Nincs még vége az évnek, nincs vége az édes hedonizmusnak sem! Hagyománnyá vált, hogy az én TokajMagic borklubomban 20 éves visszatekintéssel zárjuk az évet. Ilyenkor együtt ünnepeljük Tokaj nagyságát néhány igazi ritkasággal, miszerint képes évtizedeken át is örömet okozni nagyszerű boraival nekünk fogyasztóknak. Tavaly 2001 helyett 1993-al vigasztalódtunk, ám idén végre ismét volt ok meghajolni egy szép évjárat előtt: 2oo2 került a poharainkba, méghozzá nem is kevés aszún keresztül. Szerettem ezt az évjáratot. El is mesélem a borokkal együtt, hogy mitől volt emlékezetes 2oo2:

Húsz éves lassan. Toast kenyér, rumos, kókuszos illat, hecsedlis jegyekkel, sok botritisszel és érett tokajiakra jellemző szilvával. Az évjárat jellegzetes, eleven savai, citrusokkal, baracklekváros jegyeivel indul. Aztán az érett, komoly aszúk szilavlekváros jellege is megjelenik benne, de csupa lendület, szép tartás, kellemes éretséggel. Remekül egyben van még most is, gyönyörű érett tokaji élmény. 

Nagy, formabontó aszús év, egy új korszak előfutára, egy meghatározó rendszerváltó birtoktól. Gyakorlatilag átlátszatlan kólaszínű a bor (a palack falán durva kiválással, de a bor tiszta, szemben a 6 puttonyossal, ahol zavarosság előfordul a pohárba töltve is), sőt az "unikumszín" talán még jobban átadja a lényeget, hisz ez a bor is tele van gyógynövényes, herbális illatokkal, szilvás, aszaltas jegyekkel, végtelen komplexitással, de zavaró oxidációtól és öregségtől mentesen. Gyönyörű tercier illat, mely ennyi év után is képes levenni a lábunkról. Ízben elképesztő lendületű aszú, széles, gazdag, de nem hömpölyög vagy telít el. A pincére jellemzően a savak játéka, szerkezete ad a bornak tartást és vitalitást ebben a cukortartományban is (180+). Még mindig vannak csonthéjas gyümölcsök, gyógynövények és a bor él és virul mellé. Akár érlelhető is még, ha valakinek ilyen szándékai lennének. 

Van még borászat Hegyalján, aminek a létezéséről én is alig-alig tudok. Ahogy az persze elő is van írva, én is otthoni üzemmódra álltam át itt Pesten minden lehetséges téren. Hetente max egyszer mozdulok ki, akkor viszont a munkám és hivatásom a Tokaji borvidékre visz. Hogy ez ne csak az én megélhetésemről szóljon, úgy voltam vele március végétől, hogy támogassuk egymást a nehéz időkben: ha Hegyaljára kell mennem, segítek a borászoknak a pesti kiszállításban (térítésmentesen). Soha nem volt még ekkora szükségük ugyanis arra, hogy online rendeljenek tőlük. Rengeteg pince a helyi eladásból él, ami egy hónapja pár nap alatt teljesen befagyott. Így akinek volt már része tokaji pincetúrán, azok azért, akinek nem volt még azok azért álljanak oda kedvenc pincéjük mellé; ki-ki a saját favoritjait támogassa rendeléssel, mert csak így tudnak majd életben maradni! Könyveket vittem tehát Tokajba, és borokkal, címekkel tértem vissza a fővárosba, de hazafelé jövet beugrottam Szerencsre, a Budányi-fivérekhez, hisz ahogy az elején is utaltam rá, eddig kiestek a látómezőmből.

Erdei-Brüll György, fizikus hegyaljai zsidó rokonsággal bír. Másodnagybátyja a 70-es évek elején, tizenéves korában “csalta el” Pestről Mádra, röviddel ezután pedig már egy hordóval megrakott szekéren találta magát, mely Szerencs és Mád között zötykölődött, úton a történelmi mádi dűlők és a hagyományos tokaji borok készítése felé. Ahogy az persze ilyenkor lenni szokott egy szőlőmunkára fogott tinédzser esetében, ő is macska ügyességgel próbált kibújni a szőlőmunka kínjai alól, valósággal futva menekült vissza a pezsgő nagyvárosba kiélvezni fiatal éveit. Valami azonban mégis megfoghatta Hegyaljában, mert pár év múlva a másodnagybátty Feri bácsi 4 sor szőlőt bízott a fiatalemberre zöldmunkával, gyümölccsel, és persze annak borával együtt. Ez a felelősség volt az, ami szép lassan borászattá csiszolódott. - Az alapvető dolgok viszont azóta sem változtak a Brüll Pincénél: tradicionális borkészítés, oxidatív iskola, érett tokaji ízek egy sajátos világlátású, ösztönös, izraelita szellemű borásztól. - Mondanom sem kell tán, maximálisan szembemenve a mai tokaji fősodorral. Az ő borai mutatkoznak be a kattintás után. 

Miközben Hegyalján egészen remek aszútermés van kilátásban, kiváltképp az északi települések határában, mi is a borvidék egyik északi faluja felé vesszük az irányt. Olaszliszka lehetne éppen a huszonhét village egyik legragyogóbbja is. Eleve a település neve különleges hangzású, de ott vannak a gazdag izraelita emlékek (pl egy kultikus zsidótemető), van egy utca, amit Burgundia utcának hívnak, tőle nem messze, Kvaszingerék kertje végében pedig a legcsodásabb bodrog-parti naplementében lehet része annak, aki mondjuk kiköt náluk egy-pár pohár fröccs erejéig kajakozás közben. És akkor még nem említettem a hajdan őrtoronyként funkcionáló impozáns, sárga templom épületét, mely messziről sajátos sziluettet kölcsönöz ennek a szép kis falunak. 

Javában zajlik a 2019-es TokajKalauz bemutató turnéja, melynek utolsó kelet-magyarországi állomásához múlt vasárnap érkeztem. Három éve is volt egy remek premier a Tokajhegyalja Piac keretén belül, a Sárga Borház emeletén, melyet mindenképp szerettem volna idén is megismételni, ha már a friss Guide újonnan megcsillagozott birtoka egyébként is a *Disznókő Szőlőbirtok lett. Ez az idei most annyira szépen sikerült, hogy terveim szerint két év múlva egyetlen egy borvidéki premier lesz, ugyanitt. Mészáros László és csapatának nyitottsága révén nem is akármilyen sorral lett megtámogatva az idei bemutató (amiért ezúton is óriási köszönet). Három száraz bor és egy szamorodni után igen komoly aszúsorban lehetett része a 30-40 szerencsés résztvevőnek (mindenkinek nagyon köszönöm, aki eljött):

Idén harminc éve történt a rendszerváltás Magyarországon. Tokaj-Hegyalja történelmében óriási fordulatot és átrendeződést jelentett ez a dátum (ha lenne egy képzeletbeli toplista, 1989 biztos hogy a 10 legfontosabb évszám között lenne a helye). – Nem csak a birtokszerkezet formálódott át: a borkombinát átalakult, a jogutódját kereskedőházra keresztelték (hogy aztán pár éve ismét átnevezzék, és igazán nem világos, merre is tart most a Grand Tokaj). Az állami borászatot tehát lélegeztetőre tették a borvidéken, közben privatizáció útján komoly közép- és nagybirtokok alakultak ki (zömmel külföldi befektetések nyomán) bordói chateau-khoz hasonlatos módon (technológiával, nagy reményekkel, zászlajukra pedig az aszút tűzték); majd szépen lassan megjelentek a kisebb családi birtokok is a 90-es években, melyek inkább burgundi kisbirtokokként kezdték csiszolni, renoválni egy elfeledett, megkopott fényű történelmi borvidék értékeit: a minőséget, a terroirt és a Tokaji Aszút (hogy az új évezred teljesen új borkategóriáiról most kivételesen ne is beszéljünk).

Mint ismeretes a mezőzombori pince a márciusban bemutatott új TokajKalauzban kapta meg birtokcsillagát. A sorban ötödikként. Ennek apropóján válogattam össze pár ritka kincset aszúik legjavából a múlt pénteki TokajMagicre. A Disznókő tényleg elősorban aszú szempontból fontos. A rendszerváltás utáni borvidéki átrendeződések egyik legnagyobb dilemmája (máig), hogy mi legyen Tokaj fő üzenete, mely borra helyeződjön a hangsúly. Hiába konszolidálódott ugyanis a történelmi kategória, az aszú új stílusa (részben a Disznókő borai nyomán) egy friss, élénkebb, gyümölcsösebb irányba, az ezredfordulóval hirtelen a száraz borokról kezdett szólni minden, ami kicsit átírta a történelmi képleteket. Mád egyértelműen a furmintot kezdte el komoly volumenben (mindenféle árszegmensben) építeni a piacon, s ezt a magatartást részben a jobb jövedelmezőség és a borfogyasztási trendek miatt is sokan követni kezdték (ezeknél a pincéknél az aszú megmaradt a nagy évek ritkaságának). Míg a rendszerváltó nagyborászatok következetesen haladtak tovább az eredeti, 25-30 éve kitűzött üzleti modelljük mentén: a fő termék számukra a legértékesebb tokaji brand, az aszú, a tradíció, az édesség. Ebből készítenek a legtöbbet, magas minőségben. Néhány éve az 1 kg aszúszem+1 liter alapbor szabály átalakult hegyközségi szavazás útján: ma 1 kg aszúszemből 2 L aszú, eszencia és fordítás készíthető, ami annak a piaci modellnek kedvez elsődlegesen mely jövőjét az aszúborra építi (Disznókő, Hétszőlő, Oremus stb).

Idén több hőskori pionír pince is ünnepli a negyedévzázados évfordulóját.  Nyáron a szintén francia lendületű Disznókő tartott retropsektív kóstolót. Novemberben a Pajzos-Megyer ünnepelt méltó keretek közt. Kilencvenes évelbeli aszúik az első formabontó újaszúk közt robbantak. Mégis, a ’92- utáni Pajzos az egyik legzavarosabb történet a borvidék messzi északi felén. Egy dolog alapítani egy birtokot a rendszerváltás utáni Hegyalján és egy másik dolog mozgásban tartani a bárkát a viharos, háborgó tengeren. Francia alapítók, rengeteg birtokigazgató és borász váltotta egymást, hogy mostanra Laurent Comas irányítsa a birtokot. A tehetséges Bai Istvánt két fiatal sváb srác váltotta nem rég: Espák Pali, szőlész és Naár Ferenc, borász. Így hárman alakítják a jelenkori stílusát a pincének.