Legutóbb ott hagytam abba, hogy igenis van értelme a vakkóstolásnak, hisz az alcímben szereplő nagyon fontos, bár sokszor figyelmen kívül hagyott tényező, az elfogultság, így küszöbölhető ki a leginkább. Többet érhet ezer fesztiválnál, 100 pincelátogatásnál is, bár kétségtelen, hogy azoknak is megvan a maguk előnye, jelentősége és persze varázsa! Végezetül eljutottunk az általam legjobbnak tartott 3 módszerhez, melyeket nem feltétlenül egyszerű tető alá hozni (néha drágák is), de a tanuláshoz bizony ajánlatos mindig venni némi plusz fáradságot, ez a boroknál sincs másképp!

3. Ültetett kóstoltatás, jegyzetelési lehetőséggel
Csupa jól szituált úriember, ilyen rendezvényre inkább egy zártabb kör, az igaz HC vájtfül érdeklődők jutnak el többnyire. Állítom, akkor a legjobb, ha az ember úgy megy, hogy nem ismer senkit. Csak leül a hátsó sor szélére, és maximálisan a borokra figyel, leír mindent (mégha a vége felé itt is lankad az érdeklődés, jegyzetelési kedv). Sokszor van ott a borász is és/vagy a kereskedő, akik hasznos adalékinfókkal látják el a társaságot minden bornál, de még jobb, ha nem is igazán a borokról folyik a szó, hanem háttérinfókat közölnek csupán (szüretidő, érlelés, birtokfilozófia stb); így még inkább sikerülhet alaposan és főleg elfogulatlanul szétszálazni a borokat. (Ha a kereskedő vagy a borász mondja meg, adja a közönség szájába, hogy ez vagy „az a bor is mennyire jól sikerült, - ugye tisztán érzik benne az agyagásványok tipikus jegyeit....nahát ez a csúcsborunk meg aztán a non plusz ultra, tökéletes egyensúlyú...”, sajnos ilyen is van, az régen rossz.)
A szervezésen, kivitelezésen, mint minden rendezvény esetében, sok múlik. Megfelelő méretű légtérben még talán a levegő sem fogy el a végére, és kellő idő is jut a mesélés közben minden egyes borra. A megfelelő pohártípust egy ilyen kóstolón szinte mindig odafigyeléssel választják ki. Ha pedig minden részletre gondosan ügyelnek, akkor kerül az asztalokra friss pogácsa (de a kiflikarika is tökéletes két bor közt, a funkciója a lényeg) és ásványvíz. Egy ilyen kóstoló valóban építi az embert, felejthetetlen, mélyen beivódó élményként marad meg a fejekben, és ez a fontos szempont!
(Hátránya lehet, hogy általában -ahogy a borásszal való kóstolásnál már szó volt róla - nincs nagyon viszonyítási alap. Egy adott borászat tételei kerülnek bemutatásra, ami a laikusok számára megtévesztő lehet, s hajlamosak lehetünk megint csak megengedőbbek lenni, bőkezűbb értékeléseket adni. Nem mindenki befolyásolható persze, ahogy nem is mindenki vallja be, hogy valamennyire az. Ezt mindenki magának kell, hogy beismerje.)
Mégis mindezzel együtt nekem az a tapasztalatom, hogy ez a módszer az egyik legmegfelelőbb módja annak, hogy mélységeiben értsünk meg borokat, borászati stílusokat, üzeneteket, melyeket a borok ténylegesen hordoznak! Ajánlom mindenkinek, bár általában nem éppen olcsó. (Megfelelő módon értelmezve egyébként a hozzászólók, körülöttünk ülők véleménye is tanulságos lehet, amíg nem befolyásol minket...ez igaz az összes közösségi kóstolásra is.)

2. Kóstolás ételek mellett
Hiszem, hogy a bor és a hozzá valóban illő, sőt a hozzá megkomponált, megkoreografált étel a lehető legjobban domborítja ki egy bor igazi erényeit, értékeit. Az emberek elkezdtek szép lassan hazánkban is odafigyelni, mit esznek, mit isznak a pénzükért. Hajlandók lettek kicsivel többet kiadni egy borért, egy vacsorárért is. Ahogy Demeter Zoltán is mondani szokta, legyen az a vacsora olyan esti program/élmény, ami egy színdarabot vagy koncertet képes méltóképp helyetettesíteni. Nem véletlenül erőltetik manapság a borvacsorákat sem. Sikere párbeszédek révén valósul meg. A borász és a séf, a bor és a séf, a bor és az étel összetevői, legvégül a bor és a kész étel között. Ezeken a nüanszokon áll vagy bukik az egész. Azaz nem annyira triviális dolog ez, igaz? Nem elég egy Kadarkához annyit hozzátenni, hogy paprikás, fűszeres, magyaros étel, vagy Kéknyelűhöz, hogy valamilyen fogasfilé, aztán kész is. Kellenek kísérő elemek, leheletnyi fűszerek, konyhai fogások, nüanszok sora, melyek valóban párbeszédet folytatnak végül a bor savaival, ásványaival, maradékcukrával, egyéb összetevőivel. Igen, ideális esetben a séfnek is ismernie kell a bort, a borásznak is a séf képességeit. Nem egyszerű feladat ez, de ha valóban létrejön a párbeszédlánc minden eleme, akkor tökéletes lesz a bor és az étel egymásra találása! (Sokszor elég csak végigtekinteni a megkomponált ételsoron, valóban van-e akkora kísérletezőkedv, fantázia a séfben.)
Nem kell persze minden áron szervezett borvacsorára elmenni (drága pénzért), otthon is érdemes kísérletezgetni az ízekkel, föltérképezni saját íz(le)lésünk, harmónia vagy „finomság-érzetünk” sajátságait. Ünnepi menükhöz, amikor egyébként is többen ülünk az asztal körül, nyithatunk többféle bort is (aperitif, előételhez, főételhez, desszerthez stb). Nyilván nincs erre mindig lehetőség (anyagilag sem), de néha érdemes.

1. Kóstolás otthon, nyugiban
Végezetül elértünk a tökéletest számomra leginkább megközelítő megoldáshoz, mely kicsit az előző továbbfejlesztett változata. Plusz előnye, hogy nem is drága. Az én receptem a következő: válasszunk ki egy számunkra érdekesnek ígérkező bort; ha tehetjük, válasszunk hozzá esetleg egy viszonyítási palackot (hasonló jellegűt, de persze lehet olcsóbb, visszafogottabb, lehet általunk már ismert kedvenc is/lehet újdonság is). Vigyük haza a bort (ne csak összejövetelre, ajándékba stb), hisz otthon nem zavar be semmi, a kedvenc poharunkat használhatjuk, olyan hőfokon szervírozhatjuk a bort, ahogy nekünk szimpatikus, és persze minden tekintetben olyan ütemben tudunk a borral ismerkedni, ahogy az nekünk a legkényelmesebb (semmi nincs erőltetve, mint mondjuk egy vakrandin, itt kellően ki tud bontakozni mindkét fél, ahogy egy rendes randin is megadjuk egymásnak erre a lehetőséget). Nekem előnyt jelent, ha ott van velem egy pártatlan, elfogulatlan - az sem baj, ha laikus - személy is az ismerkedésen (általában Orsi), akinek természetesen kétféle bor létezik: jó meg nemjó, mégis pont ezzel olykor rávilágít arra, hogy a bor azért kerül palackba, hogy emberek fogyasszák (nem azért, hogy szürcsöljék, öblögessenek vele, majd kiköpjék), nem kell elrugaszkodni méterekre a földtől nyakunkat törni, meg modoroskodni kifejezésekkel, bűvészkedni a szellőztetéssel, ahhoz, hogy igazán megértsük.
Nyissuk ki a bort és egyszerűen töltsük azonnal pohárba (nem szoktam módszeresen dekantálni, szeretem látni, hogy jut el egy bor illata, íze A-ból B-be, - majd dekantálódik a pohárban, palackban, adok neki erre is kellő időt, sőt napokat, ha muszáj). Az első benyomástól, színtől, illattól a legutolsó, lenyelés utáni ízmaradékig lejegyzünk róla mindent....de ez a folyamat nem ám fél óráig tart... A kortyol-köp, kortyol-köp, futószalagszerű rendszerétől ez a kóstolás szerintem fényévekre van, s szerintem igenis fontos rétegei bonthatók ki vele a bornak, amik pár perc alatt, másfél órányi köpködéssel nem egyértelműsödnek (még akkor sem, ha a magazinok, komoly presztizsértékű tesztelők szükségszerűen úgy értékelnek is, nekik sajnos így kell, de nekem szerencsére nem). Egy igazán komoly, összetett bornál van jelentősége a ráfordított időnek. Balatonban lubickolni kell, de óceánba inkább búvárkodni (lehetőleg minél mélyebben, de nem kell föltétlenül mélytengeri búvárnak lennünk), vagy szörfözni, azaz a drámai mélységeket, erőt megtapasztalni, ami  sosem egy felületes művelet; legalábbis vannak borok, melyek egyszerűen többre hivatottak.
Ezzel a módszerrel nálam alsó hangon egy hét, mire kész/teljes jegyzet születik egy borról. Addigra ítélem meg én is a bort, s a bor is addigra ítél meg engem. Otthon természetesen semmilyen körülmény nem vonja el a figyelmet a lényegről. Egy izgalmas bor másodpercről másodpercre változik. Ideális esetben napokig talpon marad. Közben teszünk-veszünk otthon, megszomjazunk, iszunk (már nem kóstolunk) a borból...ha az a súlycsoport, kipróbáljuk szódával, vagy főzünk hozzá valamit, amellett is megkóstoljuk. Ott marad egy fél deci a pohárban pár óráig, azt is újra megkóstoljuk („hogy szét esett?”...”megjelent benne egy fűszeres jegy” stb). Rohannak a napok, a világ, benne mi is. - Közben kicsit elfeledkezünk az utolsó másfél deciről a hűtőben 1-2 napig, - még akkor is visszakóstoljuk. Közben persze, ha kell, kikerül a dugó a kontrollpalackból is. Nagy megdöbbenés, mennyire másmilyen tud lenni két Chardonnay. Mennyire mást vártunk. Milyen izgalmas tud lenni a borkóstolás. Stb.

Talán így a legteljesebb a kép, amit összerakhatunk magunkban, s azt hiszem, minden bor arra készült, hogy ezt a titkot, amit mélyen a palackba rejt, a palackban üzen a borász, a borvidék, vagy akár a dűlő, azt a lehető legmélyebben befogadja a megfelelő személy.