Balassa Mézes Mály Zéta 2008.*
Kevéssé előtérbe tolt, hazai nemesítésű fajta. Tokaj kapcsán egyre több borásztól, szakírótól halljuk, hogy burgundiai mintára Tokajban is valójában 2-3, igaz termőhelyközvetítő fajtára (átláthatóságra) lenne szükség. Szegényebbek lennénk Kövérszőlők, Zéták és Kabarok nélkül? Számomra ez közel sem triviális kérdés (még?). De bajban lennék mondjuk akkor is, ha valaki azt kérdené, miben is állnak a Zéta fajtajegyei? A Hímesudvartól kóstoltam Zétát nem rég. Meglepően illatos, légies volt. Ez a Balassa-féle sokkal súlyosabb darab (vannak, akik szerint a legtöbb Balassa bor nem annyira az eleganciáról, inkább a túlérett jegyek súlyáról szól; én kedvelem a stílusukat). A kedvező évjárat novemberének elején szüretelték. Tömény és jellemzően késői szüretes az illata: érett, kukoricás jegyek mellett egészen barackos, aszús, illetve érződik még a bor legmélyén valami érdesebb ásványosság is. Ízében a late harvest műfajhoz képest hosszú és krémes. A szakavatott társaságból némelyek 5 puttonyos szintet harsognak, s valóban: a honlap szerint 197 g/l (!) a maradékcukra; én mondjuk érzetre 120-at mondtam volna, de akkor ezért érezni mégis hosszúnak. Az egyensúly néha valóban elmegy picit az édesség irányába (néha meg a 8,1-es sav, azért nem kevés). Összességében tetszett.