X

BACSÓ ANDRÁS

Ripka Gergely

Oremus Mandolás 2012.

Hosszú évek óta igazi modern klasszikus a száraz tokajiak közt. A 90-es évek közepe óta változatlan külső és változatlan stílusjegyek. Fehér gyümölcsök, birs tiszta, furmintos illata. Ízben is friss savasság, jó élénk korty, csakis az utóízben érezni a Mandolásra jellemző fát, krémességet. Összességében tetszetős nagyon. Intelligens fa és az évjáratra jellemző direkt gyümölcsök is megtalálják benne a helyüket. Megszokott profizmus.

Tovább

Ripka Gergely

Oremus Mandolás Furmint 2011.

Száraz tokajis körte, hordófűszerek, vanília és ázott kövek illata. A korty közepesnél egy árnyalattal teltebb, elegánsan, de feltűnően díszíti a hordó, ahogy az a Mandolásnál jellemző. Savai 2011-esen puha állagúak, amitől az egész bor kerek lesz, sima tapintású, a végén mineralitással és némi alkoholos hévvel.

Tovább

Ripka Gergely

Oremus 3 puttonyos tokaji aszú 2007.

Illatos aszúbor, bár csak 5%-a muskotály (számtalanszor kiderült már, hogy a fajta exhibicionista énjének elég pár százalék is). Illatos, mézes, propoliszos, méhviaszos buké, melyben a botritisz eleinte alig-alig van jelen (egy nap után beerősít). Késői szüretes légiességet mutat. Ízben talán egy fokkal intenzívebb, melyben a primer gyümölcsösség a meghatározó. Savai a korty elején robbannak, a cukra is tekintélyes (119 g/l), mely az íz végén főszerepet is kap (kevesebb élénkséggel, de 2007 ilyen aszúkat adott). Szép fa, krémes simaság és narancs. Közepes hossz, laza könnyedség, remek ihatóság (végén árnyalatnyi kesernyével), de nem érzem azt, hogy a pince szamorodnija vagy late harvest cuvée-je mellett bármi újat kaptam volna. Profi bor ez, nincs vele gond, de az én eddigi élményeimből összerakva a képet, egy felejthetetlen aszúborban egy árnyalattal több mélység és hossz okoz igazi megdöbbenést (melyet viszont az Oremus 5 és 6 puttonyosai maradéktalanul hoznak).

Tovább

Ripka Gergely

Oremus 5 puttonyos tokaji aszú 2006.**

Már csak pár nap van a Pannon Bormustráig, ennek apropóján a tavalyi championnal ismerkedtem nem rég (reggeli mellé:)
Illatban elsőre narancs(héj), marcipán és egy érdekes fehér csokoládés hangulat hatja át az egész bort (melyet még érdekesebbé tesz, hogy ugyanígy megvolt a Bott Pince 2006-os aszújában is; talán évjárati jegy...majd egy vakkóstolón egyszer kiderül). Mérhetetlenül elegáns aszú: élénk, feszes sav adja lendületét, krémes fehér csokis íz, mellette obligát kajszisság, pici tercier érettség tekintélyességével. Szépen kidolgozott részletek, sok dimenzió és réteg egyetlen borban. Percnyi hossz, feddhetetlen egyensúlyú aszú, csúcsközelben. Nagy élmény.

Tovább

Ripka Gergely

Oremus édes Szamorodni 2008

Még elég visszafogott, élénk, tükrös, de szinte citromszínű bor. Illata sok citrust vonultat föl: mandarin, narancs, trópusi gyümölcsök (kiwi, ananász), méhviasz, később lédús őszibarack, sárga virágok, vanília. Ízben viszonylag nagy test, de inkább a késői szüretes, friss, zamatos gyümölcsökre épít, nem a súlyra és az aszússágra. Maradékcukra (80-90 körülire saccolnám, de ebben könnyű mellé lőni) besimult, savai inkább a közepes vagy annál picit hosszabb íz végén jutnak szerephez mellette, jótékony élénkséget adnak. Utóízében némi glicerinességgel vegyes tompa kesernye érezhető, mely kicsit nehézkessé, szamorodnisabbá teszi. Mintha a 2007-es mindenben picit több, kimunkáltabb, izgalmasabb lett volna. Ez inkább hasonlít a halványabb 2003-as 3 puttonyosukra, de desszert mellé így is remek (ráadásul megfizethető árért).

Tovább

Ripka Gergely

Oremus Mandolás 2007

Hirtelen nem is tudnám megmondani, mely Mandolásokat kóstoltam eddig. Volt pár. A 6-osról, 5-ösről nem élnek bennem határozott emlékek. A 2003-as az év elején remek formát mutatott hét évesen is. Pár hónapra rá, a legújabb 9-es illatban elvarázsolt, de ízében csalódtam.
Közepes citromszín, zöldes reflexekkel (korát minden téren letagadhatná). Illata elsőre fanyar zöldalmát mutat. Majd sós kövek, aztán fajtajelleges birs, és illatos, parfümös körte, legvégül tropikális jelleg mutatkozik meg benne. Illata már-már túl sokat ígér. Ízben aztán hirtelen visszafogott és diszkrét hangnemre vált, s mindezt nem először érzem Mandolásoknál. Finom savait - 2007 ellenére is - szépen megőrizte (pisztráng mellett is kiválóan működik), kis fás kesernye tartja ki a kortyot. Érzek némi sós mineralitást is, de összességében egyáltalán nem egy túl bonyolult, bár korrekt borjelenség. (Továbbra is fontos, emblematikus alap száraz bornak érzem tokaji szinten, s mint ilyennek az ára sem veszélyes; de egyre inkább ki lehet fogni már jóval olcsóbban is izgalmasabb furmintokat. Bízom benne, hogy ebben a műfajban is még sok igényes Oremust kóstolhatunk, s nem lesz belőle a pincénél kallódó mostohatestvér a sok szép „édestesó” közt.)

Tovább

Ripka Gergely

Oremus édes Szamorodni 2007.*

Szép világosan aranyló citromszín. Klasszikus tokaji illatok: vaníliás, kajszibarackos, aszalt trópusi gyümölcsök, illetve az illatos fajták sárga virágai vesznek le a lábunkról. Tele van üde, friss árnyalatokkal (a szamorodnit nem érdemes szerintem évekig tartogatni, bár ő még kétségtelenül fiatal).
Ízben kiváló édes érzet, nagyszerű egyensúly, melyet a remek savak billentenek helyre. Szinte vibrálnak savai (a forró nyár ellenére is), vezetik a kortyot. Hársas teásság, kellemes, muskotályos kesernye bukkan még föl a kortyban, s alkoholja bár fűt, de nem bánt. A pince legutóbbi szamorodnija, és (kétszer ennyibe kerülő) 2003-as 3 puttonyosa után egy klasszissal magasabb szinten áll ez a tetszetős szamorodni árban is, ihatóságban is. Sokkal jobban szerettem amazoknál. Bármikor, bárkinek szívesen bontanám. Vakon pedig simán mondanám fiatal 4-5 puttonyos aszúnak, de eszembe jut róla a szintén kivételes, 2007-es Áts Cuvée, vagy a pince 2000-es 3 puttonyosának, late harvest cuvée-jének vibráló szerkezete is. Mégis örömteli, hogy nem csak Szepsy István tért vissza a stílusbeli gyökerekhez, a szamorodnihoz. Talán új korszaka kezdődik e valóban fontos és természetes módon könnyed tokaji bortípusnak, ahol a legjobb belépőbor lehetne ez az Oremus. Okulva a 2000-es Szamorodni pályáján, én nem tartogatnám sokáig, most frissen lehet a legszebb! (7)

Tovább

Ripka Gergely

Tokaji Furmint-klasszikusok

A furmintról, őszintén

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Tovább

Ripka Gergely

Oremus 3 puttonyos Tokaji Aszú 2003

Kíváncsian vártam ezt a bort, mert a 2000-es évjárat hasonló év is volt, és az az Oremus 3 puttonyos bontotta le bennem anno a falat az édes borok felé (emlékszem, még anno Marci, egy jópár napja nyitva lévő, dugósgyanús palackot hozott el a boltból, melyet egy vevő hozott vissza...még soha addig nem éreztem borban olyan gyönyörű barackosságot, csodás édesség mellett olyan szép egyensúlyt). Színben halványabb borostyán. Ez illatban elég szolid, alig kivehető jegyek. A megszokott kajszibarack például egyáltalán nincs jelen, inkább a narancs(héj) a főszereplő, némi vaníliával. Ízben sem harsány, nem lehet magas a maradékcukra (szinte félédes), abszolút "borszerű", nem annyira aszús vagy végletesen desszertszerű. Savai, alkoholja, záró kesernyéje viszont elég határozott. Fiatal és könnyű édes bor, egy kissé halvány árnyalatokkal (pláne, ha az árát is hozzávesszük). Az Oremustól azt hiszem, nem ezt a 3 puttonyost fogom megjegyezni (a 2000-es, 2002-es talán kifejezőbb lett ebből a műfajból).

Tovább

Ripka Gergely

ÚJ stílusú édes tokajiak

Viszonyítási pontok #3

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább