x

Ripka Gergely

TOKAJ NYITÁNY/2012

AmIkor tokaj budapestre jön

Természetesen ebben az évben is megrendezésre kerül a Tokaj Reneszánsz Egyesület és a Borjour közösen megszervezett bemutatója, a Tokaj Nyitány. A helyszín új, de a hagyományokhoz híven idén is bemutatkoznak az új évjárat, az izgalmasnak tűnő 2008-as év aszúi, illetve a sétáló kóstoló mellett sok egyéb kurzus keretein belül ismerkedhet meg Tokaj Hegyalja csodáival (dűlős szárazaktól, késői szüreten át aszúkig) a laikus vagy épp rég elhivatott borkedvelő. Érdemes tehát szabaddá tenni a következő szombat délutánt:

Időpont: 2012. április 14. (szombat) 16.00 – 21.00
Helyszín:
Hotel Intercontinental Budapest (1052 Budapest, Apáczai Csere J. u. 12-14.)

A kötetlen, sétálós kóstoló 16 órától 21 óráig tart. Ez idő alatt a különteremben két mesterkurzust is tartunk (férőhelyek száma: 50 fő), szakértő előadók által vezetett kóstolókkal.

17:00 – 18:00: Magita, Katinka, Mylitta… Édes nem aszúk. Nem csak csajoknak. Létszám: max 50fő.
Bárdos Sarolta, Béres Melinda és Káli Ildikó bemutatja Tokaj könnyeden édes oldalát, egy várhatóan vidám hangulatú maszterklasszon, kilenc félédes és édes bor segítségével…
Megjelenő borászatok: Gróf Degenfeld, Disznókő, Tokaj Nobilis, Béres, Dobogó, Patrícius, Dereszla, Bodvin, Füleky
Részletes borsor


18:30 – 19:30: 2011 dűlőszelektált furmintjai. Betsek, Lapis, Király…
Szent helyek, nagy borok. Létszám: max 50fő.
Egy jó év már-már kultikus borainak első bemutatkozása, vagyis egy nagyszerű évjárat-debütálás Horkay András borszakértő vezetésével.

Megjelenő borászatok: Gróf Degenfeld, Disznókő, Tokaj Nobilis, Béres, Barta, Patrícius, Dereszla, Dobogó, Sauska-Tokaj
Részletes borsor


Az első 15 érdeklődő számára biztosítanak kombinált belépőt, mely tartalmazza a sétálójegyet, belépést a két mesterkurzusra, valamint délután 2 és 4 óra között lehetőséget a részvételre egy 2008-as aszúkóstolóra, a borászok társaságában. (A kombijegy ára: 15.000 Ft.)
Aszúikat bemutató borászatok:
Gróf Degenfeld, Disznókő, Tokaj Nobilis, Béres, Dobogó, Barta, Patrícius, Dereszla
Részletes borsor

Tokaj Nyitány a Borjour szervezésében! Várunk Benneteket Tokaj gyöngyszemeivel és az Intercontinental dunai panorámájával!

Kiállító borászatok: Gróf Degenfeld, Disznókő, Tokaj Nobilis, Béres, Dobogó, Barta, Patrícius, Dereszla, Tokaj Classic, Alana-Tokaj, Samuel Tinon, Bodvin, Füleky, Sauska-Tokaj

Belépők:
- Sétáló kóstolójegy: 4000Ft elővételben, 5000 Ft helyszínen
- Mesterkurzus 1 – Édes nem aszúk. Nem csak csajoknak: 2000 Ft elővételben, 3000 Ft helyszínen
- Mesterkurzus 2 – Dűlőszelektált furmint kóstoló 3000 Ft elővételben, 4000 Ft helyszínen
- Kombinált jegy – Sétálójegy + mesterkurzusok (Aszú kóstolón kizárólag a kombinált jegy megváltásával lehet részt venni)
A jegyárak tartalmazzák: korlátlan Naturaqua ásványvíz fogyasztás és kóstolómennyiség a borokból.

Pohár: bérelhető, 1000 Ft-ért, melyet a kijáratkor leadott pohár ellenében visszatérítünk.

Jegyértékesítés:

1. Internetes utalással:
2012. március 27 – április 11-ig (szerda).

Számlatulajdonos: ALKOMÉDIA KFT.
Számlaszám: HU29-10102103-59056000-01003009
Számlavezető: Budapest Bank
A Közlemény rovatban a regisztráció beazonosításához kérnénk a következő adatokat beírni:
email cím + hány db belépő és melyik
(pl: xy@gmail.com, 2dbSétáló+ 2dbMesterkurzus 1.)
Az utalás megérkezését követő 1-2 napon belül e-mailben küldjük a megrendelt vouchert.

2. Jegyek személyesen vásárolhatók az alábbi helyeken (csak készpénzes fizetésre van lehetőség):

2012. március 29. 14 órától!!!- április 14-ig (szombat):

Decanter Borszaküzlet
Budapest 12. ker. Kléh István u. 3. (MOM Park mellett)
Nyitva: H-P: 12-20, Szo: 10-14
Telefon: +36 1 201 9029 (nyitva tartási időben), mobil: +36 30 970 1256
www.bormindenkor.hu
Felhívjuk figyelmét, hogy jegyvásárlás esetében csak készpénzes fizetésre van lehetőség, az üzlet egyéb termékeit kártyával is kiegyenlítheti.

Gasztrotéka
Budapest, 11. ker., Sopron út 24. (Sopron út és Hauszmann Alajos utca sarok)
Nyitva: H-P: 07-19:30, Szo: 9-13
Telefon: +36 30 378 4810, +36 1 704 8810
www.gasztroteka.com

Divino Borbár
1051 Budapest, Szent István tér 3.
Nyitva: V-Sze: 12-24, Cs-Szo: 16-02
Telefon: +36 70 935 3980
www.divinoborbar.hu

innio
Budapest, 1051 Október 6. utca 59.
Nyitva: V-Sze: 07-24, Cs-Szo: 08-02
Telefon: +36 70 311 1010
www.innio.hu

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább