X

2014

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC: 20/03 ft. AszúGlass

Évadzáró poszt

Megjelent az AszúGlass és én alighanem még soha ilyen büszke nem voltam semmilyen szakmai projektemre. El sem tudom hinni, mennyire szeretik és vonzónak látják ezt a poharat. Pontosan ezt a hatást igyekeztem becélozni, és látom, ahogy az emberek tekintetét megigézi, ahogy nézik az üres majd aszúval töltött kelyhet, aztán megfogják és nem akarják elengedni, és birtokolni akarják. Pedig féltem, hogy nem értik majd: kézzel készült pohár, drága lesz, mindenki tart majd tőle (mi van ha eltörik?), de láthatóan a pohár eleganciájával és teljesítményével kivívta magának a sikert és a szakma megbecsülését egyaránt. Elképesztő napokon vagyok túl: december 8-án és 9-én Tarcalon, 10-én, az AszúDay-en Tokaj városában, majd december 11-én, 12-én és 14-én Budapesten mutattam be az új poharat. Múlt hétfőn a sommelier-szakma előtt, kedden pedig szokásos évi TM20-as kóstolónkon, ahol ezúttal tehát 2003***** kerül a poharakba.

Tovább

Ripka Gergely

Pajzos Tokaj - gyorsszemle

Új kapitánnyal a fedélzeten

Tavaly lett 30 éves a Pajzos. Ennek kapcsán több izgalmas tematikus kóstolásról tettünk említést, részletes jegyzeteket hasábjainkon. Talán kevesen tudják, de a francia tőkével alapított nagyborászatot bátran nevezhetjük a borvidék legnagyobb birtokának, hisz a két dűlőben (Pajzos és Megyer) összesen nagyjából 200 hektár képezi a cég tulajdonát (igaz ennek csak egy része terem), évente 350000 palackos produkcióval. Ebből adódóan amolyan állatorvosi lóként is tekinthetünk erre a birtokra: ami itt történik, az kicsit igaz a borvidék egészére is sok esetben. Lemérhető sokminden a borok árazásában, a termékportfólió súlypontjain, benne immár a pezsgő megjelenésével stb. Fontos változás tavaly óta, hogy birtokigazgatói poszton új kapitány vette át a kormánykereket Kolozsváry-Kiss Árpád személyében, aki Laurent Comas után sok tekintetben átkalibrálta a birtok napi szintű működését az első céges átvilágításai óta. Most nézzük meg közelebbről aktuális választékukat!

Tovább

Ripka Gergely

Dobogó Furmint: 2023-2003

20 tokaji évjárat portréja szárazban

Mindig értékelem, ha egy pince szép csendben, különösebb hivalkodások nélkül teszi a dolgát, és közben hű az elveihez is. Hegyaljáról több példát is lehetne hozni azokból, akik így dolgoznak. A Dobógó például soha nem akarta túldobogni az elmúlt évtizedekben a borvidék (elég tompa) alapzaját. Korai aszúikért rajongtam, és keveset beszélünk róla, de a TokajDry műfajban is a pionírok közt voltak. A Dobogó Furmint ugyanis 2003 óta minden évben elkészül! És soha nem akar több lenni, mint ami: egy korrekt árú alap száraz tokaji bor, ami megéri az árát. A legutóbbi hasonló vertikális napján (2018 ősz) Fiáth Attila emlékezetes facebookos kirohanása azt a harsány kritikát fogalmazta meg a tokaji furmintról, hogy úgy érik, mint Barbara Streisand. Azt nem állítom én sem, hogy minden furmint eszményi módon fejlődne a palackban, de pont azért tanulságosak az ilyen retrospektív kóstolások, mert megmutatják, melyik évjáratban mire képes a fajta, a termőhely, a borász, és szépen kirajzolódnak a különbségek, korlátaink, hogy tudniillik vannak olyan évjáratok, amikor a furmint lehet igazi csoda szárazban, és vannak évek, amikor sajnos 1-2 év alatt fogyasztandó bort is alig-alig ad. Nincs ebben semmi gond, nem kell szerintem ebbe semmi többet beleképzelni, mert bizony máshol is így megy ez. A Dobogó úgy kezdte el mindennek az értelmezését, hogy egy korrekt alapbort le tudjon tenni a fogyasztó asztalára, lehetőleg minden évben, és pont. Lássuk, melyik években jutottak ebben a munkában 20 év alatt legmesszebb…

Tovább

Ripka Gergely

HOLDVÖLGY Culture Tokaji Aszú 6 puttonyos 2014**

Illatában szép gomba, sok botritisz, de mellette gyümölcsök, főleg érett sárga húsúak! A hűvösé évjárat szép sava, ismét sok gomba, még több barack, és végtelen korty, finom egyensúllyal. Tiszta, eleven, modern aszú, igen kifinomult stílussal! (Halvány 8)

Tovább

Ripka Gergely

Hétszőlő - helyszíni szemle

Tokaji-hegy, déli oldal, nyugati szinteken

Sok kedves meghívást kapok termelőktől folyamatosan, igyekszem eleget tenni annyinak, amennyinek csak tudok. Makai Gergővel is már tavaly óta toljuk a látogatás dátumát. Múlt héten végre összejött ez is. Kovács Tibor visszavonulása után fiatalos, új energiákat lehet érezni a Rákóczi Pincében. 2017-ben már a borvidék első hivatalosan organikus aszúja is elkészült a francia alapítású tokaji pincében, és ha az ember a Hétszőlő dűlőiben sétál, olyan érzése támad, mintha nyugat-európai borvidékeken járna: látványos, gyönyörű, méltóságteljes bio birtok, mely méltó a tokaji aszúbor első említéséhez (1671). A címkéken is történtek újítások, de egyetértettünk a fiatal birtokigazgatóval abban, hogy azért az is pozitív, hogy az 5 puttonyosnál megmaradt a hagyományos (franciás) címeres címke. És hát igen: az is világossá vált ismét, hogy ez a birtok történelmileg is és ma is az aszúborok egyik legizgalmasabb bölcsője. Lássuk, mely friss tételek tettek erről tanúbizonyságot ottjártamkor!

Tovább

Ripka Gergely

Az édes bor élt és élni fog!

Nemzetközi mélymerülés a maradék cukorban

Izgalmas felkérésnek tettem eleget pár napja a Borkollégiumban. A 3 órás mesterkurzus célja az volt, hogy a világ különféle természetes édesboros technológiáit kóstoljuk össze (az erősítetteket tehát most kihagytuk). Jól tudjuk, hogy ez a piaci szegmens micsoda kihívásokkal küzd eladhatóság és rentábilitás terén, nem csak Tokajban. Mégis megdöbbentő volt azt látni e 21 borral, mennyire sok országban becsülik nagyra a termelők az édesség limitált kincseit mint a természet ritka ajándékát. 

Tovább

Ripka Gergely

Emerencia Selection 5 puttonyos tokaji aszú 2014

Szép mély arany szín, rozsdás villanásokkal. Illatában finom érettség, tercier jegyek, eleinte gomba, aztán finom fűszerek, fenyőgyanta (illatos fajtákat idéző karakter). Feltűnik egy kis dió, kajszilekvár is és kandírozott sötét húsú gyümölcsök, pl. szilva. Ízében a hűvösebb év egyenes, finom, frissítő sava mossa le a mézességet, a botritisz, szilvalekvárosság adta gazdagságot. Szép érettség, tartalmas aszú, kesernyés diós, gombás utóízzel. Élénk lendületű savakkal búcsúzik. A régi és az új iskola határán szépen egyensúlyoz, és remekül tartja magát az első kóstolás óta (közel az egy csillaghoz.)

Tovább

Ripka Gergely

Nem mind tokaji, ami arany…

Winelovers Top 100: édes borok kóstolója

Felettébb izgalmas kóstolót volt szerencsém megtartani a Borkollégiumban múlt pénteken. Az idei Winelovers Top 100 legszebb édes borai kerültek terítékre, melyek közt számos váratlan meglepetés is helyet kapott. Az idén nemzetközileg és itthon elismert szakértőkből verbúvált zsűriben én is helyet kaphattam. A mi panelünk csak édeseket kóstolt (szegény szerb hölgy mellettem a végén már úgy szuszogott, fujtatott a sok cukortól), elnökünk pedig Lenka Sedlackova MW volt; öröm volt látni (később), hogy a legtöbb bornál hasonló értékeléseket adtunk. Elképesztő, hogy milyen keveset ismerünk az édes borok stílusai közül, pedig mennyi színt, mennyi árnyalatot lehet találni a műfajon belül akár csak ebben a honi merítésben. A legnagyobb meglepetések persze most is Tokajból jöttek, de bizony a Balaton-felvidékről, sőt Aldebrőről is érkezett a pohárba eleddig számomra ismeretlen érdekesség. Lássuk is, hogy honnan!

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább