Alapvetően nem vagyok az az online kóstolgatós alkat. De Jakab Péter a minap olyan emailt küldött, amin mégis fennakadt a szemöldököm. Most induló borászata, első szüretének tétele különböző hordókba került annak érdekében, hogy megtalálják azt a legalkalmasabb faedényt, amely a termőterület és a fajta legjobb tulajdonságait hozza elő és a legizgalmasabb komplexitást adja. Mivel van nekem egy “kádárvénám” is, illetve a pinot minden borkedvelőnek eleve szerelem (bár egy olyan forró termőhely, mint Badacsony egy sor kérdést vet fel a fajátval kapcsolatban), örömmel mondtam igent a kihívásra, hisz ritkán kóstolhatunk meg egy boron keresztül ennyi féle hordóhatást. S noha én sem pártolom, ha a hordó dominál a borban, pont arra a kérdésre kerestem a választ, hogy melyik hordó segít a legszebben kibontani a termőhelyet és a fajtát, a magyar vagy a burgundi. A Tovább gombon keresztül mindenre fény derül.

Intezívebb, határozottan virágos, szőlővirágos illat. Krémesebb, de nagyon savszegény bor ez most (2012...), ráadásul a korty végén domináns az alkohol melegsége is.

A többi 12-es Villa Sandahlhoz képest porosabb, teltebb, élettelibb illat, sok friss gyümölccsel. Vibrálóan élénk savak. Hosszú íz, nagy lendület, feszes, nagy bor, markánsak a savai. (Szerintem hosszabb távon ebből a 12-es Sandahl borból lesz valami. Nevét egy ruhaszárítóról kapta.)

Bakó Ambrus folyton meglep némely elbűvölő garázsborával. Mi mindent ki lehet hozni fajtákból, s persze a remek badacsonyi adottságok együttállásából! Megfontoltsága, profizmusa bizonyíték mindannyiunk számára, hogy nagy borok készítésére predesztinált borvidékeink és fajtáink vannak. Erre ékes bizonyíték a Villa Mellet kéknyelű válogatása is. Zárkózott, édeskés hangulatú illat, kis vegetális beütéssel. Ízben kerek, széles, de enyhén édeskés, cukros is. Sima és élmentes, szép ízei vannak. Az alkohol ugyancsak érezhető és az íz vége egyértelműen édeskés, de ez a borász természetesen fejlődő boraitól egyébként nem áll távol.

Olajos magok, krétapor, petrol, később Badacsonyból nem ritka sajtos illat. Élettelibb és vibrálóbb a 12-es Bakóknál. A fajtajelleges keserű mandula nagyon határozott. Helyén vannak benne a dolgok, de az árhoz mérten lehetne benne több izgalom is. (Pihent címkékben viszont a 2012-es Sandahl borok minden eddigin túltesznek: eleve a WinXP-s dizájn és nevek is súlyosak; ez a bor a pince sajátos 6-os kartonjának a csomagolóberendezéséről kapta nevét.)

Bakó Ambrust már rég nem kell bemutatni senkinek. Még mindig spontán erjeszt, még mindig hordó párti (persze épeszű keretek közt), még mindig van maradékcukor néha a boraiban és még mindig zömében vásárolt szőlőből készülnek a borai, és igen még mindig termőhelyi szelekciókkal operál, ahol a limitált tétel fogalma új értelmet nyer: nem ritkán 100-200 palackos tételekkel kell számolnunk. Az olaszrizling újragondolásában úttörő a szerepe, nyugodtan mondhatnám akár azt is, hogy neki köszönhető, hogy még ma is tudok hinni az olaszrizlingben. A 13-as tételek nemrég jelentek meg:

Badacsonyban új tavasz közeleg, aminek már dereng a hajnala. Bakó Ambrusról annyi szépet és jót mondtam már, hogy ezt a vonalat nem is folytatnám, mert még gyanússá válik. Akit érdekelnek a meggyőző előzmények, lapozzon vissza a lenti címkék/tagek segítségével (linkelni mostanában nincs időm). A 2012-es tételek régóta várják már a forgalomba kerülést (átaludtak pl egy Pannon Bormustrát is...tudni kell, hogy az észak-balatoni régió egyik legelfoglaltabb borászáról van szó), ahogy az érdeklődök is várták a borokat. Egy futó találkozásnak köszönhetően már tavasszal beszámoltam a friss tételek nyújtotta élményekről. Ezúttal hat boron keresztül egy újabb keresztmetszetet sikerült kapnom arról, mi került a kóstolásom előtt pár héttel a palackokba. Egyik kollégám nagyon találóan úgy fogalmazott, a 2012-es Bakó borok sokkal túláradóbbak, mint bármi más a Balaton mellől (talán már túlzottan is?). Aztán lehet, hogy csak a balatoni konvenciók mondatják ezt de valahogy mégis így van ez. Előtte fölvezetésként a szintén badacsonyi Skizos fiúk (eddigieknél) magasabb szintre pozícionált SK sorozatát kóstoltam meg.

Egy fiatal tehetség, aki színt vitt Badacsonyba. Bakó Ambrus önállóan is olyan gyorsan kivívta a borszerető közönség szimpátiáját, hogy arra nagyon kevés példa van idehaza. Keze nyomán olyan izgalmas borok születtek meg a borvidék két legfontosabb fajtájából, az Olaszrizlingből és a Kéknyelűből (én kissé szürkebarát-szkeptikus vagyok), melyek némelyik rögtön mérföldkövekké is váltak (Teraszok, Rózától, Villa Mellett). Illetve mint tudjuk, Ambrus a Villa Sandhalnál Rajnai-téren is derekasan helytáll egy a sajátjánál merőben más stílusban is (irányított erjesztés, elzászi know-how, acéltartályokkal). Ambrus világosan beszél. A borai is. Tokajban már sok ilyet láttam: van kötődése a borvidékhez, de kissé mégis outsider (a szó legjobb értelemben). Olyan ember, akit nem korlátoznak egy adott borrégió bevésődöttségei, fölvett béklyói, hanem van benne elég fantázia, erő, hogy új gondolatokkal, új irányba forduljon és tudjon hinni abban, hogy a fősodor mellett mindezt a felszínre tudja majd juttatni.

A napokban újra alkalmam nyílt megkóstolni egymás mellett a két csodás 2011-es Villa Sandahl rajnai rizlinget. Nem rég a New York Palotában átélt badacsonyi mélymerítésben ők tündököltek borvidéki szinten a legszebben. Már ez sem kis dolog. A Bakó Ambrus által a kezdeti kísérletezgetések után precízen szentesített elzászi receptnek megfelelően készített két bor mustfrakciók szerint lett különválasztva egymástól. A tisztább (golden line) lett a drágább Magic Rain, a silver line pedig a Cappucino Oil (akit érdekel, a technológiáról a Borrajongón olvashat részletesen, akov jóvoltából). A címkék és elnevezések mögött álló (bevallom, kissé erőtlenül erőltetett), nyilván szándékosan merész (bugyuta) narratívára inkább nem térnék ki (nyilván jól észreveteti magát ez a vagányság a polcokon), annál is inkább, mivel a hasbaakasztós címkékkel ellentétben hazai viszonylatban két igen komoly rajnai rizlingről van itt most szó:

Bakó Ambrus az év felfedezettje nálam. De alighanem nem vagyok ezzel egyedül. Végre van kiről beszélni Badacsonyból, e balaton-menti menhírré vált ködarabon. Végre van miért beszélni Badacsonyról! Végre mert valaki igazán profin, vakmerően, radikálisan és komoly szándékokkal hozzányúlni a termőhelyhez. Nagyon érdekesek saját kézműves borai is, de a Villa Sandahlnál elzászi élesztőkkel készülő rajnaijai(egészen merészen árazva) alighanem a legizgalmasabb dolgok, amik évtizedek óta Badacsonyban történtek.
Ezúttal az új, 2011-es tételeket kóstolhattam végig egyben (nem rég egy foghíjas sort már közöltem; a feltételek most jobbak voltak a kóstoláshoz: ültetve, optimális hőfokon stb).