x

Ripka Gergely

BEMUTATKOZIK: Palkó Borok

Tiszta stílus csiszolódik egy elfeledett településen

Van egy városka a borvidék észak-nyugati peremén, mely valaha sokkal inkább kereskedő város volt, mint szőlőtermesztő település. Dűlői a felvidéki és lengyel kötődésekről, kapcsolatokról mesélnek ősi történeteket (Krakó, Kassaváros stb), olyannyira, hogy az észak felől hegyekkel kevésbé védett településen Kassi szélnek nevezték el az északi széljárást. Milyen szép hagyomány ez...annál is inkább, mivel Kassával nagyonis élő mindmáig testvérvárosi a kapcsolat. A 2016-os TokajGuide-ban még két pince: a Pinceköz és a Pendits voltak azok, melyeken keresztül egyébként igen szépen érezhető volt, hogy a szántói borokban bizony sokszor megjelenik egy hűvös, friss (zöld)almás karakter, egyedi terroirjegyekkel. Az új kiadásban utolsóként csúszott be egy kevéssé ismert, kis családi borászat, egy kedves házaspár, a Palkó Pince. A tavalyi Winelovers Top100-on kóstoltam egy dűlős hársukat, ami nagyon meggyőzött, most maratoni ismerkedésbe kezdtem egy hosszú és izgalmas borsoron keresztül náluk, Abaújszántón.

Palkó Gabi egyébként otthonosan mozog a borvidék dűlői és borászai közt. Évekig a Bardon Pince borásza volt. Majd a családalapítást, s egy kalandos birtoképítést követően immár a családi borászatban kamatoztatja borász érzékeit, míg férje, Norbi az, aki a tényleges megvalósításban veszi ki a maga nagyon fontos szerepét.

 

Báthori Furmint-Hárslevelű 2018 (M)

Harsány, ropogós, friss gyümölcsösség, főként zöldalma, birs, körte, spárga. Ízben széles, dús, testes és gazdag bor. Erénye főként a kerekség, az évjáratra jellemzően enyhe savak kísérete mellett.

 

Báthori-Kassaváros 2018 (M)

Nyári alma, körte intenzív illata. Ízben itt is megjelenik egy szép kerekség, de megnyerő, élénk savakkal, tiszta ízekkel díszítve.

 

Furmint Kassaváros 2018 (M)

Hordóminta. Van rajta némi derítésből adódó fedettség. Ízben nagyon szép kerekség jelenik meg itt is, gömbölyű bor, akár egy labda, elegáns hordóhatással, diszkrét savak, selymes ízzel, melyet némi cukor kerekít.

 

Kassaváros 2017

Köves, krétás, sós, de egyszerre gyümölcsös buké. Frissítő savak, feszes, szárító íz. Nagyon fiatal még, melybe azért némi rusztikus jelleg is vegyül. Minden ízében tiszta, almás érzetű savak (2018-hoz képest egész más szerkezettel rendelkezik). 5+

 

Hárslevelű Reserve 2017

Tiszta illat, kréta, alma és körte. Szép egyensúlyú íz, remek, precíz (kicsit tán magas) savak, csiszolt és szép bor. Még fiatal is. 5+

 

Bodzavirág 2017

Triminis, rózsás, illatos bukébor. Markáns savak, furmintos, szárító ízek, feszes, citrusos és nagyon élénk bor. 5

 

Sándor (Báthori) 2009

Fiatalos illat, késői szüretes jegyek, barackosság. Szeretem, ha egy borban egyszerre érződik a kor és a gyümölcsök is. Ízben magas alkohol, nagy test, hosszú és vastag íz, kifejezett krémesség, hordó, csípős szesz, mellette selymes textúra. 5+

 

Botritisz Selection 2017.*

Illatban tiszta birs, körtekompót, kajszi, sok-sok barackos jegy, mézesség. Ízben kevesebb sav, jó hosszú cukorérzet, de nagyszerű és kifejező arányok, kristálytiszta tokaji jegyek. 6+

 

Birtok Édes 2016

Visszafogottabb illat, némi botritisszel. Ízben az évjáratra jellemző, komoly savkarakter érződik. Hosszú, feszes bor, egyenes vonalú korty, szép friss ízek, narancsosság és más citrusok, kandírozott déli gyümölcsök (50 fölötti extrakt). 6+

 

Szent Erzsébet 2014.**

Aszús, barackos illatok. Aszúeszenciákat megszégyenítő cukortartalom. Sok cukor, édes, tiszta, hosszú, viszonylag alárendelt savval. Mégis döbbenetes hossz, végtelen lecsengés, nagyon komplex ízek. Gyakorlatilag aszúszintű élmény. 7+

 

Jégcsepp 2018.*

Lehet számítani jégborokra 2018-ból: soha nem látott szőlőmegfagyás állt be november végén és december elején. S hiába nem megszokott vagy hagyományos kategória Tokajban, többen is készítettek jégbort, mert ilyen tényleg száz évente van. Őszibarack, alma, körte, szinte tartálymintás frissesség, botritisztől mentes tisztasággal, fiatalos jegyekkel. Brutál édesség, kevés sav, ausbruch-os szerkezet, sok-sok tiszta gyümölcs és törökméz. Elképesztő tartalom. 7 

 

Aszú 2017.**

Fiatal aszús jegyek, fejlődő illatok, ahogy szellőzik sokat alakul. Jön a barack, a narancshéj, a kandírozott gyümölcsök. Ízben megdöbbentő hosszúság, tömör ízek, sok barack, lekváros, dzsemes barack... 8

 

Aszú 5 puttonyos 2008.*

Szép érettség, poros, gombás jegyek, fűszerek, hordó, és a levegőn ez is gyönyörűen nyílik, alakul. Szép diósság, érett, tercier jegyek. Hosszú, telt ízek, komoly aszús jelleg, jó savak, elegáns botritiszesség. Tíz év után is tele értékekkel. 7+

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább