X

2012

Ripka Gergely

Kikelet - gyorsszemle

Origotól a tarcali dűlők csúcsáig

Stephanie-nál is bizony rég jártam már. Tán évjáratok is elmentek, amióta a borvidék talán legnagyobb szárazboros tehetségével utoljára le tudtam ülni kóstolni, beszélgetni, hallgatni, ahogy egyéni látásmódjával ráközelít Tokajra, Tarcalra, furmintra, hársra. Pedig náluk mindig van valami különös rezgés. Egy dolog azonban változatlan: Bereczék továbbra is kitartanak a Tokaji-hegy és Tarcal mellett. A borok mindigis elegánsak és csiszoltak voltak, szerkezetben és érésben ezek a borok egészen máshogy viselkedtek mindig, mint akár a mádiak, akár a bényeiek vagy bodrogkeresztúriak.

Tovább

Ripka Gergely

LOCH vertikális: 2008-2016

A világ legáradóbb rizlingje: narancs, fény és tüzijáték

Ma ismét a rajnai-rajongóknak kedvezünk. Van egy saar-menti pince, mely 2017-ben nálam minden rizlingkóstolón elvitte a pálmát. Annyival húsosabb, dúsabb, intenzívebb, mint bármelyik moseli, rheingaui, pfalzi pince bora, hogy elég gyorsan a személye kedvencemmé váltak.

Tovább

Ripka Gergely

Chablis, Mosel, Champagne, Burgundia

Az év első kóstolóján

Mert ennél jobban nem is lehet indítani egy évet. Eddig is csupa izgi témát sikerült körüljárni az elmúlt hetekben, végre kicsit több időm van írni az újév elején (ha már az óévben ez kevéssé tudott megvalósulni). De szeretném 2o18-at olyan posztokra felfűzni itt a Táncolón’, hogy legyen benne nagyon sok nemzetközi kitekintés a legjavára, s természetesen sok-sok írás Tokajról (mint egyedüli nemzetközileg presztízzsel rendelkező hazai borvidék). Így lehet a legjobban fejlődni.

Tar Ferinél volt egy kis morzsaparty Szilveszter után. Olyan tételek voltak kidugózva, hogy muszáj volt élni a remek lehetőséggel (megint). Még mielőtt úgy nézne ki a blog, mint egy Carpe Diem pr-oldal, rögötön bele is vágnék a borok bemutatásába…

Tovább

Ripka Gergely

Évzáró a FineWines.hu-nál

Bajnokok ligája 2017

Munkámból adódóan 2017 is úgy alakult, mint 2016 (s ahogy 2018 is fog): a legtöbb hétvégi boros eseményt ki kellett hagynom. Mégsem sajnálom, hogy  ennyire kevés kóstolóra jutottam el. Van ugyanis egy ivó, ahol mindig sikerült a pultnál vígasztalódni, ha Pesten lehettem. A Carpe Diem Borbár légkörét egész évben szomjazta a szervezetem és lassan talán azt is elmondhatom, hogy fővárosi törzshelyemmé kezd válni a kis borszentély. Számos 2017-es poszt köszönhető Tar Feri izgalmas kóstolóinak. Amíg az ember borkereskedésnél dolgozik, addig a kóstolás gyakorlása nem jelent gondot, de ma gyakorlatilag ez az egyetlen hely, ahol alkalmam nyílik trenírozni magamat borok terén.

Tovább

Ripka Gergely

Évzáró borok a klubban

Bring your own wine innen onnan

Eljött az évvége. Ilyenkor bőven van ok a közös borozgatásokra. A bor közösségformáló szerepe ilyenkor különösen jól érvényesül: összejövünk, kicsit ünnepi hangulatban, mégis kötetlenül, s mindenki hoz valamit, bármit, amit szívesen megmutatna a barátoknak. Milotta Laci (furmintfan) barátomnál több ízben is összeültünk idén, hogy különféle témák mentén kóstoljunk (ölelés érte neki); lesz ebből még egy poszt a fiók mélyéről hamarosan (lehet, hogy 2018-ra tolódik). Rszabi, Hegyi úr, Bernát Józsi és jómagam az alábbiakkal vezettük le a fordulatos 2017-es évet:

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább

Ripka Gergely

•Szepsy Szamorodni 2012.•••

Szepsy-klasszikus. Kirobbanó illat, lédús dolgokkal: narancshús, narancshéj, méz, kajszinektár, dzsem gyönyörűen, tisztán. A botritisz nem számottevő. Ízre ugyancsak kirobbanó, nagyon magas minőségű édes bor: hosszú, inkább édes, magas cukorral és savakban nem túl kifejezett. Maga a napsütéses, forró évjárat palackba töltve. Hihetetlen lendülete és mélysége van ennek a bornak, olyan, amit ilyen sűrű szerkezet, ilyen beltartalom mellett csakis Tokaj tud elegánsan viselni. Felejthetetlen bor, mely méltó koronája egy napfényes ebédnek. 

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább

Ripka Gergely

Negyed évszázad megbízhatóság Hegyalján

25 éves a Disznókő

Nehéz lenne mondani még egy olyan birtokot Tokaj környékén, ahol ennyire stabil és precíz minőséggel volt dolgunk a kezdetek, a rendszerváltás óta. Akármilyen borkategóriáról beszélünk, a Disznókő mindenben nagyon kiszámítható a magas minőséget tekintve. Nyilván az aszú a legfontosabb boruk, de mint nagyborászat, a piac tőlük is elvárja már a megbízható száraz bort, ami náluk belépőbor és nem több, a magaslatokat az édes borok jelentik, melyek late harvest és szamorodni alapokon nyugodnak. Mészáros László bevezetőjében is elhangzott, hogy az AXA Milessimé cégcsoport ugyan számos történelmi borvidéken készít borokat (Bordó mellett, Burgundiában, Portóban is), de Hegyalján kellett a legkreatívabbnak lenniük. Annyival egészíteném ki, hogy a legbátrabbaknak is itt kellett lenniük. Márpedig a Disznókő forradalmat indított a 90-es évek aszúival. Mérföldkövekkel ünnepeltük a 25 év komoly munkásságát:

Tovább

Ripka Gergely

Lenkey Géza – gyorsszemle

Szólóban és Takács Lajossal

A cím nem éppen szerencsés. Lenkey Géza borait ugyanis nem szabad gyorsan kóstolni. Meg kell adni nekik a türelmet. Érlelt tokajiak, melyek eleve maguk is hosszan készülnek, hosszú időt töltenek hordóban, míg a borász türelmesen vár (némileg szembemenve a piac elvárásaival). Vállaltan és büszkén készíti ezeket a borokat, melyet részben talán épp a piac, talán a családi változások alakítottak így: egyrészt ugyebár Gézának egy hirtelen életmódváltást jelentett a mádi birtok (édesapja halálával), de úgy döntött nem adja fel ezt a hagytékot, másfelől pedig Géza nem is szeretné elkapkodni a borok piacra dobását. Más a cél, más az ember is, mint a legtöbb pincénél. Most először jártam Gézánál, s kibe botlik nála a látogató, hát nem a jó Takács Lajosba?

Tovább
Hölgyeim és uraim: íme, a 10 pontos borélmény.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

„Ez a szabályozás hagyja az embereket dolgozni”//2.

Mészáros László az aszú új termékleírásáról

A február a furmint hónapja, mely vállaltan egy száraz furmintokról szóló eseménysorozat, egy hónapon át. Szembe kell azonban néznünk a ténnyel, hogy Tokaj még mindig inkább a világ legjobb édes borának, az aszúnak a hazája. Ez tette naggyá és a furmint tehetsége is ezekben a különleges minőségű borokban érhető tetten a legszebben Hegyalján. Folytatódik interjúnk Mészáros Lászlóval, a Disznókő birtokigazgatójával, aki az aszú 2013-as újragondolt termékleírásában fontos reformer szereplőként vett részt. Interjúnk első részében alaposan végigkövettük vele a feldolgozás főbb mozzanatait, illetve, hogy az új szabályozás mennyivel logikusabb arányokat ír elő a régihez képest. Ma az aszú erjedésének és érésének több évszázados titkairól, aszústílusokról, az esszencia és a koncentráció kérdéseiről a piac tükrében, a puttonyszámok szerepéről és a mai termékleirás szerencsés vagy épp hézagos aspektusairól lesz szó:

Tovább

Ripka Gergely

„Ez a szabályozás hagyja az embereket dolgozni”//1.

Mészáros László az aszú új termékleírásáról

Tokaj-Hegyalján a Hegyközségi tanács döntésének nyomán, miniszteri döntéssel 2013-ban megváltozott a szabályozás az aszú körül. Annak idején erről sokat cikkeztek, de a változásokból szinte csak két info ment át a köztudatba: az aszúnak 120 g/l fölötti cukortartalommal kell rendelkeznie, és hogy a 3 és 4 puttonyos aszú ezzel meg is szűnt. Ennél azért többről van szó, melynek most kezd igazán visszhangja lenni, hogy egyrészt átmegy a gyakorlatba, másrészt sokan sokféleképp vélekednek arról, mi is a szerepe Tokajban (és a nagyvilágban) az aszúnak, a világ legjobb természetes édes borának.

 

Tovább
Rákóczi Aspremont Kúria, Mád

Ripka Gergely

Tovább