Nehéz megmondani, mi az az érzés, ami Tokajba csábít újra meg újra. Egy láthatatlan kötelék, vagy még inkább ösztön. Hisz nem tudom pontosan, nem érthetem pontosan (kívülállóként), miben áll nap mint nap a zűrzavar vagy épp egység, ami kirajzolódik egy borvidéken, ahol soha nem éltem. Csak egyszerűen azt érzem, hogy valami húz Tokaj irányába. Ahogy arról nem rég szót ejtettem, egy téli hétvégét ismét Tokajban töltöttünk Marcival (és az ő Pannijával). Tokajba érkezni és ott időt eltölteni mindig felemelő, s egyben összetett érzés. Távol a világtól, az IMF-től, leminősítéstől, árfolyamoktól, és más ennél is fölöslegesebb információáradattól, melyek széles sávon zúdulnak nap mint nap a fejünkre, s melyek teljesen ki is üresítik a rohanó mindennapokat. Tokaj számomra a legnagyobb kérdések és válaszok hazája, ahova mindig különleges érzés megérkezni, ahol egy rövidke időre mintha valóban megállna az idő is.

A pincék mélyén olyan őserő és elhivatottság pulzusát lehet kitapintani, ami napjaink világban már csak igen kevés helyen érhető tetten. Megható, erőt adó, motiváló, tanulságokkal teli. Ahogy Bott Judit mondta, az itteni borászok legjavának egyik közös vonása, hogy mindig előre felé menekülnek, bármi is legyen az épp aktuális akadály (amiből soha nincs hiány, ha itt valaki borásznak áll): viszontagságos évjárat (2010), aszúhiány, ellopott/elpusztított javak, a drága időt teljesen fölemésztő bürokratikus útvesztők, olykor a meg nem értettség is stb. Ugyanakkor jó volt látni mind a 4 pincénél, hogy eladási gondokkal nem küzdenek (bár tény, hogy a kisebb birtokméretet képviselik mind).
A töretlen lelkesedés, a bővülések, metamorfózisok, kisebb-nagyobb szemléletváltások mutatják, hogy minden dolog formálódik. Mintha egy ilyen ősi borvidéken is minden egy folyamatos kikristályosodás részét képezné (évszázadok után is), akármilyen tudatos borásszal is hozza össze az embert a sors (ebből a szempontból például Tokaj ezerszer izgalmasabb borvidék, mint ugyanazon a kijárt úton évszázadok óta haladó európai klasszikusok). - Miképp nyúljunk a dűlők kérdéséhez? Egyáltalán mikor lesz elég érett, felnőtt, egységes egy borvidék szemlélete a dűlők helyén kezeléséhez? Hogyan kéne fölépíteni egy borászat/borvidék szortimentjét? Mennyire aprózódjanak ezek? Mely fajták igazán méltók arra, hogy egy ilyen komoly termőhelyen esélyt kapjanak? Milyen elvek mentén érdemes összefogni egy régión belül? Mikor lesz a borvidék névadó, központi városának, Tokajnak egy nemzetközi szemüvegen át nézve is értékelhető étterme (ha már a kisebb Encsen, Mádon, Tarcalon találunk ilyet)? S egyáltalán: mikor vesszük észre, hogy Tokajból bor- és gasztroturisztikai célpontot kell csinálni, egy olyat, ami belföldiek és külföldiek számára egyaránt hívogató?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések sorjáznak a fejünkben, s az emberben akaratlanul is föllángol a vágy, hogy bárcsak tehetne valamit. S bizony tehetünk. (Én például tele vagyok naiv tervekkel.) De ki-ki a maga módján is tehet Tokajért (bármiért), csak föl kell ismerni ennek a módját (pl, ha minden család minden évben egy palackkal több valódi aszút bontana ki, az máris egy egészen szép előrelépés lenne, nem rég írtam olyanokról is, melyek még megfizethetők is... De szembetűnően szinte minden borász elmondta, mekkora hangulata van egy dűlőtúrás kóstolónak: szabad levegő, kirándulás, tanulás...ennyi ne férne bele egy átlagos családnak? A borászok olyan szívesen és önzetlenül közreműködnek ebben, ha látják az érdeklődést). Nem kell tehát óriási dolgokra gondolni.
Nemrég úgyis megkaptam, hogy néha olvashatatlanul terjengős és tárgyilagos vagyok (de kell a kritika). Úgyhogy mi például ezt a hetet arra fogjuk szánni, hogy hosszabb-rövidebb beszámolókra szétbontva megpróbáljuk átadni az élmények sorát, amikben idén is részünk volt Tokaj Hegyalján, ezzel arra próbálva sarkallni az olvasót, hogy tegyen hasonlóképp. Szervezzenek borvidéki hétvégéket családdal/nyitott barátokkal, amennyire idejük engedi! Kevés hasonlóan izgalmas hétvégi programot tudnék hirtelen mondani (persze, ha nagyon akarnék, biztos tudnék…). Több helyre terveztünk mi is borvidéki túrát mostanában (Somló, Mátra); - azonban beszédes, hogy mégis Tokaj az egyedüli, ami másodszor is összejött.
(A véletlen egyébként úgy hozta, hogy pár nappal előttünk járt Hegyalján két szakíró is, úgyhogy sokfelé olvashatunk majd bizonyára izgalmas írásokat. Tokaj újabban folyamatos reflektorfényben van mindenütt. Itt is. S ez így van rendjén.)