Kivételes kegyben részesülhettem pár hete. Tanítok borokról több kisebb-nagyobb suliban is, és nem rég az egyik tanítványom meglepte a csapatot egy 2006-os Massetoval (szoktunk ilyen bring your own bottle kihívcásokat belefűzni a tematikába a tanulás jegyében, de inkább a hiperes, benzinkutas, házi boros (!) büntikhez szoktam hozzá az elmúlt években…talán ez most az elégtétel volt). Long story short: a bor tulajdonosának barátja kapta ajándékba a palackot egy tehetős kollégájától, aki egy mámoros este végén kapta le a boros polcáról, és adta át búcsúzóul, majd a kedves tanítványnál kötött ki, aki a weben megnézte, mennyit érhet (kb félmillió forint körül mozognak most aktuálisabb évjáratok). Ő maga sem tudta igazán, mi is ez, így elhozta az órára. Ha már így alakult, elevenítsük is fel, hogy mi is pontosan a Masseto és hogyan születtek meg a szupetroszkán ikonok?

Aranyló szín. Gyönyörű hársas palackbuké, érett sárga húsú gyümölcsökkel, mint narancs, majd intenzív sárgadinnye, méhviasz, cukorkabolt és finom hordófűszerek. Ízben nagy test, krémes és a forró évre jellemző puhább tapintás, enyhe savval. Mégsem öreg, nehéz vagy túl érett. Komplexitásába vegyül egy kis fenolos kesernye, érezhető az alkohol, de méltóságteljes, tiszta és nagyon szerethető érett TokajDry tétel ez most (a Sajgó, Szent Tamás és Úrágya-dűlők terméseként). Időnként képes meglepni ez a nehéz évjárat...

Pár hónapja a pince Zenitje annyira megtetszett, hogy ezen felbuzdulva furmintfan a Borrajongóról adott nekem egy fél palackot a Generosajukból (Ezerjó és Piros Tramini rezisztencia célú keresztezés, 1951). A címke tanúsága szerint 15-ös alkohol, Mórról, láthatóan komoly ambiciók mentén. Érett sárga déli gyümölcsök, virágos, cukorkás, kedves illat, olajos magokkal, napokkal bontás után pedig erősödik bennem a gyanú, hogy pár botritiszes szem is keveredhetett az alapanyagba. Vastag korty, nagy test, krémes íz, a végén kis kesernyével. Valóban súlyos anyag. Hosszú és testes bor, melyet némi késői szüret hangulat, a meleg év és az alkohol kissé édesbe hajlít. Inkább az ezerjóra ütött szülei közül. Mindenképp hűtsük alá bontás előtt, különben az arányok elbillennek a nehézkesség, darabosság felé. Bizony jól esne némi frissesség és gyümölcs mutatóba. Mindazonáltal ez egy komoly bor, az ízek pedig példásan tiszták, profi az elkészítés és azok számára, akik szeretik, ha egy bor erőből, koncentrációból akar nyomot hagyni, azok biztosan szeretni fogják.

Heavyweight fehérbor. Vajas, kukoricás, klasszikus fás-chardonnay illat. Cseres felszínű a korty (hordó?). Kissé túlerőben játszanak az újvilági stlíusjegyek, aminek fahordó a főszereplője. Nem vulgáris vagy rossz ízű ez a fa, megvan a rajongótábora ennek a műfajnak is (de aki üde fehérbort keres, annak nem az Alpha a bora). Hosszúsága, vaskos teste tekintélyt is kölcsönöz neki.

Hordós, fás, vaníliás illat, tejcsokival, kissé illós háttérrel. Ízre étcsokoládés, hordófűszerekkel telített korty. Gyönyörű tanninok, harapható, rágható beltartalom. Ízig-vérig Takleres.

Kell-e még külön ecsetelni a Gróf Buttler kapcsán a korszakokat; Bukolyi László jelentősségét és ellentmondásos szerepeit, a látszólagos hanyatlás utáni 'gb' borok áruházi sikereit, Herczeg Ágnes szerepvállalását? Benedek Péter után egy másik fiatal borászra, immár Adamovich Károlyra hárultak a borkészítés feladatai. Az itt kóstolt borok még részben kettejük csapatmunkájából születtek meg. Konkoly Mihály sommelier meghívására érkeztem a Kogart Házba múlt héten, hogy megismerjem általa, Mikuska Péter, új birtokigazgató és persze a borász jóvoltából a pince jelenlegi helyzetét és borainak jelenlegi karakterét is.

Gyufafüst, fa, szotyi. Vajasság, krémesség jellemzi, de az előző évjáratnál szofisztikáltabb köntösben. Az alkohol kissé hevíti, mellette tökmagos, olajos magos ízek, viszonylag egyszerű, egyszólamú, laza szövésű hordós chardonnay.

A Sauska borokról sok újdonságot már nem nagyon lehet elmondani. Évek óta masszívan tartják pozícióikat a hazai elitben. Ez különösen a villányi borokra igaz, de egyedi irányt fölvállaló száraz tokaji boraik ugyancsak elindultak hódító útjukon (a villányi számozással és árazással parallel módon fölépítve a sort). Nem gondolom egyébként, hogy túl kéne magyarázni ezt a házasításos témakört a 3 számjeggyel ellátott tokaji cuvée-ik esetében. Biztos lesz, akinél ledobja az ékszíjat és "hogy kerül a csizma az asztalra?", megint mások (a nyitottabbak) elfogadják, hogy ez a pince másutt és másféle egyensúlyokat keres, mint a megszokott dűlős fumintok és hársak mívelői szerte Hegyalján. Azt szoktam a védelmükben elmondani, amit mindannyian tudunk: a tokaji fajtákat az elődök alapvetően édes bor készítéséhez szelektálták és arra is használták. - Ki tudja? Talán tényleg egy megfelelő arányú házasítás lehet a megoldás a nagy száraz tokaji meglelésében. Lehet, hogy nem csak Kárpát-medencei fajtákkal érdemes kísérletezni.... Senki sem tudja. De meg kell próbálni, meg kell kóstolni (noha, amint látni fogjuk, a fehérek közül nekem is épp egy helyi fajtákból összerakott tétel okozta a legtöbb örömet...ettől függetlenül, őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy muzsikálnak a 113-asok, 111-esek, 107-esek a jövőben).

Illatra nagyon intenzív sárgadinnye, ananász és mangó (kevés fajtajelleg, de engem ez nem zavart). Ízre lédús trópusi gyümölcsök és krémesség. Félszáraz érzet, hosszú, telt ízek, húsosság, gazdag bor az évjárat simaságával. A fajta hazai felhozatalán belül sajátos jelenség…

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.