Alkonyi László Tokaj Hegyalja történelméről
Bormarketing és Borjog Konferencia 2014/#6.
Arra kérni Alkonyi Lászlót, hogy huszonöt percben adjon rövid történeti áttekintést leghíresebb és legnagyobb múltú borvidékünkről, olyan mintha arra kérnénk egy jó prédikátort, hogy címszavakban írja le az újszövetséget. Tokaj idén kiemelt témája volt a konferenciának, melynek vastagbetűs iniciáléja volt Alkonyi László gondolatmenete.
„Akik tisztában vannak a hagyományainkkal, azok számára a tradíció szabadság. Akik viszont nincsenek, azoknak a hagyomány korlát.”
(Igazából a következő sorokat is simán lehetne idézőjelek közé tenni.)
A valóban hagyományos, autentikus bor Alkonyi László szerint Hegyalja összes bortermelésének kb. 4-5 %-át teszi ki. A többi a világ aktuális trendjeinek szól.
Tokaj történelmét két szálon vezette le a szakíró. Az első eseménysor az édes borok mentén olvasható ki. Az aszúk megjelenésével indul a 16. században (a szamorodni, máslás, fordítás, és a puttonyszámok csak a 19. századtól kapnak szerepet). Fontos történelemalakító tényezőként vezette le Alkonyi László, hogy a cukor ma már nem ugyanaz a kivételes és drága érték, mint hajdan volt. Éppen ezért nem szabad az édes borokat sem cukortartalmuk alapján értékelni, osztályozni. Egy aszúnak sem a töménysége, cukorkoncentrációja jelenti a nagyságát.
A másik eseménysor a területek klasszifikációjára fűzhető fel. Ez a folyamat a promontóriumoktól indult ki. A szőlő hajdan egyébként nem képezte a jobbágytelek részét. Örökölhető magántulajdonként független jogállású vagyon volt, így a szabadság egyik fontos kifejeződési formáját jelentette az egyszerű parasztember számára is. A valós termőhelyi klasszifikáció históriája aztán az 1730-as években indult el (Bél Mátyás és Matolai János nyomán). Vagyis egy közel 300 éves történetről, értékről beszélünk. Ideje lenne észrevenni, hogy hagyományok nélkül dűlőbesorolást nem lehet lefektetni; a borászok nem képesek rá, a történelmi háttér viszont szilárd, hiteles alapot nyújtana. És itt van kéznél, óriási kincs, amit használnunk kellene. De nem használjuk mégsem…
Pedig például nem csupán a szlovák-magyar Tokaj-vita kapcsán lenne igazolás a mai határokon belüli területek nagyobb értékére, de a klasszifikáció egy sor további kérdést segítene megválaszolni. Lenne választási lehetőség: például a fajtakérdésekben (mit lehet és mit nem lehet első osztályban telepíteni és így tovább). Az értékeinkről is lehetőségünk lenne beszélni szerte a világban. A klasszifikáció nem tudományos kérdés (kitettség, talajösszetétel stb), hanem kulturális kérdés. Emellett a létező legjobb promóciós anyag, mely egy térkép formájában tiszta és világos üzenetet hordozna Tokaj egyediségéről, bárhol bármely kontinensen tegyék ki a falra.
Champagne régen harmadosztályú borvidék volt. Fölfedezték azonban a palackosan újraerjesztett bort, azaz a pezsgőt, amely körül kultúra virágzott ki. Ez a kultúra naggyá is tette. A champagne ma luxustermék. Ha azonban egy kultúra nem mer kijelentéseket tenni, nem tud közmegegyezésekre jutni (a múltja, a hagyományai alapján), akkor az a kultúra gyenge.
Végezetül Alkonyi László ismét levezette, szerinte milyen három fokozatból építkezik a klasszifikáció: 1. lépcsője egy közmegegyezés, hogy egy adott bor azért olyan jellegű, mert a termőhely ilyen vagy olyan jegyeket adott hozzá…mennyiszer használjuk a jól csengő (kiüresített) minerális jelzőt. A 2. lépcső egy adott pince stílusán ütközik ki. Ahogy például a löszös karakter kibontakozott a Tokaj Kikelet boraiban. Idő volt eljutni ezekig a kijelentésekig is. A 3. lépcsőfok pedig egy klasszifikációs rendszer, ahol kimondjuk, hogy ez történelmileg első osztály, az viszont másod. De miért is lenne kisebb érdem egy másodosztályú területről bravúros borral előrukkolni? Így ha valóban logikus, működőképes rendszert alakítunk ki, akkor később a másodosztály is lehet első osztály. Rajtunk múlik csak, hogy akarjuk-e folytatni, használni ezt a 300 éves történetet vagy megrekedünk a rövidtávú piaci érdekeink sekélyes szintjén.
A nagy kérdés tehát az, hogy van-e és lesz-e saját rendszerünk egy-egy értékünk mögött, ami évtizedekig stabil, évszázadokon át működik, ami kultúrává tud válni a világ előtt is?