x

Ripka Gergely

Vörösök tengerén át...

Herczeg Ági MasterTasting/5

A Herczeg Ági-féle MW felkészülő kóstolók jegyzetei kicsit sokat időztek a fiókomban az elmúlt hetekben, de sietve pótolnám is őket. Ez azért is izgalmas számomra, mert így az utólagos begépeléssel talán még többet tanulok: hisz azóta elfelejtettem a borok sorrendjét, a pontos neveket is és most a jegyzetek alapján kapcsolom össze utólag is fejben a borokban tapasztalt mintázatokat a borsorral (ami külön lapon van). Az eddigi kóstolók legnehezebb vak sora következik: vörös cuvée-k a nagyvilágból. Eléggé szeszélyes vízeken járunk tehát. Ági persze semmit nem mondott el előre. Így gyakorlatilag kikövetkeztethető tematika és fogódzók nélkül kóstoltunk végig 12 vörösbort a nagyvilágból. Öt fajtabor, a többi a legkülönfélébb házasítás. Mélyvíz a javából. Kezdjük is el a kalandos utazást szépen:

 

 

Trentangeli Catel del Monte Rosso Puglia 2014

70%-ban Aglianico, 20 % Cabernet, 10 % Syrah. Én syrahnak hittem. Fiatalos illat, dzsemes szilvával, animalitással, babérral. Közepes test, kiváló zamatok. A korty inkább a gyümölcsökre épít, a végén kesernyés, az animalitás ízben is megvan, szép savakkal, izgalmas testfelépítéssel. Mondjuk korrekt alapbor. 5+

 

Post Scriptum de Chryseia  Duoro 2014

64 % Touriga nacional, 28 % Tinto fino. Fiatalos, erdei gyümölcs joghurtos, csodásan intenzív illat, tiszta narancs. Kiváló savai vannak ízben, ismét rengeteg gyümölccsel, finom zamatokkal. Nagyon tetszett, szinte minden európai ország átfutott az agyamon, miközben kóstoltuk... Talán Garncha, talán inkább olasz, talán mégis spanyol, de mindenképp délies karaterű... Mindenestre remek darab. 6+

 

Tormaresca Torcicoda Primitivo Puglia 2014

Pités gyümölcsök, szilva, remek fa, életteli illat, sok-sok primer jeggyel. Finom zamatú korty, szárító vég, bőrös ízekkel. Komoly struktúra, de mégis jó inni, üdeség, életteliség is van benne. Sokkal dzsemesebb ízre emlékeztem, most nem ismertem rá. 7

 

Casa de Santar Reserva Dao 2012

Mindenképp európai bor, de ennél közelebb vakon nem jutottam a megoldáshoz. Touriga nacional, Alfrocheiro fajták bora.  Nehézkes illat. Kissé penetráns izzadságszaga van, bőrös, animális mindenesetre. Húsos, szép tanninú, határozott savakkal rendelkező vörösbor, finom gyümölcsösséggel. Szellőztetni kell, akkor az illat is sokat javul, szépül. 6+

 

Gaja Magari Toszkána 2010

Vegetális, gazos, kissé talán éretlen is orrban. Paprikás bordói fajtákat megidéző illat, mindenképp lehet benne valamelyik vagy mindkét cabernet. A korty fűszeres és bőrös, szárító, nyers, és az éretlenség jelei itt is kellemetlenkednek...nem győzőtt meg egyáltalán, óriási csillaghullás számomra. (50 % Merlot, 25 % Cabernet franc, 25 % Cabernet sauvignon, a sor legdrágább bora.) 5+

 

Murphy-Goode Zinfandel California 2012

Szép biros bogyós gyümölcsös, különleges illat: elképesztően meggyes, cseresznyés, epres, és más fanyar piros gyümölcsökre hajaz. Már az illata levett a lábamról teljesen. Húsos, hosszú, stílusos, selymes, mégis komoly szerkezetű bor. Nem ismertem fel a fajtát, de nagyon meggyőző, kliséktől mentes, eredeti bor, van egyénisége. 7+

 

La Braccesca Bramasole Syrah Toszkána 2010

Ausztrál bornak hittem. Egy kis testszag, istállóval, animalitással, negroval, cefrésséggel. Mély, komplex, gyógyszeres, dohányos, kissé zavart korty. Rumos, nehézkes, súlyos, és az egész szerkezet valahogy mégis puha, gyenge. 5+

 

Terra d’Uro Seleccion Especial Toro 2008

Tinta de Toro, azaz Tempranillo. Szilvás, alkoholos, nehéz és öregebb borra utaló illat. Tanninos, kimondottan szárító ízvilág, de hosszú és megnyerő textúra, szerkezet és komplexitás. Rétegzett, meleg tónusú, kissé tapad a korty vége. Hamarabb mondtam volna Riojanak. De Portugália azért nehéz, mert vakon nem gondolna rá az ember soha, pedig fontos bornemzet, fontos (és remek) borokkal. 6+

 

Brancaia Chianti Classico Riserva 2013

Nagyrészt Sangiovese és egy kis Merlot. Cédrusos, szantálos, borókás, fűszeres, csokis illatkavalkád. Nyers benne a fa, szárít, tapad, tüzes és egyszerre valahogy nehezemre esik szeretni. Jók a savai, mégis szájban nagy térhatást keltő bor. Izgalmas, de mégsem tudtam megkedvelni ilyen egyensúlyi zavarok mellett. 5+

 

Clonakilla Hilltops Shiraz 2014

Ismét a bőrös, szilvás, narancshéjas, vérnarancsos, komoly illat, gránátalmával, égett bakelittel. A fajtát nem ismertem fel, de újvilági jellege tagadhatatlan. Ízgalmas, egyensúlyos, komplex, húsos és hosszú bor. Nagyon szerettem. Már megint az újvilág tündököl szebben egy vakmezőnyben... 7

 

Jim Barry The Lodge Hill Shiraz Clare Valley 2014

Dél-Amerikainak hittem, pedig ez is vérnarancsos, primer, friss gyümölcsös, intenzív illat, cassissal, tisztasággal. Ez is vegytisztán újvilági karakterű, jó testtel, édeskés reflexekkel, hosszú, kissé nehéz korttyal. Mégis imádnivaló, komplex és nem lehet megunni. 7

 

Speri Amarone della Valpolicella 2012

Negros, cassisos, fekete tónusú illaz, földességgel, paradicsommal. Ízre kimondottan édeskés, hosszú és alkoholos, sejtetve az überkoncentrált alapanyag eredetét. Komoly, telt, vastag bor, de mégsem esik túlzásokba. Szerettem mindig is Valpolicellat, és legalább ez nem változott ezen a kóstolón sem. Corvina, Rondinella, Molinara. 6+

 

TANULSÁGOK:

Olaszországot továbbra sem tudtam megszeretni (vagy engem kerülnek el a lenyűgöző olasz borok vagy az én ízlésemmel van a bibi), de ha már olasz borok, akkor nekem a csizma sarka és a Primitivo a borom.

Portugália legalább olyan fontos része a dél-európai mezőnynek, mint a három nagy (olasz, francia, spanyol): ne feledkezzünk el róla, ha óvilági borok közt kalandoznánk.

Úgy tűnik a vérnarancs=ausztrál shiraz (nálam).

A szép Újvilág sokadszorra kápráztat el porfizmusával, kedvességével. Egy újabb vakmezőny, ahol klasszikus olasz borvidékek és pincék csalódást keltenek, kusza a kép, míg a kaliforniaiak, ausztrálok egyéniségek, finomak, örömet okoznak.

X

Ripka Gergely

Német Riesling-magaslatok: Grosses Gewachs 2016

A Rajna-vidék csúcsai 2016-ból

A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal  a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).

Tovább

Ripka Gergely

Pajzos 25

Fordulatos történet két történelmi termőhelyen

Idén több hőskori pionír pince is ünnepli a negyedévzázados évfordulóját.  Nyáron a szintén francia lendületű Disznókő tartott retropsektív kóstolót. Novemberben a Pajzos-Megyer ünnepelt méltó keretek közt. Kilencvenes évelbeli aszúik az első formabontó újaszúk közt robbantak. Mégis, a ’92- utáni Pajzos az egyik legzavarosabb történet a borvidék messzi északi felén. Egy dolog alapítani egy birtokot a rendszerváltás utáni Hegyalján és egy másik dolog mozgásban tartani a bárkát a viharos, háborgó tengeren. Francia alapítók, rengeteg birtokigazgató és borász váltotta egymást, hogy mostanra Laurent Comas irányítsa a birtokot. A tehetséges Bai Istvánt két fiatal sváb srác váltotta nem rég: Espák Pali, szőlész és Naár Ferenc, borász. Így hárman alakítják a jelenkori stílusát a pincének.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább