X

2002

Ripka Gergely

Negyed évszázad megbízhatóság Hegyalján

25 éves a Disznókő

Nehéz lenne mondani még egy olyan birtokot Tokaj környékén, ahol ennyire stabil és precíz minőséggel volt dolgunk a kezdetek, a rendszerváltás óta. Akármilyen borkategóriáról beszélünk, a Disznókő mindenben nagyon kiszámítható a magas minőséget tekintve. Nyilván az aszú a legfontosabb boruk, de mint nagyborászat, a piac tőlük is elvárja már a megbízható száraz bort, ami náluk belépőbor és nem több, a magaslatokat az édes borok jelentik, melyek late harvest és szamorodni alapokon nyugodnak. Mészáros László bevezetőjében is elhangzott, hogy az AXA Milessimé cégcsoport ugyan számos történelmi borvidéken készít borokat (Bordó mellett, Burgundiában, Portóban is), de Hegyalján kellett a legkreatívabbnak lenniük. Annyival egészíteném ki, hogy a legbátrabbaknak is itt kellett lenniük. Márpedig a Disznókő forradalmat indított a 90-es évek aszúival. Mérföldkövekkel ünnepeltük a 25 év komoly munkásságát:

Tovább

Ripka Gergely

Polgár//40

Egy vérbeli borász visszatekintése az életműre

Sosem találkoztam még Polgár Zoltánnal. De még képen sem láttam, ami azért az internet világában igencsak furcsa. Hiszen mégiscsak a villányi ősbirtokok, nagy öregek egyike. Év borásza is volt, sőt egy másik érámban árultam is a borát. Mit jelentsen akkor ez? – Annyit biztosan, hogy Polgár Zoltán kerüli a felhajtást, nem az a borceleb alkat és ez nekem per pillanat inkább szimpatikus egy olyan korban, amikor egy új borászgeneráció több képviselője kezd átmenni facebook-hősbe: ha épp beborul/kisüt a nap/lemegy a nap a pincénél, muszáj leglább egy instagramos szelfimontázst közölnie.

Tovább

Ripka Gergely

Gere K O P A’ R…..1997-2012!

Így íródik egy mítosz

 

Gere Attila műfajt teremtett a Kopárral. Az első igazán tudatos villányi csúcsküvé. A vörösbor-kóstolók melletti viták, hogy ez a külföldi inspirációkból megszülető műfaj pontosan melyik évjárattal indult el (vagy ért véget) és kinek melyik tetszik/tetszett belőle igazán ugyanúgy része a marketing-történetnek, mint az, hogy ez az egyetlen magyar bor (so far), mely a bordói modellhez hasonló előjegyzésben működik. A 97-es első évjárat óta a harmada így fogy el mindig a 19-60 000 palacknak. A Kopár ékezetének port kavaró elvesztése is része volt a kitűnően működő marketing gépezetnek: Gere Attila kvázi kapott egy önálló márkanevet KOPAR néven (mindenki Kopárnak ejti), az eladások, palackszámok csak tovább nőttek. - Igazán senki nem rendült meg azon, hogy ez fantázianév és nem dűlőszelekció neve (a fogyasztók többsége vsz nem is igazán érti leszarja a különbséget). Történjen bármi, a Kopárt veszik, automatikusan, gondolkozás nélkül orvosnak, főnöknek, kollégának, partnernek karácsonyra. Az alapkoncepció tehát Bordóból van, a brandépítés és a marketing talán inkább toszkán beütésű (Ornellaia, Sassicaia). A Gere Kopár mostanra talán a leghíresebb magyar vörösbor-brandnek tekinthető. De mégis meddig jutott a Kopár közel 20 év alatt?

Tovább

Ripka Gergely

Az aszú csendes megszállottja

Széles aszúvertikális Tarcalon: Matyisák-Vízkeleti Pince

Kevés borászt ismerek, aki maga készíti hordóit is és mindkettőben eredményes. Matyisák Gábor az Andrássynál volt borász évekig, s egyben kádár is végzettségét tekintve. Az építkezések végeztével az idelátogatóknak is szeretné ezt a szakmáját méltó keretek közt bemutatni. Persze, hogy a borokban is több szerep jut a hordóhasználatnak, mint másutt. El tudom nézni. Tudni kell még róla, hogy az aszúborok megszállottja, elképesztő készletei vannak a különféle évjáratokból, és bár kevesen hallottak talán nevéről, akad néhány igazán szép és modern kiadás is nála. Mit néhány? - A tarcali pincében páratlan hosszú sort kóstolhatunk végig 5 és 6 puttonyosból, de aszúesszenciából és natúr esszenciából is. Csupa egyedi ritkaság a Tokaji-hegy tarcali oldaláról.

Tovább

Ripka Gergely

Amiben Tokaj verhetetlen

Érett botritiszes édes borok kóstolója

Vannak percek, amikor a sok ránk, magyarokra jellemző fanyalgás és szkeptikusság mellett időnként szünetet tartva büszkék lehetünk valaminkre. Úgy igazán! Tokaj édes borai bizony ilyenek. És ilyenek voltak évszázadokon át. A legjobb a világon. A címmel, alcímmel tulajdonképpen a legörömtelibb tanulságát már el is mondtam annak a kóstolónak, melyet nagyrészt bloggerek társaságában volt szerencsém átélni egy hete. Dagadtos meghívásának örömmel tettem eleget, mikor írta, hogy elég komoly botritiszes borokat fog kiszanálni a gyűjteményéből. Némelyik mellé odatett egy-egy hasonlóan érett külföldi tételt is, csak hogy ne legyünk nagyon belterjesek. Vakon, kettesével leplezve kóstoltuk az összes bort, noha a tokaji sor jelentős részéből nem csinált előttem titkot a szervező. Pár igen exkluzív ritkaság is került a sorba, olyan borokkal is, melyeket még én sem kóstoltam korábban. Azt is megnyugtató volt látni, hogy az alábbi tokajiak nagysága a legjobb kitekintéssel rendelkező, legkritikusabb szájú, legszkeptikusabb hazai bloggereket is meggyőztek a kóstoláskor.

Tovább

Ripka Gergely

Egy nap az Aszúért//#2.

5 puttonyosok: 2000-2010.

Közvetlenül a nem rég posztolt 6 puttonyos sor (+ebéd) előtt kóstoltuk meg az alábbi izgalmas aszúsort. Egészen pontosan a Tokaj Reneszánsz borászainak 5 puttonyosai kerültek a poharakba, mégpedig évjárat szerint sorrendbe állítva. Bevallom, kissé elvesztettem a fonalat afelől, mi is lenne most a csapásirány a Reneszánsz célkitűzéseiben, tevékenységében. Az mondjuk tény, hogy az egyik első borvidéki szintű összefogás volt, mely tematikus rendezvényeken próbált fölvonultatni egy átfogó merítést az autentikus hegyaljai pincékből. S teszi ezt a Reneszánsz nem csak budapesti évjáratbemutatóval egybekötött sétáló kóstolón, a Tokaj Nyitányon. - Több külföldi aktivitás is szerepelt programjukban. Újabban talán picit csendesebbek, dolgoznak a Borjourral karöltve a Nyitány közönségének megfiatalításán is, most pedig bekapcsolódtak az aszú-brand újratervezésébe is.

Tovább

Ripka Gergely

Disznókő//1 4 1 3

Új szamorodni brand születik

Eleve mit tudunk szegény szamorodniról? Lengyel szó (ahogy termett), annyira nem ősi elnevezés, mint a hasonló bort jelentő főbor, de azért mégis van hagyománya. Kevésbé intenzíven botritiszes években is remek minőséget ki lehet belőle hozni, noha divatosnak egyáltalán nem lehet mondani már régóta. Arról már nyáron tett Disznókős látogatásomat követően megemlékeztem, hogyan képzelte el a kilencvenes években a Mészáros László vezette, francia illetőségű nagybirtok a csúcsokat jelentő aszú alatti édes kategóriát. Náluk a szamorodni került hamarabb képbe (s csak jóval később jelent meg a késői szüret).

Tovább

Ripka Gergely

Disznókő szamorodni-retrospektív

A tokaji körút alkalmával Mészáros Lászlóval kellett egy interjút készítenem (meghökkentő részletek hamarosan a Tokaji Ősz felületein és itt is…). A Disznókőről többnyire aszúik kapcsán beszélünk. Más édes különlegességeket is készítenek. Ugyan a késői szüret csupán 1999-ben vált külön a szamorodnitól, utóbbi nagyon fontos (picit talán mellőzött) példa korunk tokaji szamorodnijai közt. Nem vagyok rá büszke, de a pince édes szamorodnijaival eddig talán nem is találkoztam, vagy ha valahol mégis, akkor nem szenteltem neki kellő figyelmet. Aszú alatti bevezetője mindig az évjáratnak a Disznókő szamorodni. Árban is nagyjából a fele (ötezer körül), és valóban remekül kiegészíti, beharangozza a később megjelenő aszút.

Tovább

Ripka Gergely

Bemutatkozik: Szabó Gyula bácsi/Szerencs

6 csillagos felütés

Nem kell tapsolni. Ismét sikerült trükkös, frappáns, sokértelmű, zsurnaliszta bulvármodorral kellően teletűzdelt címet választanom. Sebaj, lesz ez majd jobb is. Vagy rosszabb. A lényeg, hogy Mád után irány Szerencs, a borvidék kapuja. Szabó Gyula bácsit egy kedves, régi borkereskedő ismerősöm ajánlotta, mondván, hogy az öreg spártai körülmények közt is olyan borokat készít, hogy azt sok mádi sztár megirigyelhetné. A pincét a Varkolyék alatti, szerencsi alsó pincesor legvégén keressük, és valóban nem érdemes fengsuji-látványpincére vagy arisztokratikus enteriőrre, prémium zalto pohárra, fényesre suvikszolt kóracél-parádéra számítani: puritán, egyszerű, de közvetlen és szívélyes fogadtatásban lesz részünk. Ennél néha több nem is kell. A nehézségek és a küzdelmek által barázdált, nyolcvanéves arcon pedig olyan felhőtlen és őszinte mosolyt látunk majd (a kor ellenére), ami az általánosan fásult városi szürkeség után megfizethetetlen felüdülés. Gyula bácsi pincéjében nincs semmi döbbenetes bravúr vagy forradalmi minőség, de valahogy mégis elkapta az öregúr a fonalat, és meggyőződésem, hogy több, jóval fiatalabb kortárs tanulhatna őszinte boraiból. Egyszerűen azt látjuk, amit a borvidék tud: korrekt nem édes és elképesztő édes borok, és ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam.

Tovább

Ripka Gergely

Weningerék Kékfrankos-szobrai

KÉkfrankos - most mesterkurzus

A világ nagy borvidékein már mindenütt eljutottak oda, hogy a fajta réges régen nem meghatározó paramétere egy bornak. Mármint olyan értelemben releváns csak, mint a maradékcukor-tartalom vagy a bor színe mondjuk. Egy bordói vagy egy burgundi vörös esetében már nagyon régóta nem a fajták közti különbség a fontos üzenet, hanem az hogy a borász a fajtán, az évjáraton, az apró fogásokon keresztül mit tud megvillantani a borvidék és annak szűkebb termőhelyének jellegéből. A szobor anyaga a fajta, de amit a szobor ábrázol az a termőhely egy megnyilvánulása adott évben.

Tovább

Ripka Gergely

Német Riesling-magaslatok: Grosses Gewachs 2016

A Rajna-vidék csúcsai 2016-ból

A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal  a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).

Tovább

Ripka Gergely

Pajzos 25

Fordulatos történet két történelmi termőhelyen

Idén több hőskori pionír pince is ünnepli a negyedévzázados évfordulóját.  Nyáron a szintén francia lendületű Disznókő tartott retropsektív kóstolót. Novemberben a Pajzos-Megyer ünnepelt méltó keretek közt. Kilencvenes évelbeli aszúik az első formabontó újaszúk közt robbantak. Mégis, a ’92- utáni Pajzos az egyik legzavarosabb történet a borvidék messzi északi felén. Egy dolog alapítani egy birtokot a rendszerváltás utáni Hegyalján és egy másik dolog mozgásban tartani a bárkát a viharos, háborgó tengeren. Francia alapítók, rengeteg birtokigazgató és borász váltotta egymást, hogy mostanra Laurent Comas irányítsa a birtokot. A tehetséges Bai Istvánt két fiatal sváb srác váltotta nem rég: Espák Pali, szőlész és Naár Ferenc, borász. Így hárman alakítják a jelenkori stílusát a pincének.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább