Mayer villányi Rosé 2011
Sok kritikát kaptak a rosék az idén mindent elárasztó 2010-esek kapcsán. Eleinte nem értettem mire a nagy fanyalgás (nem iszom sok rosét, de van, hogy jól esik), aztán ahogy a poharamba került egyik-másik régebben is bevált tétel, úgy egyre inkább tudtam azonosulni a fölfogással, hogy a mostoha évjárat (bevallott/be nem vallott) kármentői kerültek alapvetően palackokba. Egyre jobban elment a kedvem a roséktól. Savas fröccsalapok, mely a nyári fesztiválokon kiválóan betöltötték trendhangoló szerepüket (és talán inkább lássuk egyre több helyen ezt, mint a boros kólát). Különösen szerettem ilyenkor a csak rosét fogyasztó vevők kedvenc kérdését: "mi a különbség egyik és másik rosé között, melyik a (leg)jobb stb?" Érzem ezt megerősítve most is, amikor egy sokkal bíztatóbb évjárat nyilván nem mérvadó, mégis kedvesebb roséit lehet már kóstolgatni. Csavarzáras. Savanykás málnás cukor, epres blendy fogkrém és gyermekkorom egyik rózsaszín, valószínűleg szintén eperrel/málnával ízesített felhörpintős szirupos, ragacsos orvossága jut róla eszembe. Másnapra kifakul, kissé fehérborossá változik a bukéja sok trópusi gyümölccsel. A pohárban idővel elkezd gyöngyöket képezni a szép, halvány hagymahéj színű bor. Savai egyáltalán nem metszenek, de elegen vannak. Zamatos, jól kortyolható rosé, a kortynak van eleje, közepe, vége, nem légiesen áttetsző, bár nem is hosszú és nem meglepő módon a megszokott pirosas gyümölcsözönt mutatja, amit az illat ígért. Magában is meg lehet inni, sőt lágysága talán inkább úgy érdemes fogyasztani szerintem. Nőies bor.