Nem ismerős…? Ez mondjuk azért is lehet, mert a borok jelentős része exportra kerül. De talán Evinor Pince néven derenghet a történet. Azok között a borászatok és címkék között rémlik föl számomra is, mellyel nagyon sok üzlet polcain találkozhattunk a 90-es évektől napjainkig. Bizony Sárospatak egyik első családi pincéje ez, mely mostanra Simkó Családi Pince néven immár két generáció munkássága nyomán készíti borait a 27 saját hektár egy részéről (Tolcsva és Sárospatak közötti dűlőkről). Simkó Kitti pedig elvégezvén iskoláit, olaszországi inspirációk után immár ugyancsak a borász szakmát űzi és kamatoztatja azt a családi borászatban és vendéglátásban; hisz a történelmi pince felett egy szép panzió is épült a Rákóczi vár és a Bodrog közötti városrészben.

Közeleg az évvége: egy sor jeles alkalom, ünnep, amikor együtt vagyunk, sokan, nagyokat sütünk-főzünk, didergő lelkünk is valami ölelő melegségre vágyik. A tokaji aszú erre is ideális társunk lehet...lenne, ha kicsit gyakrabban hazavinnénk magunkhoz. Mindenféle nagysága és klasszikus pátosza ellenére nem kell félnünk nagyságától! - Én például minden évvégén örökbe fogadok legalább egy palack aszút. A jó benne az, hogy nem baj az sem, ha nem fogy el, mert egy aszú sokáig eláll, még kibontva is (de szinte mindig elfogy). Meg lehet kóstolni sokféle étel mellé, túl a klasszikus libamáj meg kék sajt meg diós, gyümölcsös desszerteken, sőt önmagában is mindig élmény. Sokszor elmondtuk már: az aszú maga az ünnep, a természeti csoda a borok közt. Ha csak egyszer az évben, legalább ilyenkor legyen ott ez a csoda minden ünnepelő pohárban...

A Bodrog Borműhely két egyetemi jóbarát kellemes története. - A hegyaljai Hajdu János és a pesti Farkas Krisztián közös projektje, akiknek a sorsa annak idején az Oremusnál töltött szakmai gyakorlat során pecsételődött meg. - A tolcsvai kultpincében az erjedési hőmérsékleteket méregetve határozták el, hogy ezt ők is megpróbálják saját és bérelt területeken, kicsiben, műhelymunka jelleggel. Ahogy az lenni szokott a hasonló szívből születő kooperációk esetében, mindketten szépen kiegészítik ezt a közös kis történetet a saját boros érkezettségükkel, saját képességeikkel, de mégis közös nyelv, közös ízlés mentén megálmodva a borminőségeket. Jani a borász, Krisztián a tapasztalt borértékesítő: más-más megközelítés, mégis milyen fontos mindkettő! Pár napja a My Wine borbárban olyan régiségeket mutattak be együtt, amikből ők maguk is csak ritkán bontanak. Tanulságok, sztorik, remek hangulatú este.

Bár a február idén is a furmintról, azon belül is főleg a száraz tokajiakról szól, de fontosnak érezzük, hogy közben Tokaj legnagyobb múltú és legkomplexebb borairól, az aszúkról, édesekről is szó essen (hisz a furmint ezen a téren is igazén kivételes fajta). De most egy különlegesség kerül terítékre: egy tiszta Kövérszőlőből készült tarcali aszút mutatunk be. - Illatban hordó, marcipán, fehércsoki, elegáns formát öltve. Ízre megvab a citrusos elegancia és az aszús mélység, krémesség is, utóízében szép élénk, cizellált savakkal.

Rengetegszer szóba kerül, mekkora potenciál is rejlik Tokaj legnagyobb kincsében, az aszúban. Talán az egész világon nincs még egy ilyen csodás bor, mely magas cukortartalma ellenére nemhogy egyensúlyos és finom, de eltartható, sőt akár évtizedekig fejlődhet, érhet palackban. Jobb valószínűleg ettől nem lesz (aki kóstolt már hordóból aszút, az nyilván egyetért ebben), de van ebben némi izgalommal vegyes büszkeség, ha kibontásra kerül egy idősebb aszú: ilyet csak Tokaj tud! Az évjárat, a termőhely és más titkokat ennyi éven át nem tudja a Földön más bor magában hordizni. Mindez különösen is érdekes, ha egy olyan kivételes évről van szó, mint 1956. Ugyan egy forradalom hangulatát még egy bor sem képes átadni, elmesélni (noha épp a tokaji aszú elég sok szabadságharcban és forradalomban játszott kulcsszerepet az erdélyi fejedelmek korában), ilyenkor októberben leginkább 1956-ra a fejünkben és a szívünkben emlékezünk: 60 éve tudott utoljára igazán egységesen a sarkára állni a magyarság, ahogy az erdélyi fejedelmek is kiáltak magukért csak egy másik korban, egy másik szabadságért.

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).