X

BARBÁR

Ripka Gergely

Heimann Barbár 2018

Közepes rubin szín. Intenzív fűszerek orrban, paprika, bors, finom menta. Ízben is jellemző a fűszeresség. Meglep viszont a közepes test, e Barbár amúgy laza szerkezete. Kesernyés lecsengéssel búcsúzik, kifejezett tanninnal. Az ár alapján egy kicsit többet várna az ember élmény terén. (5+)

Tovább

Ripka Gergely

Heimann Barbár 2017*

Fekete ribizlis, szilvás, aszalt sötét húsú gyümölcsös buké, komplex, mély és vonzó vörösborillat, sötét fűszeres díszekkel. Vastag, testes korty, szárító tannin, babér, bors és más fűszerek, illetve étcsokoládés kesernye. Hosszú és mély korty, hevítő alkohol (pedig csak 14), masszív savgerinc. Kicsit harapós bor ez, amolyan klasszikus dél-pannon vagány, nagy koncentrációval, ami steak és vadhúsok mellé kívánkozik (ne hagyjuk melegedni a pohárban, nem áll jól neki). Még pár év palackban csodát tehet vele!

Tovább

Ripka Gergely

Vakon a klubban: magyar vörösök//2013

Van kiút az elegancia felé

Ismét azok fognak örülni ezeknek a soroknak, akiknek már a könyökén jön ki Tokaj. Ma kizárólag hazai vörösökről lesz szó, melyek egytől-egyig a méltán nagybecsű 2013-as évjáratot dicsérik. Azt tudom, hogy Hegyalján kiemelkedő év volt, de elmondható, hogy országszerte egy kiegyensúlyozott, a forró 2011 és 12 után mérsékeltebb klímájú év volt, mely a legtöbb bortípus számára kedvező feltételekkel szolgált. Bernáth Józsi barátunk összegyűjtögetett az évek folyamán jónéhány tételt ebből az évből, és most látta elérkezettnek az időt, hogy 22 tételből kikerüljön a dugó. Lássuk vakon az izgalmas tanulságokat az évjáraton keresztül.

 

Tovább

Ripka Gergely

Néhány komolyabb vörös enyhe időre

Hazai éllovasok

Az utolsókat rúgja a nyár. Előkerülnek lassan a vörösborok a borhűtőből. Mielőtt a Tokaji Nyaram utolsó bemutatkozó pincéjére rátérnék, úgy döntöttem, egy poszt erejéig megszakítom a sorozatot. Nem mostanában történt a kóstoló, de néhány igazán izgalmas hazai vöröset sikerült egymás mellett megkóstolnom. Nem gyakori, hogy ilyesmit mondok magyar vörösborokra, de most így alakult. So, az öröm jeleként nem rejtegetném a fiókban tovább a jegyzeteket:

Tovább

Ripka Gergely

Heimann Barbár 2009.**

Most úgy éreztem, illatában is, ízében is kissé az alkohol kezd felülemelkedni. Orrban még tejszínt, beépült fát és némi kis piros gyümölcsösséget érezni. Ízben gazdag, tanninos, hosszú és életteli. Az alkohol tehát fűt, de nagysága mellett most sem tudtam elmenni megdöbbenés nélkül. Az egyik legszebb dél-pannon nagybor, amit mostanság kóstoltam. Remélem, lesz benne mindig annyi izgalom, ami nem hagyja az alkoholt magára idővel. 7+

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi borok bemutatója

viszonyítási pontok #5

Itt volt a nagyszerű lehetőség, hogy kicsit behozzam a lemaradásom vörösborok terén. Tavasszal mindig elfehéredik az oldal, amin igyekszem alakítani, hisz tapasztalatom szerint a komoly vörösborok hazánk fiait sok esetben jobban érdeklik, mint a kecses fehérek. 

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább