A Pinotage
dél-afrika csillaga
A pinotage az egyetlen dél-afrikai nemesítésű, nemzetközi karriert befutott borszőlő fajta. 1925-ben a stellenbosch-i egyetem Welgevallen nevű kísérleti farmján a pinot noir és a cinsault keresztezésével állította elő az ismert szőlész Abraham Izak Perold professzor. Perold volt a stellenbosch-i egyetem első szőlész-professzora.
A cinsault főként Franciaországban a Rhone és Languedoc-Roussillon vidékén, valamint Észak-Afrikában és Korzikán terjedt el. Legfontosabb tulajdonságai, hogy nagyon jól bírja a magas hőmérsékletet és nagy termésmennyiségekre képes. Megfelelő terméskorlátozás mellett bora szín- és aromaanyagban gazdag, tartalmas, húsos, inkább robosztus, mint elegáns, jó savstruktúrával, alacsony tannintartalommal, aminek eredményeképpen kevésbé alkalmas érlelésre. Főként házasítások alapanyaga.
A pinot noir az egyik legelegánsabb, legelismertebb szőlőfajta a világon. A világhírű Burgundia és Champagne kékszőlő fajtája, de számos más borvidéken is előszeretettel telepítik. Kifinomult savstruktúrával rendelkezik, inkább a hűvösebb éghajlatú területeket kedveli, ahol elegáns savait és alacsony tannintartalmát érvényesítheti, megőrzi. Bora gyümölcsös, a végletekig elegáns és ideális esetben rendkívül hosszan érlelhető. Hátránya, hogy viszonylag nehezen termeszthető, érzékeny és nagy szaktudást igényel.
Perold professzor célja valószínűleg egy olyan szőlőfajta előállítása volt, ami örökli a cinsault bőtermő jellegét, hőtűrését és színgazdagságát, valamint a pinot noir eleganciáját, fineszességét és érlelhetőségét.
A keresztezésből sikerült négy magot előállítania, amiket az egyetem kísérleti farmján (Welgevallen), saját kertjében ültetett el. 1927-ben azonban a KWV-nél (Ko-operatiewe Wijnbouwers Vereniging – dél-afrikai borászati szövetkezet) vállalt állást és otthagyta az egyetemet, a kert pedig elburjánzott.
Az egyetem elrendelte a kert rendbe tételét. Charlie Niehaus az egyetem fiatal előadója, aki tudott a Perold által elültetett fiatal növényekről, a professzor jogutódja Charles J. Theron segítségével megmentette azokat és áttelepítette az Elsenburg-i Mezőgazdasági Főiskola kertjébe.
1935-ben Theron-nak Welgevallen-ben az újonnan szelektált vírusmentes Richter 99 és Richter 57 nevű alanyokra szemezve sikerült továbbszaporítania a fajtát. Ekkoriban a cinsault-t Dél-Afrikában helytelenül hermitage-nak nevezték, és az új fajta elsőre a Perold’s Hermitage x Pinot nevet kapta, majd Theron keresztelte el ma is használatos nevére a pinotage-ra, ami a két szülő nevének összevonásából származik.
Először Elsenburgban telepítettek be egy kisebb területet az új fajtával és 1941-ben készítették el az első hordó bort a terméséből, kísérleti jelleggel. Ezután reklám jelentőséggel bírt az első szőlőhegy betelepítése a fajtával a Myrtle Grove farmon, Sir Lowry’s Pass közelében 1943-ban.
Charlie Wall a stellenbosch-i egyetem docense – aki egyébként az első hordó bort is készítette – lelkes rögbijátékos lévén csapattársainak is ajánlotta a fajtát, többek között Paul Sauer – a Kanonkop Borgazdaság tulajdonosa – illetve Peter Morkel – a Bellevue tulajdonosa – figyelmébe. Még ugyanabban az évben, 1941-ben telepítették el az azóta legendássá vált borokat adó tőkéket a Kanonkop birtokon.
A két borász 1959-ben, majd 1961-ben nagy sikerrel mutatta be az új fajtát a Fokvárosi Borászati Fesztiválon. Az első jelentős eredményt 1959-ben a Bellevue pincészet pinotage bora hozta, amikor a Fokföldi Újborversenyen első díjat nyert. Ez a bor volt az első, amit a Stellenbosch Farmer’s Winery pinotage néven Lanzerec márkanév alatt forgalomba hozott 1961-ben.
A kezdeti sikerek hatására telepítési hullám indult meg az 1960-as években. Elterjedését segítette, hogy a többi telepített szőlőfajtánál korábban érett, előbb lehetett szüretelni és így a fő szüreti szezonról vett le terhet, valamint akkoriban nem utolsó tényező volt, hogy megfelelő metszéssel magas termésmennyiségeket produkált. Ettől függetlenül a pinotage egy új, ismeretlen jövevény volt az országban, nem volt még a gazdáknak kielégítő tapasztalatuk a fajtáról, ezáltal bizodalmuk sem igazán volt benne. Valamint bogyói olykor nehezen kötődtek, esetenként a fürtökben eltérő érettségi állapotú bogyók jelentek meg, illetve korai klónjai fogékonyak voltak a vírusos levélsodródásra (Grapevine leaf-roll virus). Ezen tulajdonságok tükrében érthető, hogy a fajta által elfoglalt terület aránya a ’80-as évekig alacsony maradt, mindössze 2500 hektárt tett ki.
1976-ban angol Master of Wine borszakértők fokvárosi látogatásuk és pinotage-borok megkóstolása után elég lesújtóan vélekedtek a fajtáról, „forró és borzasztó” illattal és „rozsdás szög” utóízzel jellemezve azt. Kétségkívül nem lehet a nagy bordeaux-i borokhoz hasonlítani a pinotage borát. Tannintartalma – bár gazdag – elmarad azokétól és aromavilága is egyedi arculatot visel. Erdei gyümölcsök, keleti fűszerek, kandiscukor, kátrány, füstös-földes jegyek és olykor banán vagy egyéb trópusi gyümölcsök aromái is megjelennek illatában, illetve egy acetonos jelleg, amit az erjedés alatt felszaporodó izoamil-acetát nevű vegyület okoz. A gazdák többsége fajtajellegnek titulálja, ám nem mindenki tud azonosulni, megbarátkozni vele. Mindez, együttvéve a nemzetközi negatív visszhanggal a fajta arányának csökkenését hozta egészen a ’80-as évek végéig. Környezeti igényeinek jobb megértésével azonban rendkívüli borokat produkált.
A pinotage, születése óta a divattal sodródott, hol telepítették, hol háttérbe szorították. Ezt jól mutatja az is, hogy a ’80-as évek elején a fajta részesedése az összes szőlőtermésből 5% körül volt, ami a ’90 es évek elejére 1,9%-ra esett vissza, az évtized végére pedig 6,7%-ra emelkedett és elkezdett ezen a szinten stabilizálódni. Az apartheid-politika 1994-es megszűnésével, a nemzetközi piacok nyitni kezdtek Dél-Afrika felé és ez a pinotage fellendülését hozta. A ’90-es évek eleje óta, a kereslet kielégítésére erőteljes telepítés folyik Stellenbosch, Durbanville és Paarl vidékén és 1997-re a fajta borai minden egyéb dél-afrikai bornál magasabb árakat értek el.
A ’80-as évek végi 2500 hektárhoz képest manapság mintegy 4000 hektáron termesztik a fajtát, de az igény ennél lényegesen nagyobb a borára. Kisebb-nagyobb mértékben az ország összes szőlőtermő területén jelen van, de a termés közel felét a Stellebosch régió adja. A ’80-as évek elején például az összes mintegy 8,4 milliós országos tőkeszám megoszlása a következő volt: Stellenbosch, 3,3 millió, Paarl, 2,3 millió és Malmesbury, 1,6 millió és a többi borvidék összesen 1,2 millió tőke.
A pinotage megrögzött hívei éppúgy megtalálhatók a dél-afrikai borászok között, mint hajthatatlan ellenzői. Krieges, a Kanonkop pincészet borásza vagy Jan Boland Coetzee a Vriesenhof tulajdonosa kiemelt helyen kezelik a pinotage-t, nagyszerű borokat készítve belőle, míg André van Rensburg, a Vergelegen borásza szerint a pinotage-nak nincs helye a szőlőhegyen.
Hogy kinek van igaza, mindenki döntse el maga, ízlés kérdése is a pinotage borának megfelelő értékelése. Tény, hogy számtalan nagy bor készült már a fajtából. Robert „Oz” Clarke brit boríró szerint a pinotage egyes termelők általi lenézése, abból ered, hogy ez a fajta egy határozottan újvilági stílusú bort ad, míg a dél-afrikai borokkal szemben az egyik fő elvárás, hogy európai stílusjegyekkel rendelkezzenek, amire egy shiraz vagy cabernet sauvignon képes lehet, egy pinotage azonban nem. Annak ellenére, hogy egy burgundi és egy Rhone-vidéki fajta keresztezéséből született, egyik szülőjének jegyeit sem hordozza igazán és a legkevésbé sem hasonlít francia borra. Kevésbé bír kritikai jelentőséggel, de az is tény hogy Dél-Afrikán kívül csak Új-Zélandon és az USA-ban (Kalifornia, Virginia) található meg a fajta, valamint Brazília, Kanada, Izrael és Zimbabwe is telepített a fajtából elhanyagolható mennyiségben, illetve német borászok kezdtek kísérletezni vele, de Dél-Afrikán kívül sehol sem számottevő a jelenléte.
Rettentő sokrétű fajta. Az egészen könnyű, üde, reduktív vörösboroktól, a hétköznapi ivóborokon és rozén át a testes, érlelt, nehéz vörösborokig mindenféle bort készítenek belőle, sőt alkalmas portói stílusú erősített borok és pezsgő (Cap Classique) készítésére is. Házasításra is előszeretettel használják, alap alkotóeleme az ún. Cape Blend-nek (minimum 20% pinotage-t tartalmazó vörös cuvée).
A fajta szülőjéhez a cinsault-hoz hasonlóan erőteljes növekedésű és termesztése egyszerű. Korai érésű és magas cukorfokkal szüretelhető. Képes akár a hektáronkénti 120 hektóliteres termésmennyiségre is. Az idősebb (40 év feletti) tőkék esetében ez a termésmennyiség természetes módon 50hl/ha-ban korlátozódik. Ezért van különösen nagy szerepe a természetes terméskorlátozás szempontjából az ültetvény korának. A borászok idővel megtanulták a fiatal pinotage tőkék megfelelő terméskorlátozásának mértékét a jó eredmény elérése érdekében, de kétségkívül az idős, öntözetlen, gyalog művelésű tőkék (ún. bush-vine) adják a fajta legjobb borát.
A borkészítés gyakorlatában két egyedi dologra kell különös figyelmet fordítani: a bor nyersségének, durvaságának, illetve a már említett acetonos jelleget előidéző izoamil-acetát képződésének kontrollálására. A bor illótartalmának ellenőrzése szintén fontos szempont. A ’90-es évektől kezdve a borászok hosszú hidegerjesztést alkalmaztak, valamint amerikai és francia tölgyfahordós érlelést, hogy minimalizálják az illó észterek mennyiségét.
A szőlő rendszerint magas tannintartalommal bír, ami a macerációs időtartam lerövidítésével megszelídíthető, ugyanakkor a lé cefrével való érintkezésének időtartama befolyásolja a kialakuló aromák intenzitását, például a pinotage-ra jellemző szeder, faeper és szilvaaromák kialakulását, amik a rövid héjon tartás által veszítenek határozottságukból. Néhány borász egészen túlérésig a tőkén hagyja a gyümölcsöt és rövidebb hordós érlelést alkalmaz a fajta kellemetlen jegyeinek kiküszöbölésére.
Számos nemzetközileg is elismert bort készítettek már a fajtából. A hegemónia csúcsán egyértelműen a Kanonkop pincészet áll, hosszú évtizedek óta. Titkuk valószínűleg a fél évszázados tőkékben és tapasztalatban rejlik. Régi, 1971-es és ’74-es évjáratú boraik jó példák a pinotage-ban rejlő lehetőségek kiaknázására és az akár 20-25 éves érlelhetőségre. Őket közelíti trónfosztó szándékkal például a Grangehurst 10% cabernet sauvignon hozzáadásával készített tartalmas, fűszeres, barrique érlelésű pinotage bora, illetve a Stellenbosch Farmer’s Winery Lanzerac márkanevű keleti fűszeres, erős gyümölcsaromájú szintén barrique stílusú pinotage-a. Számtalan példája akad az országban a komoly odafigyeléssel, magas minőségben elkészített, krémesen koncentrált, érlelhető pinotage-nak, mint például a Hartenberg, L’Avenir, a Kaapzicht Steytler, a Vriesenhof Paradyskloof, a Diemersfontein Carpe Diem, a Hamilton-Russel Southern Right, a Fairview Primo, a Seidelberg Cassandra Double Barrel vagy a Simonsig Redhill márkajelzésű bora.
(Az írás egy Dél-Afrika szőlészetéről és borászatáról szóló egyetemi szakdolgozat része.)
Források:
André Dominé: Bor (Vince Kiadó, 2004)
John Kench, Phyllis Hands, David Hughes: The complete book of south african wine (C Struik Publishers, Cape Town, 1983)
Christian Callec: Borenciklopédia (GABO Könykiadó, 2002)
Jens Priewe: Új borvidékek (Magyar Könyvklub, 2003)
http://en.wikipedia.org/wiki/Pinotage - Wikipedia, Pinotage
http://www.capeblend.co.za/news.aspx - Cape Blend
http://www.wine.co.za/ - South African Wine
http://www.wosa.co.za/ - Wine of South Africa
http://www.kanonkop.co.za/ - Kanonkop Wine Estate
