Érdekes, mennyivel animálisabb, cefrésebb, zárkózottabb elsőre most, mint fél évvel ezelőtt. Színében a szokásos, kissé átlátszatlan, zavaros szűretlenség tűnik még föl azonnal. Meg kell mondanom, hogy az első szippantás nem győzött meg, de illatban aztán 1-2 nap után lanyhul az istálló, s átveszik a gyümölcsök a főszerepet: meggy, szilva, cseresznye és bőrösség. Ízben fanyar és izmos, sopronias savak vezetik a kortyot, sok pirosas, csonthéjas gyümölcs, savanykás vezető jegyek, meggymag, masszív szárítás, szép test és kissé zabolátlan összevisszaság. Van benne egy kis low-intervention mosdatlanság, nem erre emlékszem a korábbi kóstolásnál, de tartok tőle, hogy a palackvariancia is bele játszik abba, hogy alig hasonlít régi önmagára. 

Szűretlen árnyalatok színben. Érett meggy és cseresznye, kis animalitás, istálló, weningeres hangulatjelek. Friss sav, fiatalos szerekezet, kis földesség, hűvösség. Fekete fűszeresség, babér, prémium étcsoki, fanyar piros gyümölcsök, főként meggy és fekete cseresznye ízben is. Modern és természetes kékfrankos. 

A Holass sztoriról 2016 környékén alighanem elsőként ezeken a hasábokon értesülhettek a hazai borkedvelők. Debütált náluk egy 2015-ös sümegi rosé 2016-ban, ami nem csak szerkezetben volt komoly fehérboros, de egyenesen tartalmazott is fehérszőlőt: kaptam is erre hideget és meleget, mikor leírtam, hogy már én hogy képzelem, hogy borbloggerként ilyen borhamisítást magasztalgatok, fel. Az az érzésem a borkészítés egyre kevésbé a konvenciók , és sajnos pont idehaza egyre inkább a hamisítás platformja, de ez természetesen a legkevésbé sem a Holass Projekten múló helyzet (sajnos). De lesujtó aktuál-borpolitikai elemzésbe ezúttal sem kezdek (talán majd a szüret után): ma inkább arról lesz itt szó, hogy van egy kedves család, akik kellő ízléssel, nyugatias világlátással és egyéb érzékekkel megáldva magyar-osztrák borokkal kereskednek belga és francia csúcséttermekben. Méghozzá sikerrel.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.