X

2010

Ripka Gergely

Kalandok a Nyulászóban *Balassával

Bestbuy Grand cru

*Balassa István az idei TokajGuide-ban érte el a csillagos minősítést, és azt gondolom, több mint megérdemelt ez a méltatás eddigi borai alapján. 2006 óta változatos talajokról, számtalan referenciabort kóstolhattunk már tőle magas minőségben számos történelmi terroirról (Szent Tamás, Betsek, Mézes-mály, Thurzó stb). Számomra a parcellaszelekiók már kicsit mesterkéltek, túlgondoltak (és egyetértve Alkonyival, én is azon a véleményen vagyok, hogy amíg a dűlőket nem sikerült alaposabban megértenünk és megértetnünk, addig teljesen értelmetlen, erőltetett alábontani és bonyolítani a képet). De az kétségtelen, hogy a terroir-borászkodásban fiatal borászunk mindenképp éllovasa a borvidéknek. A mai nagyposztnak régi kedvencem, a mádi Nyulászó-dűlő lesz a főszereplője. Furmintfan szomszédnak köszönhetően sikerült egy remek sort gurítani a történelmi első osztályú termőhelyről.

Tovább

Ripka Gergely

*Disznókő - a csillagos aszúbirtok

Időutazás nyolc évjárattal

A sok száraz furmint után épp el is jött az ideje egy aszús posztnak. A *Disznókő a 2019-es TokajKalauzzal kapta meg a csillagát (nagyobb pincék közül elsőként), ami nagyrészt annak a különleges adottságnak köszönhető, hogy gyakorlatilag minden évjáratban képesek legalább egy magas minőségű aszútételt készíteni. Az egyedi fekvésű dűlőkkel rendelkező, francia alapítású nagybirtok fontos műhelye volt mindig a tokaji aszúnak, ahol 1992 óta 5 és 6 puttonyos mellett készül a legjobb években Kapi-szelekció (1999, 2005, 2011, 2015), sőt néha önálló eszencia is. Mindez nagyon egyedi, kimunkált és felismerhető stílusban palackozva, melynek őrzője Mészáros László birtokigazgató. Most az 5 puttonyosok fiatalabb kiadásaitól az idősek felé indultunk egy podcast interjút követően, hogy egy 20 éves állócsillaggal zárjuk a szép sort.

Tovább

Ripka Gergely

Holdvölgy Eloquence 2010*

Szép karamell, mézes, sárga húsú gyümölcsös, koncentrált botritiszjelleg, 2010-es gombássággal és pörkölt fás fűszerekkel. Sokat ígér, sokat ad, szinte aszús mélységgel, hosszúsággal, teltséggel. Aszalt és dzsemes kajszi, sok gombával, ami az évjárat sajátosságaként ízben is megjelenik. Sárga gyümölcsök és mádiasan széles krémesség érezhető a korty végén. Viszonylag sok cukor mellé még elférne azért némi sav. Bizonyság, hogy a nehéz év Hegyalján nem kizáró ok a nagy édes borok készítésében.

Tovább

Ripka Gergely

Szuperaszúk premierje a Borkoliban

Kiskarácsony nagy édesekkel

Az idei kemény év megpróbáltatásait levezetendő igazán szép felkérésnek tehettem eleget december 23-án, amikor is a **Szepsy István által már hetekkel korábban bejelentett első szuperaszúk debütálását celebrálhattam. A hazai sajtóban már több kört futott a Betsek- és Szent Tamás-dűlők 1-1 parcellaszelektált aszújának híre (2017-ből). A borvacsorával egybekötött fővárosi bemutatót a járvány miatt le kellett fújni a borászatnak, de a Borkollégium archívumának pár igen szép aszújával felvezetve, tíz szerencsés résztvevővel megkóstoltuk a mérföldkőnek számító két mádi tételt (melyek egyúttal alighanem a valaha készült legdrágább aszúk is). Hogy a szupertoszkán borokhoz hasonlóan új korszakot nyitnak-e meg a szuperaszúk… Nos, ezt majd a piac fogja eldönteni. Egy biztos: sokan beszélnek most róluk és nagyon kevés készült belőlük (2x960). Lássuk (mély vízbe dobva) tényleg annyira komolyak-e:

Tovább

Ripka Gergely

Champagne-i kincsvadászat Tar Ferivel

Prémium nyárvégi bubik a Carpe Diemben

Ha nyár, akkor pezsgő! De nem mindegy azért ilyenkor sem, mivel kényeztetjük érzékszerveinket. Tar Feri testvérünk pedig erre való tekintettel össze is csemegézett néhányat a kedvencei közül, hogy ebben a rendszerben hiba ne essék. Míg a Carpe Diem kicsit a végnapjait éli, az év második felében azért készülődés van meglepetésekre is. Igazából én nem is tudom, utána hol tud majd az ember hasonlókat kóstolni, ha ez a hely megszűnik. Így egyfajta vígasztalódásképp is jól esett ezt a sort közösen elfogyasztani. Ezen a remek estén többnyire nagyszerű, kisszériás Champagne-ok játszották a főszerepet, amolyan reflektorfényen kívüli stílusgyakorlat jelleggel (szép hazai felvezetéssel):

Tovább

Ripka Gergely

MÁDI KÖRkép - TokajDry tételek 10-20 évesen

Idős mádi borok a pincék legmélyéről

Mádon aztán zajlik az élet mindig. - A borvidék központjává érett 2000-től, a dűlős terroirgondolkodás jelentős borműhelyeivel, 2009 körül egy grandiózus kooperációval (Szent Tamás, mádi palack stb), ami kicsit egész Mádra kihatva sok metamorfózison ment keresztül. A befektető pár hete ránk szabadította a MAD bubbles jelenséget, mely sokakban sokféle érzelmet váltott ki; azt ki lehet jelenteni, hogy osztatlan sikert nem aratott a piacon és erősen szembemegy a második mondatom értékeivel is (aligha lesz azonban mérhető hatása bármire is). Azt tudjuk, hogy a közösségi összefogás nem a kedvenc témája sajnos borászainknak, és én is gyorsan megtanultam az elmúlt 10 tokaji évem alatt, hogy a legfőbb gond a borvidéken az, hogy lassan bármilyen téma mentén képes két hegyaljai borász végtelen vitába bocsátkozni (építő párbeszéd helyett). Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a piaci pozícionálás terén koncepciózus játékszabályokkal mind a mai napig adós a borvidék (működő eredetvédelem, jól átgondolt termékleírás, dűlők értelmezése, árpolitika stb). Tíz borász így nyilván tízféleképp fog gondolkodni a szőlészkedésről, a borkészítésről, stratégiákról, kb mindenről. Pedig a Mádi Kör egyike a borvidék számos egyesületének, melynek furamód épp a szigorú eredetvédelem az egyik legfőbb programpontja, ezt a borvidéken belül is önállóan (településileg) értelmezi és szervezi, ami zajos visszhangokat generál. Rendszeres tematikus kóstolóinak legutóbbi szeánszán nagyon kíváncsi voltam, hogy a hosszú életűnek tartott mádi szárazak miképp érnek a palackban. A meglepetések nem maradtak el:

Tovább

Ripka Gergely

BEMUTATKOZIK: Lengyel Ottó Pincészete (helyszíni szemle)

Hangulatos kis pince és vendégház Abaújszántón

Zajlik az élet Abaújszántón is mindeközben. Vendéglátás és borok terén is van új a nap alatt, amiről érdemes lesz egy friss kiadványban beszámolnom... Egy vérbeli tanárember, aki Abaújszántó központjától pár lépésre készíti borait pincéjében teljesen ösztönös módon. Ezek a borok nem trendkövetők, és az évjáratok, a termőhely, illetve a családi borászkodás stílusjegyeit rezzenéstelenül, őszintén közvetítik, sokmindent áthozva a hagyományos hegyaljai borászkodás jellegéből. Fordítás, szamorodni és aszú vonalon számos gyöngyszembe belefuthatunk boraik közt, s immár a második generációval Réka is igyekszik bekapcsolódni a borászat életébe. Vendégházuk mellett bátran keressük fel a gyönyörű, ódon pincét, ha ezen a szép településen át visz az utunk! Négy+ pontot bejáró ív mentén kóstoltuk meg aktuális boraikat:

Tovább

Ripka Gergely

Dolce Vita - bécsi bácsi: olasz lecke

Házi karantén idején életre kel a fiókban szunnyadó poszt

Pár hónappal korábban egy igazán rendkívüli botritiszes nagyvilági kóstolóban volt részem a Bécsben élő és dolgozó Varga Zoltán borgyűjtő jóvoltából. Belejöttünk az olasz borokba itt a blogon egy időre (ha már a személyes olaszországi látogatás egy ideig biztosan nem reális), ám most az alábbi nagyszerű sorral búcsúzunk Itáliától egy időre. A kóstolónak nem minden bora került be a posztba, egyrészt a töredékes jegyzetek miatt, másrészt volt pár érettebb bor is a sorban, amiről az idő vasfoga szinte már nem is hagyott semmi írnivalót. Egy 1991-es Prunotto Barolo, ami már jócskán a végét járta véleményem szerint, akárcsak egy 1979-es Badia a Coltibuono Chianti Classico Riserva, de az 1967-es Antinori Chianti Classico is túl jutott a szebbik korszakán. Nézzük, mik voltak igazán emlékezetesek az idő közben nemzetközivé formálódó borsorban:

 

Tovább

Ripka Gergely

BEMUTATKOZIK: Brüll Bormanufaktúra

Milyen lehetett a tokaji száz éve?

Erdei-Brüll György, fizikus hegyaljai zsidó rokonsággal bír. Másodnagybátyja a 70-es évek elején, tizenéves korában “csalta el” Pestről Mádra, röviddel ezután pedig már egy hordóval megrakott szekéren találta magát, mely Szerencs és Mád között zötykölődött, úton a történelmi mádi dűlők és a hagyományos tokaji borok készítése felé. Ahogy az persze ilyenkor lenni szokott egy szőlőmunkára fogott tinédzser esetében, ő is macska ügyességgel próbált kibújni a szőlőmunka kínjai alól, valósággal futva menekült vissza a pezsgő nagyvárosba kiélvezni fiatal éveit. Valami azonban mégis megfoghatta Hegyaljában, mert pár év múlva a másodnagybátty Feri bácsi 4 sor szőlőt bízott a fiatalemberre zöldmunkával, gyümölccsel, és persze annak borával együtt. Ez a felelősség volt az, ami szép lassan borászattá csiszolódott. - Az alapvető dolgok viszont azóta sem változtak a Brüll Pincénél: tradicionális borkészítés, oxidatív iskola, érett tokaji ízek egy sajátos világlátású, ösztönös, izraelita szellemű borásztól. - Mondanom sem kell tán, maximálisan szembemenve a mai tokaji fősodorral. Az ő borai mutatkoznak be a kattintás után. 

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj és a nagyvilág újabb találkozása

Nemzetközi merülés hegyaljai körben

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki 2008-2023

Érlelt löszborok tanulságai Tokajból

Idei első klubkóstolónkon a Furmint Február jegyében ismét az érlelhető TokajDry borok állócsillaga, a **Bott Pince került fókuszba. Volt már szuper Csontos, volt kiváló Exczelencziás, tavaly pedig csodás Határi vertikálisunk; idén 19-re lapot húzva bevállaltam, hogy folytassuk egy löszös dűlővel és pörgessük vissza az idő kerekét egészen a száraz tokajiak hőskoráig! Szokás bekiabálni (a partvonalról), hogy a löszről készülő borok sokkal kevésbé állják a sarat, mint a vulkanikus termőhelyről származó borok, melyet tudjuk, hogy több ízben is cáfoltak már *Kikelet borok. De az igazat megvallva a negatív oldalon is tudnék sajnos példákat mondani, akár csak a saját kóstolóimról, ahol bizony volt részünk nem egy kellemetlen meglepetésekben is sajnos a Tokaji-hegyről. De úgy voltam vele, hogy ha Bott, akkor érdemes újra esélyt adni a lösznek, hátha okosabbak löszünk. 70-80 éves gyalogtőkék, történemi első osztályú terület, magasan a Tokaji-hegy oldalában, minden évben 1000 palack alatt. Mi kell még? - Nagyon kíváncsi voltam, mit mutatnak az érett palackok. Íme:

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi “bikavérpárbaj”

Eszterbauer vs. Sebestyén

Sok évvel ezelőtt egy egri borásszal beszélgettünk az egri éjszakában egy már nem létező borbár teraszán Gárdonyi Géza egykori háza mellett. Sommásan annyit mondott bikavér témában, hogy míg Szekszárdnak a bikavér játék, addig Egerben nem az/élet-halál kérdése. Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kapcsán beszélgettünk, és egyetértettem vele, noha rendre mégis Szekszárd jött ki nekem meggyőzőbbnek, tisztábbnak az összekóstolások alkalmával. A kékfrankos alap mellett tudjuk, hogy Szekszárdon (egerrel ellentétben) a kadarka is fontos szerepet kap a bikákban, ami szerintem érthető, ha már a Kárpát-medencében vagyunk. Két általam kedvelt szekszárdi termelő borát kóstoltam most össze a nappaliban komparatív módon, hogy kicsit frissítsem a (szám ízét és a) tapasztalataimat a témában. 

Tovább

Ripka Gergely

Ajánló: jön a 12. Borkonferencia!

Robotok a szőlőben, mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény

Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a március 1-re szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül a több eseményre is elegendő témákhoz!

 

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Teleki: 2008-2022

I/IV. klubest (2024) részletei

I/IV: Már itt bujkál a kertek alatt február hava. Ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet más a témánk, mint Tokaj száraz oldala. Azon belül is a Tokaji-hegy száraz oldalával fogjuk megnyitni az idei TokajMagic eseménysorozatot. A löszös termőhely, az évjáratok és a furmint potenciáljáról a **Bott Pince Teleki-dűlős borsora fog mesélni majd nekünk, de ahogy mindig, most is csatlakozik hozzánk személyesen Bodó Judit, aki még nagyobb mesélő, és aki rengeteget segített ennek a különleges száraz borsornak az összeállításában is. Volt már korábban több dűlős összeállítás is tőlük, de a Telekit ilyen mélységig még soha nem jártam be én sem (alighanem a borok készítői sem):

Tovább

Ripka Gergely

Hogyan támogatható Tokajért végzett munkánk?

Patreon oldalam továbbra is él!

Ezen a felületen továbbra is támogatható mindennapi missziónk Tokajért: a TokajMagic események, az AszúGlass és hasonló erőfeszítések, a bárki számára bárhol hozzáférhető TancoloMedve borblog és adatbázis, illetve a 2023-ban már 3 nyelven megjelenő, nemzetközileg is díjazott, szabad és független TokajGuide, mely magas színvonalon, objektív mércék szerint mutatja be Hegyalja minőségeit ithon és külföldön egyaránt. Három csomag közül választhat, aki segítené a munkát: szamorodni, aszú és eszencia, melyek mindegyikéhez járnak bónusz ajándékok, de akár éves kóstolóbérlet is! A legkisebb támogatást is hálás szívvel köszönöm!

Tovább