x

Ripka Gergely

Alkonyi László Tokaj Hegyalja történelméről

Bormarketing és Borjog Konferencia 2014/#6.

Arra kérni Alkonyi Lászlót, hogy huszonöt percben adjon rövid történeti áttekintést leghíresebb és legnagyobb múltú borvidékünkről, olyan mintha arra kérnénk egy jó prédikátort, hogy címszavakban írja le az újszövetséget. Tokaj idén kiemelt témája volt a konferenciának, melynek vastagbetűs iniciáléja volt Alkonyi László gondolatmenete.

„Akik tisztában vannak a hagyományainkkal, azok számára a tradíció szabadság. Akik viszont nincsenek, azoknak a hagyomány korlát.”

(Igazából a következő sorokat is simán lehetne idézőjelek közé tenni.)
A valóban hagyományos, autentikus bor Alkonyi László szerint Hegyalja összes bortermelésének kb. 4-5 %-át teszi ki. A többi a világ aktuális trendjeinek szól.

Tokaj történelmét két szálon vezette le a szakíró. Az első eseménysor az édes borok mentén olvasható ki. Az aszúk megjelenésével indul a 16. században (a szamorodni, máslás, fordítás, és a puttonyszámok csak a 19. századtól kapnak szerepet). Fontos történelemalakító tényezőként vezette le Alkonyi László, hogy a cukor ma már nem ugyanaz a kivételes és drága érték, mint hajdan volt. Éppen ezért nem szabad az édes borokat sem cukortartalmuk alapján értékelni, osztályozni. Egy aszúnak sem a töménysége, cukorkoncentrációja jelenti a nagyságát.

A másik eseménysor a területek klasszifikációjára fűzhető fel. Ez a folyamat a promontóriumoktól indult ki. A szőlő hajdan egyébként nem képezte a jobbágytelek részét. Örökölhető magántulajdonként független jogállású vagyon volt, így a szabadság egyik fontos kifejeződési formáját jelentette az egyszerű parasztember számára is. A valós termőhelyi klasszifikáció históriája aztán az 1730-as években indult el (Bél Mátyás és Matolai János nyomán). Vagyis egy közel 300 éves történetről, értékről beszélünk. Ideje lenne észrevenni, hogy hagyományok nélkül dűlőbesorolást nem lehet lefektetni; a borászok nem képesek rá, a történelmi háttér viszont szilárd, hiteles alapot nyújtana. És itt van kéznél, óriási kincs, amit használnunk kellene. De nem használjuk mégsem…

Pedig például nem csupán a szlovák-magyar Tokaj-vita kapcsán lenne igazolás a mai határokon belüli területek nagyobb értékére, de a klasszifikáció egy sor további kérdést segítene megválaszolni. Lenne választási lehetőség: például a fajtakérdésekben (mit lehet és mit nem lehet első osztályban telepíteni és így tovább). Az értékeinkről is lehetőségünk lenne beszélni szerte a világban. A klasszifikáció nem tudományos kérdés (kitettség, talajösszetétel stb), hanem kulturális kérdés. Emellett a létező legjobb promóciós anyag, mely egy térkép formájában tiszta és világos üzenetet hordozna Tokaj egyediségéről, bárhol bármely kontinensen tegyék ki a falra.

Champagne régen harmadosztályú borvidék volt. Fölfedezték azonban a palackosan újraerjesztett bort, azaz a pezsgőt, amely körül kultúra virágzott ki. Ez a kultúra naggyá is tette. A champagne ma luxustermék. Ha azonban egy kultúra nem mer kijelentéseket tenni, nem tud közmegegyezésekre jutni (a múltja, a hagyományai alapján), akkor az a kultúra gyenge.

Végezetül Alkonyi László ismét levezette, szerinte milyen három fokozatból építkezik a klasszifikáció: 1. lépcsője egy közmegegyezés, hogy egy adott bor azért olyan jellegű, mert a termőhely ilyen vagy olyan jegyeket adott hozzá…mennyiszer használjuk a jól csengő (kiüresített) minerális jelzőt. A 2. lépcső egy adott pince stílusán ütközik ki. Ahogy például a löszös karakter kibontakozott a Tokaj Kikelet boraiban. Idő volt eljutni ezekig a kijelentésekig is. A 3. lépcsőfok pedig egy klasszifikációs rendszer, ahol kimondjuk, hogy ez történelmileg első osztály, az viszont másod. De miért is lenne kisebb érdem egy másodosztályú területről bravúros borral előrukkolni? Így ha valóban logikus, működőképes rendszert alakítunk ki, akkor később a másodosztály is lehet első osztály. Rajtunk múlik csak, hogy akarjuk-e folytatni, használni ezt a 300 éves történetet vagy megrekedünk a rövidtávú piaci érdekeink sekélyes szintjén.

A nagy kérdés tehát az, hogy van-e és lesz-e saját rendszerünk egy-egy értékünk mögött, ami évtizedekig stabil, évszázadokon át működik, ami kultúrává tud válni a világ előtt is?

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább