Merre tart ez a párbeszéd?
Bor és kritika, borász és szakíró kapcsolatairól
Azt hiszem, az jól meglátszik, hogy soha nem írok indulattal. Borokról nem is lehet indulattal véleményt alkotni. De másról sem. Az elmúlt hetek történései azonban egy picit elgondolkodtatnak. Visszamentünk már megint az időben? Mi történt? Jelentek meg (pártatlan és elfogulatlan) borkritikák Tokajról (szárazakról), melyekre a kínosabbnál kínosabb reakciók borász oldalról teljesen megrémítenek. A probléma persze nem újkeletű, mindigis jelen volt borász és borszakíró közt az időnkénti feszültség, valószínűleg világszerte.
Mégis Franciaországban egy borszakíró nemcsakhogy megél a munkájából, de a véleménye a borkultúra szerves és fontos eleme. Egy tükörként tekintenek rá a borászok, amiben lehet látni az erények mellett (erre később még visszatérünk) a gyenge pontokat is. Mindenkinek a munkájában vannak ilyen pontok (is). Mi nem várunk semmit azért, hogy leírunk egy pártatlan véleményt (éves szinten sokszor többezer bor által körülhatárolt értelmezési tartományban), de a kritikánk valamiért sokak fejében csak akkor van helyén kezelve, sőt hitelesnek értelmezve, elfogadva, ha pozitív. Amennyiben negatív, úgy ezeket halljuk vissza újabban: hadjárat egy egész borvidék ellen, megtámadják a régió borkultúráját, szubjektív és egyébként is honnan veszi a bátorságot egy jött-ment, hogy véleményt formál egy kóstolás alapján...
Nem értem.
Sokáig én is azt hittem, nem írhatok negatívumokat, nem bírálhatok egy bort, akkor sem, ha gyakorlatilag hibás (ahogy teszik ezt ma is sokan). De aztán egyre inkább arra jutottam, hogy ez így céltalan és hiteltelen lesz egy idő után, ha a forró kását csak kerülgetjük. Meg lehet fogalmazni a kritikát kulturáltan, de a lényeget is kimondva! A lényegről nem terehetjük el a figyelmet szép szavakkal! A lényeg pedig (számomra) az, hogy egyre magasabb és magasabb szintre jussunk a borainkkal, ne pedig ugyanazokat a köröket fussuk húsz év múlva is, melyeket huszonpár éve elkezdtünk.
Mindennek kapcsán ezt a két egyszerű hasonlatot mondtam el a borászoknak (kínosan sok alkalommal): Két egyszerű kérdés: ki hinne egy olyan orvosnak, aki a tüneteket elhallgatja és mosolyogva minden páciensnek azt mondja, hogy "Ön egészséges!"; vagy egy sport újságíró csak pozitívat kéne, hogy írjon a magyar sportról, mert ha nem, azzal éppen ő (?) teszi tönkre a magyar sportot azáltal, hogy leírja, mit lát? Ugye nem...? Ugye néha azért az is tudatosul, hogy a kritikánk független (mint mondtam nem kapunk érte ellenszolgáltatást) és mindenkor borvidékek, termőhelyek iránti szerelemből és a mértékadó borászok iránti tisztelettel alkotunk és formálunk véleményt? (Legalábbis nekem nincsenek és nem is voltak soha olyan perverzióim, hogy lejárassak bárkit vagy bármit fölöslegesen.)
A borász is teszi a dolgát a szőlőben, pincében, mi is tesszük a mienket: leírjuk, amit látunk és és érzékelünk a mindenkori és erősödő (hazai és nemzetközi) elvárások tükrében, melyeket a fogyasztók jogosan támasztanak felénk. Azt gondolom, ez minden szakma fejlődésének fontos alapköve kell, hogy legyen. Nincs ez másképp a bor esetében sem. – Az ingyen palackok, hirdetési bevételek, barterek miatt kegyeskedő dícséretekből nem lehet újabb szintekre eljutni. Márpedig a cél ez lenne.
A cél a száraz tokajival is az, hogy tényleg ott legyen, ahova sokan ma is ugyanúgy szánjuk 2000 óta: a világ legjobb száraz fehérborai közt. Ha most vannak is szkeptikusok, az csak egyvalamit jelenthet: újabb és újabb kérdéseket föltenni és megkeresni a helyes válaszokat rájuk… Én hiszek abban, hogy ezt lehet együtt is, sértődések nélkül…. Tudom, hogy borászok is vannak, akik hisznek ebben.