x

Ripka Gergely

Szentesi József: régi fajták és iható nagyborok

Külvárosból a belvárosba

Szentesi József édesapjának ugyan volt szőlője, de ő maga csak élemedett férfiként döbbent rá, milyen jó is lenne párszáz palack saját bor a mindennapokra. Egyszer a menetrendszerinti balatoni nyaralásból hazajövet szakította meg útját a Velencei-tónál, s döntött úgy, ott vesz területet és kezd szőlészkedésbe, borkészítésbe. Ezekből az ambiciókból aztán lett is saját bora mint budaörsi borász (noha a budaörsi helyi újság még arról sem tett említést hasábjain, hogy egyik lakosa Borászok Borásza címet nyert). Közben a nevéhez fűződik Budapest első boros éttermének megnyitása (a kultikus Maligán), Kézműves Borok Háza néven kezdett aztán borkereskedésbe, bérpezsgészetbe kezdett, ma pedig az Artizan kereskedés egyik tulajdonosa. Borai idehaza Michelin-csillagos helyek borlapjain szerepel, de külföldi borítészek is rendre elismeréssel nyilatkoznak egyedi stlíusukról. Szentesi József amolyan borszakírók titkos kedvence lett, aminek van is alapja. - Nagy kísérletezőkedv: történelmi magyar fajták, pezsgő- és habzóborkészítés több fajtából, de mindenekelőtt természetes, intelligens borászati mozdulatok jellemzők Szentesi Józsefre és remekül iható boraira. Nélkülözik az indokolatlan túlzásokat. Pár hete a Blaha melletti Jelenben személyesen tartott egy teltházas ültetett szortiment-kóstolót (igen baráti áron). Hébe-hóba kóstoltam már tőle több tételről is az évek folymán, de így egyben még soha nem írtunk nagyobb merítésben borairól:

Cool Rosé

Szexi eper és málna tetszetős illata. Zamatos, gyümölcsös íz, kissé szúrós és nagy méretű buborékokkal. Egyszerű nyári frissítőnek persze oké, csak többet ne várjunk tőle. 4+

 

Rajnai Pezsgő Nadap 2015

9 hónapot töltött finomseprőn. Szőlő, alma és egy kis gumisság orrban. Édeskés kontúrjai vannak a korty első felének. Sok gyümölcs mellett szúrós ízek, intenzív és mozgékony buborékok. 5+

 

A Cuvée (Rajnai, Zöldveltelini, Zengő) 2015

Füstös, krétás, lime-os és enyhén háztáji hangulatú illata van. Érzésem szerint mintha ízben sem lenne teljesen makulátlanul tiszta (tán az erjedés közben történhetett valami). Pedig finom, virgonc sav, gyurmás, krétás íz jellemzi, kissé rövid. Gyenge 5

 

Vörös Dinka 2016

Nő ivarú virága miatt a kéknyelűhöz hasonló termesztési kihívásokkal bír. A bornak gyakorlatilag nincs illata; nagy nehézségek árán egész halvány zöld árnyalatú gyümölcsöket lehet kipörgetni annak, akinek van hozzá türelme. Ízre nagyon gyümölcsös, zamatos. Sima, édeskés bor. Jó inni, bár elég egydimenziós darab ez is. 5

 

Tihanyi Kék 2016

Szinte silleres szín. Fűszeres buké, valahol a kékfrankos és a kadarka között tudnám elhelyezni a fajták mátrixában, pluszban epres, málnás jegyekkel. Ízben temérdek piros gyümölcs kényeztet. Kevés sav és tannin, cserébe sok-sok zamat. Lágy bor, nagyon kedves és minden egyszerűségével is eredeti, izgalmas világ. 6

 

Kadarka 2015.•

Hűvös gyümölcsök és fajtajelleges fűszerek orrban. Ízre dús, érett gyümölcsök, kedves, elegáns ez is. Zamatos, lágy savú, de mégis nagyon lédús jellege van. Hazai kadarkák közt mindenképp klasszis! 6+

 

Csókaszőlő 2016.•

Sötétebb tónusú illat, fűszeres és fanyar, de hajaz nagyon a kadarkákra ez is. Ízben határtalan egzotikus gyümölcsösség árad szét: vérnarancs, gránátalma, mellettük pazar savak, lendület, vibrálás. Csodás már most is, pedig nagyon fiatalos benyomást kelt. Semmihez nem hasonlítható igazán. Elképesztő izgalmas bor. 6+

 

Pinot noir 2014

Van benne egy törkölyös, tisztátalan hangulat. Szellőzve avar és cseresznye jelenik meg illatában. Lendületesek a savai, gombás ízek, szúrósság (CO2?). Közben pedig fiatalos, kesernyés, alkoholos és nehézkes is egyszerre. Kócos formában van. A Pinot kiismerhetetlen, hektikus arcát remekül hozza. Legyen 5+

 

Érintés 2016

Cabernet franc és Merlot. Tény, hogy a pohár sem volt az igazi, de gyakorlatilag nem volt illata. Szellőzve piros bogyósok jelennek meg szép lassan. Ízben sok finom gyümölcs, kedves, dzsúzos, húsos formában. Nagyon jó inni ezt is, ami a Szentesi borok egyik legfőbb erénye (titka). 5+/6

 

Velence Cuvée 2014.•

Bordói blend. Cassis, áfonya, szeder illatát hordozza. A korty vastag, telt, húsos, hosszú, fűszeres. Amolyan velencei nagybor, mely közben mindenekelőtt ismét egyensúlyos, gyümölcsösen dzsúzos és nagyon fogyasztóbarát (kevés ilyen stílusú nagybort ismerünk idehaza). 6+

 

Fekete muskotály 2016

Ismét silleres szín. Illatban szinte hihetetlen muskotályosság, de olyan intenzíven, hogy egy ottonell vagy irsai elbújik mellette. Aztán narancs és citrusok is vannak még benne. A bor szerkezete szájban légiesen áttetsző, nagyon gyümölcsorientált, szinte fehérborszerű, akár az illat, a tanninok gyakorlatilag hiányoznak. Különös jelenség, nehéz értékelni. 5+/6

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább