a pohárból. Félszáraz korty, a behízelgő jegyek ízben is jönnek: közérthetőség, kerek zamatok, gömbölyded idomokkal. Sok-sok imádnivaló gyümölcse szinte harapható. Az öröm bor, nem lehet nem szeretni! Bárdos Sarolta ezt a műfajt jó pár éve nagyon érzi.

Bárdos Saci Barakonyi-dűlős borai könnyen lehet, hogy a mindenkori legszebben érő száraz tokajiak. Aki szeret vakon kóstolgatni idősebb furmintokat, hársakat, annak talán nem új ez a jelenség. Sokszor elmondom azt, hogy a termőhely-fajta-borász háromszög akkor adja ki a legszabályosabb képet, ha valóban mindhárman méltók rá és működik köztük az összhang, a kémia. Azt nyilván nem kell magyarázni, hogy nem minden termőhelyen tud akármilyen fajtával, bármely borász keze nyomán nagyot adni, de pont ezért szeretjük a bort, ettől különleges termék a bor: megismételhetetlen és az egyediség hordozója. Bárdos Sarolta borászatában a Barakonyi-dűlő kapta a signature szerepet. Készít innen Furmintot (tán ez az ismertebb márka), de akik a Terroir Clubnál szoktak vásárolni, bizonyára az egyszerűen csak Hárs’ névre keresztelt dűlőszelekciót is ismerik.

A Tokaj Nobilis muskotályai örökös kedvencek számomra ebből a fajtából. Pedig sem a félszáraz, sem az illatos borokért nem rajongok, de Bárdos Saroltának sikerült ezt a múfajt már a Gróf Degenfeldnél is izgalmas szintekre hangolnia. Újabb és újabb saját muskotályai is mindig szépek, kedvesek, finomak, megbízható vételnek mondhatók abszolút. Fajtajelleges, muskotályos, virágos és szappanos jelleg, megszokott fajtajegyek legszebb, legtisztább formát öltve. Friss savak, mellé pont passzoló cukor, úgy hogy a bor lendülete is kiváló. Félszáraz örömbor, a műfaj kiváló kipviselője. Kedves, könnyed, jól iható, de mégis izgalmas muskotály.

2011/novemberi jegyzet:
A füstösség, mint oly sokszor ennél a bornál, megint csak Szepsy borokkal rokon jegyként tört elő (s ismét bizonyíték lehet arra, hogy ez a jegy nem a hordóból jön, mivel nem ugyanazt a hordót használja a két borász). Mégis ez a füstösség a Barakonyiban nem tolakszik annyira, mint mondjuk az Úrágyában; halvány és ugyancsak jellegzetes, finom tengeri sósság kapcsolódik mellé, ami teljesen lebilincsel mindig. Ízben behízelgően zamatos a maradék cukortól. Bárdos Saroltás süteményesség, linzeresség jelenik meg az ízben. Imádni valóan finom savak ellenpontozzák eközben a cukrot, hogy aztán végtelen és káprázatos mineralitással érjen véget. Alkoholja nem kevés, de ezúttal mégsem volt zavaró szerencsére (korábban volt, hogy ezt másképp érzetem ennél a tételnél). Az utolsó két palackot vettem le magamnak a polcról, ugyanis hamarosan elfogy végleg és a 11-es lesz majd valamikor a következő Barakonyi. Szerintem az utolsó 2009-es palackomban is van még pár év. 7+

Szándékosan nem azt írtam címnek, hogy a tíz legjobb! Egyrészt mert a jó az ugye túl relatív (szubjektív) és túl sokan mondanak, túl sokféle dolgot jónak. Másrészt a borok terén és magában a borkészítésben érzésem szerint pusztán jónak lenni már nem elég. A fejlődés, az előrehaladás, egyfajta izgalmi faktorral sokkal érzékletesebben megfoghatók (mert kívülálló szemmel nézve klasszis csapat a Valencia is, de mégsem tud mit hozzátenni egy El Classicon tapasztalható innovatív játékszínvonalhoz).

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

Drbartán és rajtam kívül nem nagyon zengett erről a borról az online borsajtó, ami nem véletlen, hisz a bor máig is csak a pincénél elérhető, limitált különlegesség. A háttérsztoriról és a névről csak annyit, hogy annak idején volt a bortörvénynek egy olyan kikötése, hogy a szamorodninak minimum 12-es alkoholúnak kell lennie (ma már nincs ilyen megkötés). Ez a bor 10.5-ösre erjedt ki, de mire az analitikából kiderült, hogy nem lehet szamorodni, addigra már le is töltötték hagyományos aszús/szamorodnis palackba a bort (vagyis nem késői szüretes, elit bordói palackot kapott). A szamorodni elnevezést némileg megkerülve, magyarosítva így került a címkére az Ahogy termett elnevezés. A Barakonyi-dűlő Furmintjából készült egyetlen hordó ez a bor, és már októberben, a pincénél kóstolva is nagyon szerettem.