x

Ripka Gergely

Milyen volt a 2016-os évjárat a hegyaljai borászok szemével?

A Tokaji Bormívelők Társaságának összefoglalója

 A Tokaji Bormívelők Társasága 2017. január 16.-án és 20.-án ötödik alkalommal szervezte meg a borvidéki évjárat/újbor kóstolóját, ahol közel 50 termelői pince vett részt, több mint 800 ha szőlőterületet képviselve. Célunk, egy őszinte szakmai párbeszéd kezdeményezése a termelők között. Megismerni az új, fiatal termelőket – támogatni egymást a tapasztalataink megosztásával!

Egy évjáratot értékelni akkor is nagyon nehéz, ha az ember a hétköznapokat együtt éli a szőlővel. Nincs két egyforma évjárat.  Szeretnénk segítséget nyújtani az évjáratértékelésben azoknak, akik szeretnének mélyebbre ásni, együtt tanulni a borászokkal, együtt élni a természettel és a borokkal. Úgy gondoljuk, akkor hiteles egy-egy borról/évjáratról véleményt formálni, ha annak minden apró részletét ismerjük.

Tapasztalatainkat a következőkben fogalmaztuk meg:

 

IDŐJÁRÁS

2016-os év enyhe és csapadékos téllel kezdődött. - Februári hónapra is jutott, ami hátráltatta a metszést a szőlőben.

Márciusban és áprilisban enyhe idő következett.  A szőlő ennek köszönhetően időben tudott fakadni. Április utolsó hetében jelentősebb lehűlés következett be, de szerencsére fagykár nem volt a borvidéken. A lehűlés hatására a hónap végén a szőlő fejlődése lelassult.

A meleg májusi időjárás intenzív hajtásnövekedést eredményezett a szőlőben. A hónap utolsó hétvégéjén több ültetvényben megkezdődött a szőlő virágzása.

A viszonylag száraz és meleg június után, júliusban nagyon szélsőségessé vált az időjárás. A hónap második felében gyakoriak voltak a zivatarok, volt ahol 141,2 mm csapadék hullott, ami a borvidék ötven éves átlagnak is duplája (68 mm). Hónap végén jelentős jégeső volt Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud és Szegi határában, valamint Szerencs és Bekecs térségében, 20-70% termés kiesését okozva az érintett területeken.

Augusztusban is folytatódott a csapadékos, zivataros időjárás 63,2 mm eső hullott. Ez több mint háromszorosa az előző év augusztusában mért mennyiségnek (19,4 mm). A borvidék ötven éves átlagával (61,3 mm) pedig megegyezik.

Bár viszonylag sok csapadék hullott a nyár folyamán, de a termelőknek általában sikerült megvédeni a termést a lisztharmattól.

Már augusztusban megjelent a botrytis és ahol már 17 mustfok felett volt a cukortartalom, megkezdődött az aszúszemek képződése. Sajnos, ahol alacsonyabb volt a mustfok, ott inkább a rothadás jelent meg. Ez a későbbiekben sok munkát adott a termelőknek, hiszen nagyon szigorúan kellett a beteg fürtöket eltávolítani az egészségesek közül.

Szeptemberben nyárias melegben kezdődött a szüret a korai fajtákkal. Szeptember második felében lehűléssel nagy mennyiségű csapadék is érkezett, a hideg idő miatt lelassult a szőlő cukorgyűjtése és a savak is lassan csökkentek.

Októberben úgy tűnt, hogy a sok éves átlagnál több csapadékot kapott a borvidék. Ez valójában nem így volt, ugyanis ebben a hónapban szinte csak pár mm eltérés volt a 2015-ös évhez képest.

 

Egészen pontosan:

 

                                                            2015 éves /  október          2016 éves /  október

 

                              Tarcal                             396          110                          658             119

 

                               Mád                               447          113                          666             114

 

                               Tolcsva                          514          113                         732                86

 

                               S.patak                          523          112                         824              136

 

A problémát az jelentette, hogy sok volt a csapadékos napok száma, szám szerint 16, és a többi napon is párás, ködös, magas páratartalmú időjárás volt jellemző. Nem láttuk a napot, a szél is elmaradt, pedig az fontos és hatékony lett volna az érés szempontjából. Így a szőlőnek esélye sem volt a kiszáradásra.

 

A 2016-os borokról:

Nehéz évjárat volt, ami nagyon sok munkát és gondos válogatást igényelt a borászatoktól. A sok kézi munka a szüretet kötségessé tette, a válogatás során pedig  a termés egy részét le kellett dobni a földre.

A kóstolt borok alapján azt mondhatjuk, hogy a jól megválasztott szüreti időpont és gondos válogatás eredményeként szép borok születtek 2016-ban Tokaj-Hegyalján.

A száraz borok általában alacsonyabb alkohollal készültek: karakteres borok, jó egyensúlyúak, tiszta ízűek.

A szélsőséges időjárás miatt a különböző dűlőkben eltérő volt az érés menete és az aszúsodás mértéke.

Aszúborok és késői szüretelésű édes borok elsősorban a borvidék északi részén készültek. Összességében azonban kevesebb édes bor készült a borvidéken, mint egy átlagos évjáratban. Az első hullámban képződött aszúszemek koncentráltabbak és tiszta ízűek voltak. A legszebb egyensúly a 6 puttonyos borokban alakult ki, hiszen a magas savtartalom szép egyensúlyban van a 200-230 g/l cukortartalommal.

A borok jelenlegi állapotukban nagyon emlékeztetnek a 1999-ben készített aszúkra.

 

 

 

A kóstolón résztvevő borászatok listája:

 

Páll Pince, TokajIM, Carpinus Borászat, Tokaj-Hétszőlő, Patricius Borház, Erzsébet Pince, Dorogi Pincészet, Tokajicum Borház, Majoros Birtok, Kikelet Pince, Myrtus Pince, Árpád-hegy Pince, Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Holdvölgy Pincészet, Barta Pince, Királyudvar, Zsirai Pincészet, Royal Tokaji Borászati, Szélkiáltó Pince, Szóló , Filep Borászat, Szűcs Ferenc, Homoky Pincészet, TR művek, Zsadányi Pincészet-Ars vinaria, Takács Lajos, Kaláka Pince, Palkó Pince, Pajzos és Megyer Pincészet, Harsányi Pincészet, Czemiczki Pincészet, Préselő Pincészet, Budaházy-Fekete Kúria Pincészet, Pannon-Tokaj Pincészet, Bardon Borászat, Kvaszinger Pince, Bott Pince, Tinon Samuel, Csite Norbert, Jakab Borászat, Babits Pincészet, Tokaj Nobilis, Bodrog Borműhely Borászat, Füleky Pincészet, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Montium,

 

 

 

 

 

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább