Ripka Gergely

A tokaji aranyvenyige legendája

Juhász Viola meséje

Múlt héten osztottuk ki meseíró-pályázatunk nyerteseinek a fődíjakat Bodó Judittal (Závada Pál író sajnos nem tudott velünk tartani). A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és a mádi Koroknay Dániel Általános Iskola egy-egy diákja lett a két nyertesünk. A héten mindkét nagyszerű mesét szeretnénk megosztani. Bízunk benne, hogy vannak olyan családos olvasóink, akik a bekuckózós adventi estéken örömmel olvassák fel ezeket a sorokat otthon is, akár saját gyermekeik számára. Még egyszer gratulálunk Juhász Violának ezért a szuper meséért! Fogadjátok szeretettel:

Tovább

Ripka Gergely

**Bott Pince: 2022 vs 2021

Helyszíni évjáratbemutató Bodrogkeresztúron

A borászatot nem kell bemutatni itt már senkinek, alighanem a dűlőiket sem: a két csillagos Bott Pince borai úgy fest, kikezdhetetlen példái a szépen érlelhető tokajiaknak! Menetrend szerinti évjárat-bemutatójuk mindig ősszel esedékes, az egyik ilyenre én is meghívást kaptam, és az ilyesmiért bizony megéri külön is Hegyaljára utazni, mert az ember tapasztal, tanul, van kontextus, amiben a borok mélységei, erényei szépen kirajzolódnak. De nem csak én vállaltam be a kilométereket: kellemes lengyel társaságban ismerkedtünk a 2022-es évjárattal, és hab a tortán, hogy került a klasszis 2021-es évből is egy-két érdekesség a pohárba. Lássuk nyomába ér-e ez a forróbb, aszályosabb évjárat a 2021-es csodáknak…!

Tovább

Ripka Gergely

TR - gyorsszemle

10 éves jubileum 21 borral ünnepelve!

Az egyik legjobb dolog, ami Tállyával (és tulajdonképpen Máddal is) történt az elmúlt 10 évben az az, hogy elindult a TR Művek. Az érdekes az, hogy már az indulásuk utáni évben az első TokajGuide-ba is bekerültek. Mivel felületesek voltak a tállyai ismereteim akkor, emlékszem, Homoky Dorkára bíztam, hogy a tollat végigvezesse Tállya izgalmas borászatain (így lett ő a guide első és egyedüli vendégszerzője egyébként), és egy külön fejezetben ő már bemutatta a 3 szemtelenül fiatal pesti kötődésű alapítót és borászatukat a spirál kötésű 2014-es kiadásban. Azóta tulajdonosból kettő maradt, Szamosújvári Pál és Mátyásfalvi János, Pali felesége, Kada Anikó az érző lelke lett a TR brandnek, Uliczki Dénes pedig a motorja. Mind jóbarátok, tele életörömmel, optimizmussal, lelkesedéssel, amik nélkül lehetetlen ma Hegyalján talpon maradni. 

Tovább

Ripka Gergely

Pajzos Tokaj - gyorsszemle

Új kapitánnyal a fedélzeten

Tavaly lett 30 éves a Pajzos. Ennek kapcsán több izgalmas tematikus kóstolásról tettünk említést, részletes jegyzeteket hasábjainkon. Talán kevesen tudják, de a francia tőkével alapított nagyborászatot bátran nevezhetjük a borvidék legnagyobb birtokának, hisz a két dűlőben (Pajzos és Megyer) összesen nagyjából 200 hektár képezi a cég tulajdonát (igaz ennek csak egy része terem), évente 350000 palackos produkcióval. Ebből adódóan amolyan állatorvosi lóként is tekinthetünk erre a birtokra: ami itt történik, az kicsit igaz a borvidék egészére is sok esetben. Lemérhető sokminden a borok árazásában, a termékportfólió súlypontjain, benne immár a pezsgő megjelenésével stb. Fontos változás tavaly óta, hogy birtokigazgatói poszton új kapitány vette át a kormánykereket Kolozsváry-Kiss Árpád személyében, aki Laurent Comas után sok tekintetben átkalibrálta a birtok napi szintű működését az első céges átvilágításai óta. Most nézzük meg közelebbről aktuális választékukat!

Tovább

Ripka Gergely

Dobogó Furmint: 2023-2003

20 tokaji évjárat portréja szárazban

Mindig értékelem, ha egy pince szép csendben, különösebb hivalkodások nélkül teszi a dolgát, és közben hű az elveihez is. Hegyaljáról több példát is lehetne hozni azokból, akik így dolgoznak. A Dobógó például soha nem akarta túldobogni az elmúlt évtizedekben a borvidék (elég tompa) alapzaját. Korai aszúikért rajongtam, és keveset beszélünk róla, de a TokajDry műfajban is a pionírok közt voltak. A Dobogó Furmint ugyanis 2003 óta minden évben elkészül! És soha nem akar több lenni, mint ami: egy korrekt árú alap száraz tokaji bor, ami megéri az árát. A legutóbbi hasonló vertikális napján (2018 ősz) Fiáth Attila emlékezetes facebookos kirohanása azt a harsány kritikát fogalmazta meg a tokaji furmintról, hogy úgy érik, mint Barbara Streisand. Azt nem állítom én sem, hogy minden furmint eszményi módon fejlődne a palackban, de pont azért tanulságosak az ilyen retrospektív kóstolások, mert megmutatják, melyik évjáratban mire képes a fajta, a termőhely, a borász, és szépen kirajzolódnak a különbségek, korlátaink, hogy tudniillik vannak olyan évjáratok, amikor a furmint lehet igazi csoda szárazban, és vannak évek, amikor sajnos 1-2 év alatt fogyasztandó bort is alig-alig ad. Nincs ebben semmi gond, nem kell szerintem ebbe semmi többet beleképzelni, mert bizony máshol is így megy ez. A Dobogó úgy kezdte el mindennek az értelmezését, hogy egy korrekt alapbort le tudjon tenni a fogyasztó asztalára, lehetőleg minden évben, és pont. Lássuk, melyik években jutottak ebben a munkában 20 év alatt legmesszebb…

Tovább