Az első három évjárata csak 6 évente tudott elkészülni, a legutóbbi 2015-ös volt, mi az? Hát persze, hogy a *Disznókő Szőlőbirtok dűlős aszúja, a Kapi. Akik járják a borvidéket, azok naponta elmennek a csodás dűlő mellett, mely balra látható, ha elhagyjuk a Sárga Borház alatti új körforgalmat Sátoraljaújhely felé. Vastag, idős tőkék, abszolút déli kitettséggel részben az Alföldre, részben a Tokaji-hegy felé tekintve, mely kizárólag egy borászat művelésében van. A Disznókő dűlőinek különleges képessége, hogy itt minden évben tud több-kevesebb aszúszem születni, ha megvan hozzá a kellő türelem, de a löszös-rioliotos-agyagos Kapit még savai teszik egyedivé. Az idén 30 éves birtok pedig éppen az aszúiról vált híressé. A kiemelkedő évjáratok közül eddig mindössze 1999, 2005, 2011, 2015 adott nekünk önálló Kapi aszút, mely a minap  2017-ből ötödik kiadásával is bemutatkozott a szakma előtt.

Rengeteg jegyzet szunnyad a füzetemben, ami csak arra vár, hogy kiszabaduljon. Igyekszem mindenhonnan, mindenkiről, régi és új pincékről is hírt adni, amennyire időm engedi a készülő friss kiadás, a rendezvények és sokminden közepette. Szüntelenül kutatom továbbra is a meggyőző minőséget a hegyaljai pincék méylén (is). Ma a tehetséges és fiatal Varkoly Ádámról lesz szó, aki dicséretesen egyre inkább a hajdani mulató épülete alatti családi borászatra, az Árpád-hegyre összpontosít Szerencsen. Jó látni, hogy hozzá megérkezve mindig azonnal érezni, hogy tudja mit csinál: legutóbb, 2015 körül egy fél napos, nagyon tanulságos dűlőbejáráson találtam magam Tarcal és Mád között, most pedig egy spontán, de magabiztos pincebejárásra és kóstolóba kapcsolódtunk be Ádámnál. Lássuk mi történt náluk 5 év alatt:

Mint ismeretes a mezőzombori pince a márciusban bemutatott új TokajKalauzban kapta meg birtokcsillagát. A sorban ötödikként. Ennek apropóján válogattam össze pár ritka kincset aszúik legjavából a múlt pénteki TokajMagicre. A Disznókő tényleg elősorban aszú szempontból fontos. A rendszerváltás utáni borvidéki átrendeződések egyik legnagyobb dilemmája (máig), hogy mi legyen Tokaj fő üzenete, mely borra helyeződjön a hangsúly. Hiába konszolidálódott ugyanis a történelmi kategória, az aszú új stílusa (részben a Disznókő borai nyomán) egy friss, élénkebb, gyümölcsösebb irányba, az ezredfordulóval hirtelen a száraz borokról kezdett szólni minden, ami kicsit átírta a történelmi képleteket. Mád egyértelműen a furmintot kezdte el komoly volumenben (mindenféle árszegmensben) építeni a piacon, s ezt a magatartást részben a jobb jövedelmezőség és a borfogyasztási trendek miatt is sokan követni kezdték (ezeknél a pincéknél az aszú megmaradt a nagy évek ritkaságának). Míg a rendszerváltó nagyborászatok következetesen haladtak tovább az eredeti, 25-30 éve kitűzött üzleti modelljük mentén: a fő termék számukra a legértékesebb tokaji brand, az aszú, a tradíció, az édesség. Ebből készítenek a legtöbbet, magas minőségben. Néhány éve az 1 kg aszúszem+1 liter alapbor szabály átalakult hegyközségi szavazás útján: ma 1 kg aszúszemből 2 L aszú, eszencia és fordítás készíthető, ami annak a piaci modellnek kedvez elsődlegesen mely jövőjét az aszúborra építi (Disznókő, Hétszőlő, Oremus stb).

Sosem találkoztam még Polgár Zoltánnal. De még képen sem láttam, ami azért az internet világában igencsak furcsa. Hiszen mégiscsak a villányi ősbirtokok, nagy öregek egyike. Év borásza is volt, sőt egy másik érámban árultam is a borát. Mit jelentsen akkor ez? – Annyit biztosan, hogy Polgár Zoltán kerüli a felhajtást, nem az a borceleb alkat és ez nekem per pillanat inkább szimpatikus egy olyan korban, amikor egy új borászgeneráció több képviselője kezd átmenni facebook-hősbe: ha épp beborul/kisüt a nap/lemegy a nap a pincénél, muszáj leglább egy instagramos szelfimontázst közölnie.

Gere Attila műfajt teremtett a Kopárral. Az első igazán tudatos villányi csúcsküvé. A vörösbor-kóstolók melletti viták, hogy ez a külföldi inspirációkból megszülető műfaj pontosan melyik évjárattal indult el (vagy ért véget) és kinek melyik tetszik/tetszett belőle igazán ugyanúgy része a marketing-történetnek, mint az, hogy ez az egyetlen magyar bor (so far), mely a bordói modellhez hasonló előjegyzésben működik. A 97-es első évjárat óta a harmada így fogy el mindig a 19-60 000 palacknak. A Kopár ékezetének port kavaró elvesztése is része volt a kitűnően működő marketing gépezetnek: Gere Attila kvázi kapott egy önálló márkanevet KOPAR néven (mindenki Kopárnak ejti), az eladások, palackszámok csak tovább nőttek. - Igazán senki nem rendült meg azon, hogy ez fantázianév és nem dűlőszelekció neve (a fogyasztók többsége vsz nem is igazán érti leszarja a különbséget). Történjen bármi, a Kopárt veszik, automatikusan, gondolkozás nélkül orvosnak, főnöknek, kollégának, partnernek karácsonyra. Az alapkoncepció tehát Bordóból van, a brandépítés és a marketing talán inkább toszkán beütésű (Ornellaia, Sassicaia). A Gere Kopár mostanra talán a leghíresebb magyar vörösbor-brandnek tekinthető. De mégis meddig jutott a Kopár közel 20 év alatt?