x

Ripka Gergely

Hímesudvar - helyszíni szemle

Állandósuló értékek

Várhelyiékről mindig elhangzik, hogy elsőként nyitottak borboltot a borvidék fővárosában, Tokajban. Évtizedek óta foglalkoznak családi vendéglátással, évente ezernyi borszerető ember találkozik az általuk kínált hegyaljai minőséggel a világ legkülönfélébb pontjairól érkezve. Hímesudvar Tokaj ősi megnevezése volt, ahogy Anonymous Gestajában is olvashatjuk. Az jut eszembe erről, mennyire jó látni, hogy bár életben maradni tudjuk, sosem könnyű….mégis vannak állandósuló értékek a borvidéken, akik kis birtokméret (3 ha) is képesek életben maradni, megújulni és minőséget alkotni (trükközések és petpalackozás nélkül). Azt gondolom, ez a tény önmagában többet mond ezer okfejtő cikknél és szócséplésnél: a Hímesudvar 1992 óta a bizonyíték a realitásra, melyről az a sokszáz kisebb és középvallalkozás csak álmodik, amikor úgy dönt, vesz pár hektár szőlőt és onnan olyan borokat fog készíteni, amilyenben örömét leli, helyben eladja kedves vendégeinek (megfeszülős nagykereskedői izmozások nélkül). A kihívásokról, nehézségekről, démonokról persze Várhelyi Péter is tudna órákat mesélni az elmúlt közel 30 évből; én most azt tudom megerősíteni, mennyire fontos végvára volt Hegyaljának és a megújulásnak ez a birtok első remek aszúival, majd löszös száraz furmintjaival. S hogy milyenek 2020-ban kapható boraik…?

 

Tokaji Furmint (Malomfeli) 2018

Két kiadása lett az évjáratból a pince furmintjának, és a véletlen hozta úgy, hogy ezek önálló dűlős borok is lehetnének, a borász viszont szerényen megmaradt a Tokaji Furmintos címkénél, csak az engedélyszám lett más a csomagoláson. Hordós erjesztésű tétel. Eltéveszhetetlen löszös virágokkal, sőt szinte Balassa Mézes-mályakat idéző málnás jegyekkel. Ízben széles, betölti a száj minden szegletét, de puhán löszös és finom. Stílusos bemutatkozó bor. 6

 

Tokaji Furmint (Nyulas) 2018

Gyönyörű illat, sárgásabb gyümölcsökkel, bizonyítván mennyivel aromásabbak a lösz száraz borai. Ízben húsosabb, talán picit szélesebb az előzőnél, kevesebb savval karcsúsítva, de ez az érettebb, vastagabb vonal is jól áll neki. A korty végén némi kesernye érződik. 5+

 

Kövérszőlő 2018

Ritkán kóstoljuk száraz borként a Cotnari borvidékről visszahonosított hegyaljai fajtát. Epres, málnás jegyek mutatkoznak itt is, visszafogott, szép fával keretezve. Ízben is jön a hordó, vastag, testes bor, mégis löszösen sima, kerekre csiszolt és egyensúlyos tud maradni. 

Ki merem jelenteni: Kövérszőlőben etalon, bármit is jelentsen ez. 5+/6

 

Sárgamuskotály 2018

Parfümös, tiszta, virágos, löszös aromatika (elnézést, hogy folyton a lösszel jövök, de aki szeretné megtudni, miben más egy löszön termett szőlő bora mondjuk egy riolittufán termettől, annak jó kiindulási pont lehet ez a sor). Ízben üde és még most is friss, citrusos, könnyed, frissítő, mérhetetlenül tiszta korty, amit nagyon jó inni. Mintha a minap töltötték volna tartályból. Nem leszek vele fukar... 6

 

Száraz szamorodni 2017

Ritka madár a pincénél, de ez is megszületett. Csak egész finoman sherry-s, kenyérhéjas, diós, kifejezetten szép száraz szamós jelleg, túlkapások, durva oxidáció nélkül. Kerek, széles, komplex, elegánsan hordós bor, a végén egy kis disszonáns papírossággal. 5+

 

Kövészőlő 2018 

Édes verzióban is megcsodálható a történelmi fajta. A rá jellemző (édesben is) visszafogott, enyhén herbális, vegetális jelleget mutatta orrban. A korty nagyon kerek, nem mondható hosszúnak, viszont egyensúlyos (57 g/l cukorral), finom és mindenekelőtt tiszta zamatú. Lazább, közérthető, egyszerű édes bor, mindennapi fogyasztáshoz. 5+

 

Zéta 2018

Fűszeres és vegetális jegyeket mutat orrban. Vastag, tüzes, sűrű édes bor, nagy testtel, vegetális és kimondottan hosszú ízekkel. A fajta általam eddig megszokott egyszerűbb szerkezetű boraihoz képest egészen sokat ad. 5+

 

Kaleidoscope 2018

Zéta és Kövérszőlő, késői szüretben. Illatában púderes löszkarakter, sok-sok virág, árulkodó terroirjelleg. Finom édesség, szép arányok, túlzásoktól mentes íz. Sok fehér gyümölcs színezi. Arányos, letisztult zamatok, kedves, mégis kellően tartalmas édes bor, remek arányérzékkel megformálva. 6

 

Szamorodni 2017.*

Zéta és Kövérszőlő, de sokkal komolyabb hangolással. Aszalt gyümölcsök, kis orvosságos jelleg, de nagyon kifejező és nagyon szamorodnis, bemztatván egy remek évet a pohárban. Ízben valósággal vibrál, imádom az évjárat élénkségét, szuper arányait. Egyszerre mély és élénk édes tokaji, krémes texturával, fickós savval, hosszú korttyal. A fahasználat is remek, és a bor még évekig fog fejlődni, ebben biztos vagyok. 6+

 

Fordítás 2013

Vaníilás, újhordós illatok szövik át az aromáit, kicsit jobban tudnék örülni gyümölcsöknek, de nyilván 2013 teljesen más, és korából is adódik némi érettség. Ízben is eléggé fás, de hosszú, kimondottan édes korty, mély, szépen beérett ízekkel, sok barackos zamattal, testes, sűrű, férfias édes tokaji bor egy nagyon gazdag évből. 6

 

Sárgamuskotály 2018 (édes)

Szappanos, erős, intenzív muskotály jegyek tobzódnak illatában. Ízben szép édesség, behízelgő, nőies karakter, tiszta zamatosság, bukés jelleget áraszt minden irányból. Mégis hosszú ívű korty, tiszta utóíz, szép lecsengés. Halványabb 6

 

Kövérszőlő 2014.*

Nehéz év, zseniális bor. Akik régóta figyelgetik a tokaji évjáratokat, azok talán tudják, hogy 2010 és 2014 is okozott TokajSweet vonalon meglepetéseket: az aszúzás után, ami fenn maradt és nem rohadt le, az olyan koncentrált, szárazanyagban oly gazdag édes alapanyaggá tudott válni (az esős évjáratok tápanyagforgalma révén), ami szárazabb, melegebb években lehetetlen. Almás, birses, körtés, érett gyümölcsös aromák, egyedi illat. Ízben is megvan az érettség, magas cukra azonban repíti, hosszú, vastag és nagyon gazdag bor (extrakt). Eszméletlenül komplex, vastag korty, utóízben az aszalt gyümölcsök mellett kávéval. Extrém bor, de jó, hogy ilyesmi is megtapasztalható önálló tételként. 7

 

Aszú 2013.**

A pince két 2013-as aszúja közül a kisebb cukrú, de számomra a szebb is. Illatba tiszta virágosság, érett gyümölcsök, kifinomult és emelkedett nemesség, fehércsoki. Ízben súlyos, hosszú, 2013-ra jellemzően édes ízek felé billen egyensúlyban. Érezni a fát is, de leginkább a melegség, a meleg évjárat szövi át minden cseppjét. A sav eléggé alárendelt, ez a bor maga a desszert, mely még nagyon fiatal. 7+

 

Menjetek Tokajba, végre lehet….!

 

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább